Kovacsics: Cél az olimpia, de az Eb-n is mindent beleadunk

2020. december 02. szerda 10:12

A női kézilabda Európa-bajnokságon jó sorsolást kapott a magyar válogatott, amely új kapitányokkal utazik Dániába. Cél a továbbjutás, és a csapat összecsiszolása a tavaszi olimpiai selejtezőre.

A koronavírus okozta veszélyhelyzet, illetve a karanténidőszak minden válogatott számára kemény feladattá tette a 2020-as női kézilabda Európa-bajnokságra való felkészülést, de a magyar válogatott helyzete jóval nehezebb, mint az ellenfeleké. Az még hagyján, hogy Norvégia (itt játszottak volna a mieink) visszalépett a rendezéstől, így Dániában lesz az Eb, de a magyarok egy karanténidőszak miatt nem tudták teljes létszámban elkezdeni a közvetlen felkészülést. Ráadásul a csapat új edzővel, illetve edzőkkel vág neki a tornának.

Svédországban nyert az Eb-re készülő női kéziválogatott

Felkészülési mérkőzés: Svédország-Magyarország 27-28 (14-12) a magyar gólszerzők: Klujber 6, Lukács, Háfra 5-5, Kácsor 3, Schatzl, Márton, Faluvégi 2-2, Szöllősi-Zácsik, Helembai, Tóth E. 1-1 A találkozó 15 perccel később kezdődött, mert a csarnokban a bemelegítés során szétrobbant egy üvegből készült kosárlabdapalánk.

“Hála az égnek mindenki jól van” - sóhajtott nagyot Kovacsics Anikó, a válogatott irányítója. “Ez a legfontosabb, mert a többi probléma ugyanúgy sújtja a teljes mezőnyt."Nem hiszem, hogy a többi csapat sokkal többet tudott volna együtt készülni nálunk, hiszen nemcsak a tétmeccsek, de a válogatott összetartások is elmaradtak az utóbbi időben.”

“Mi is jó régen láttuk egymást a lányokkal, márciusban még pont befért egy rövid válogatott összetartás a karantén előtt, ám utána már a meccseket is törölni kellett. De erre ezúttal nem foghatunk semmit, hiszen mindenki hasonló helyzetben van.”

Újra magyar edzők irányítanak

A magyar válogatott a kifejezetten rosszul sikerült 2019-es világbajnokság után edzőt váltott, Kim Rasmussent a Fradi és a Győr edzői, Elek Gábor és Danyi Gábor váltották. Talán a legfontosabb kérdés a csapattal kapcsolatban, hogy az új edzők teljesen új szakmai irányvonalat képviselnek-e, vagy a dán szakember által megkezdett csapatépítés folytatódik a csapatnál.

 
Fotó: MKSZ
 

“Természetesen minden edzőnek megvannak a maga gondolatai, a saját játékfilozófiája és harcmodora, így nem meglepő, hogy vannak jelentős változások, ugyanakkor néhány játékelemet megtartottunk. Támadásban és védekezésben is lesznek új elemek a játékunkban, de abból a szempontból szerencsések vagyunk, hogy a keret nagy része jól ismeri a két kapitányt, sokan dolgoztunk, dolgozunk is együtt velük a klubjainkban, ezért szó sincs arról, hogy vakrepülés lenne az Eb” - magyarázta Kovacsics.

“A csapategység, a győzni akarás továbbra is megvan, és mindannyian élvezzük, hogy újra együtt dolgozhatunk a válogatottnál, és úgy gondolom, nagyon jól haladunk.”

“Profi játékosok vagyunk, tesszük, amit az edző kér tőlünk. Az új kapitányok személye egyáltalán nem okozott gondot, inkább a gyakorlás hiánya. Szerencsére ősszel is tudtunk együtt dolgozni néhány napot, és a svédországi felkészülési meccsek is nagyon hasznosak voltak, úgyhogy azt mondhatom, készen állunk az Európa-bajnokságra.”

A kulcsember, aki nélkül nehéz lenne

A balul sikerült világbajnokság egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy a rutinos kulcsjátékosoknak muszáj hozniuk magukat, mert a fiataloknak kell valaki, akire támaszkodhatnak a nehéz pillanatokban. A vébére nem a legjobb állapotban érkeztek a magyar csapat kulcsfigurái, és ez látszott a válogatott teljesítményén is. Vajon ezzel a teherrel hogy birkózik meg a legfontosabb kulcsjátékos, Kovacsics Anikó?

 
Fotó: MKSZ
 

“Nem teherként, inkább megtiszteltetésként fogom fel. Természetes, hogy nyomás alatt játszik az ember egy nagy tornán, ahogy az is, hogy komoly elvárások vannak a válogatottal szemben. A világbajnokság nem sikerült jól, szerencsénk sem volt, de ez már a múlt, csak az előttünk álló feladatokra koncentrálunk.”

“Nem foglalkoztat, hogy hány gólt lövök egy meccsen, az én játékomat nem feltétlenül ez minősíti. A legfontosabb, hogy nyerjünk, akárki is a legjobb a csapatban” - tette hozzá egy mosoly kíséretében Kovacsics.

Cél az érem, illetve persze az olimpia

“A románok elleni vereség után elkeseredtünk, de szerencsére jól alakultak a dolgok, így megmaradt az esélyünk az olimpiára is. Fontos a decemberi Európa-bajnokság, most csak erre koncentrálunk, de közben tudjuk, a dániai torna azért is fontos, hogy egységesebb csapatunk legyen a márciusi, győri olimpiai selejtezőtornára, illetve aztán remélhetőleg az olimpiára.”

 
Fotó: MKSZ
 

Kovacsics hozzátette, a szemük előtt lebegő végcél természetesen nem azt jelenti, hogy puszta felkészülési tornának tekintenék az Eb-t, sőt mint minden világverseny, a dániai torna is kiemelt fontosságú.

“Nem rossz a sorsolásunk, mindenképpen tovább szeretnénk jutni a csoportból. Azt a szellemiséget, illetve játékminőséget szeretnénk a pályára vinni, amit a legutóbbi Európa-bajnokságon, és ha ez sikerül, akkor álmodhatunk merészeket is."Minden meccsen úgy lépünk pályára, hogy meg akarjuk nyerni, és minden világverseny alkalom arra, hogy sikert érjünk el. - tette hozzá Kovacsics.

A magyar válogatott Horvátországgal (december 4., 18:15), Szerbiával (december 6., 16:00) és Hollandiával (december 8., 20:30) találkozik a csoportkörben, ahonnan az első három helyezett jut a középdöntőbe. Ha sikerül továbblépni, a D-csoport (Románia, Norvégia, Németország, Lengyelország) továbbjutóival játszik a csapat. Az érmekért a középdöntő első két helyének valamelyikét kellene elcsípni, helyosztót ezeken kívül csak az ötödik helyért rendeznek az Eb-n. Érdekes helyzet lehet, ha a mieink a keresztbejátszás során összeakadnak Montenegróval, amelyet a tavasszal menesztett Kim Rasmussen irányít.

MOL Sportágak
MOL Csapat