Mosolyogva tett csodát a Tatabánya szerb mágusa
2022. május 31. kedd 09:07
Amikor a kézilabda bajnokság utolsó fordulójában lefújták a Veszprém-Tatabánya rangadót, és kiderült, hogy a Grundfos Tatabánya az 5. helyen végzett, azt írtam a kilencgólos vereséggel zárult meccsről, hogy ez az ötödik hely nagyobb bravúr a Bányásztól, mint az utóbbi években szinte szokássá vált dobogós helyek bármelyike.
“Edzőként, tanárként és coach-ként is elégedettnek kellene lennem a szezonnal, és ha azt nézem, hogy minden játékos, edző és háttérmunkás száz százalékot tett bele a közös munkába, tulajdonképpen az is vagyok. De magamban sokkal merészebb célokat fogalmaztam meg, mert nekem szükségem van rá, hogy a lehetetlent üldözzem. De ez legyen az én bajom”
- mondta nevetve Dragan Djukic, a Tatabánya csodatevő edzője.
Pozitív energiák és mosolyok
“Egy mélyponton lévő csapatot találtam itt, amikor megérkeztem Tatabányára, ráadásul én egészen más kézilabda-filozófiát vallok, mint elődöm (és egykori játékosom) Vladan Matic. Szerencsére azonban a fiúk gyorsan elfogadtak, és megértették, mit akarok tőlük” - mondta a szerb szakember a kezdetekről.
A Tatabánya a tavalyi szezont, illetve a nyár jelentős részét a megszűnés szélén táncolva töltötte. A MOL segítő keze is kicsit későn érkezett, és még a szakosztály vezetője, Marosi László is óvatosan mert reményekről beszélni, amikor elkezdődött a mostani szezon. Ebből lett egy rendkívül értékes ötödik hely, ami azt mutatja, úrrá lettek a gondokon Tatabányán.
“A legnagyobb érdemnek azt tartom, hogy a csapatom olyan pozitív energiákat mozgósított, amit a szurkolók is észleltek, és azonnal felsorakoztak mögöttünk.
"Mindenki mosolyogva, de keményen harcolva és dolgozva csinálta végig ezt a szezont, és a hozzáállásunknak köszönhetően tavaszra már egészen komoly célokért küzdhettünk.”
“Azt mondtam a fiúknak, szívvel kell küzdeniük, és el kell fogadniuk, amit mondok nekik. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy vezethettem ezt a nagyszerű sportemberekből álló csapatot, és ha a saját magam által megfogalmazott célokat nem is sikerült elérni, úgy gondolom, mindenki, akinek része volt az idei szezonban, büszke lehet a csapatra.”
Mit szeretett volna Djukic mester?
“Nekem muszáj olyan célokat magam elé tűzni, amiket mások lehetetlennek tartanak, mert ez hajt előre. Ez azért is fontos, mert azt is be akartam bizonyítani a fiúknak, hogy a lehetetlen csak egy szó, és minden nap azért kell dolgozniuk, hogy igenis megvalósítsák a lehetetlent.”
“El tudom mondani számszerűen is, hogy mit akartam: tovább akartam jutni az Európa Liga egyenes kieséses szakaszába, ott akartam lenni a Magyar Kupa négyes döntőjében, sőt akár a döntőben is, és a dobogóra akartam vezetni a Tatabányát. Igen, én is tudom, hogy ezek nem volt reális célok, de nem voltunk olyan messze tőlük” - szögezte le Djukic.
“A legfájdalmasabb a Magyar Kupa négyes döntőjének elbukása volt, mert jobb csapat vagyunk a kis Veszprémnél. Csakhogy a meccs előtt hét játékosom volt beteg, öten pedig éppen visszatértek a válogatottól, ezért sajnos vereség lett a vége. Ezt akkor nehezen viseltem, mert az volt a célom, hogy érmet szerzek a csapattal a Magyar Kupában.”
“Az Európa Liga más tészta, végül hat pontot szereztünk, ami jó teljesítmény, ráadásul a szezon legjobb meccsét is itt játszottunk: a Schaffhausen legyőzése nagyon komoly fegyvertény volt. Persze a bajnokságban is akadtak kiváló meccseink, tavasszal az előttünk végző csapatok közül alaposan elvertük a Balatonfüredet és a Ferencvárost is, de erről meg az jut eszembe, hogy akkor miért nem értünk oda a dobogóra” - tette hozzá széles mosollyal.
“A füredi meccs egyébként azért is fontos, mert jó mérőszám volt számunkra. Pont az érkezésem előtt tíz góllal kapott ki a csapat a Balatonfüredtől, tavasszal pedig úgy nyertünk idegenben 11 góllal, hogy az első félidőben valószínűleg a maximumot mutatta a csapat. Azt kell mondjam, szinte tökéletesen kézilabdáztunk, és ezt nagyon jó érzés volt látni.”
Minket akart látni mindenki
Djukic elmondta, nagyon büszke rá, hogy az egész bajnokság egyik legnézettebb csapata lett a Tatabánya, amely nemcsak a hazai szurkolótábort állította maga mögé, de idegenben is rendszeresen sokan voltak kíváncsiak a Bányász vendégjátékára.
“A hazai meccseinket is 2000 ember előtt játszottunk le, de ennél is szembetűnőbb volt, hogy idegenben szinte mindig telt ház várt ránk, az ellenfelek pedig presztízskérdést csináltak a Tatabánya legyőzéséből."Azt hiszem, a szurkolók megérezték, hogy a mi csapatunk tényleg mindent belead, és ezt respektálták akkor is, amikor rossz eredmények születtek.”
“Veszprémben, az utolsó fordulóban a riporter megdöbbenve kérdezte, hogy hogy csaknem kétszáz szurkoló kísért el minket egy szinte biztos vereség miatt, és azt sem értette, miért ünnepel együtt a csapattal a szurkolótábor. A válasz egyszerű: igazi csapat és igazi közösség lett a Grundfos Tatabánya.”
