Nyitásként a címvédő otthonában nyert a Veszprém
2023. szeptember 14. csütörtök 22:21
1. forduló, B csoport:
SC Magdeburg (német)-Telekom Veszprém 28-33 (18-21)
lövések/gólok: 40/28, illetve 46/33
gólok hétméteresből: 6/5, illetve 4/2
kiállítások: 4, illetve 6 perc
Remekül játszott a bajnoki és Magyar Kupa-címvédő Veszprém az egész első félidőben, a Magdeburg csak 3-2-nél és 4-3-nál tudott vezetni, és bár Michael Damgaard, illetve Tim Hornke góljaival a folytatásban is jól tartotta magát, a 22. percben már három találattal jobban állt a vendégcsapat, amely elsősorban támadásban remekelt. Nagy volt az iram, folyamatos játék jellemezte az első félidőt, ami 21-18-as veszprémi vezetésnél ért véget.
A németek a második felvonás elején mínusz négyről felzárkóztak 22-21-re, ekkor azonban ismét lendületbe került a vendégcsapat, és a mérkőzés háromnegyedénél már hattal vezetett. A játék képe nem változott jelentősen, a Magdeburg nem tudott eléggé keményen, hatékonyan védekezni, amit ellenfele nagyszerűen használt ki. A házigazdák igyekeztek felzárkózni, de nem jártak sikerrel, így a Veszprém meglepetésre nagyon magabiztosan, imponáló támadójátékkal győzött.
A csoport:
OTP Bank-Pick Szeged - Paris Saint-Germain (francia) 29-31 (13-16)
lövések/gólok: 46/29, illetve 45/31
gólok hétméteresből: 7/6, illetve 6/5
kiállítások: 10, illetve 8 perc
Az elsőt félidőt a PSG uralta, a franciák remekül védekeztek, pontosabban, és ami a legfeltűnőbb volt, kevesebb hibával kézilabdáztak, és bár nem adtak ki magukból mindent, magabiztosan vezettek a szünetben 16-13-ra.
A szünet után ellenfele nyitott védekezését kihasználva egy 4-1-es sorozattal csakhamar felzárkózik mínusz egyre a Szeged, ám Máthé Dominik góljaival ismét ellépett a PSG, amely hárommal jobban állt, amikor másfél percre kettős emberelőnybe került, és ebben a rövid időszakban el is döntötte a meccset. A hátralévő időben a Szeged nagy bravúrral felzárkózott 29-28-ra, ám David Balaguer gólja fél perccel a vége előtt pontot tett a meccs végére.
A világ egyik legjobb csapatával játszottuk, ehhez képest túlságosan sok hibát követtünk el védekezésben és támadásban is
". Nagyon jól küzdöttünk, megdicsértem a csapatot, mert ötgólos hátrányban sem estünk szét. Visszajöttünk, de mindez a végén felemésztette az energiánkat, és megérdemelten nyert a vendégcsapat" - mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón Kárpáti Krisztián.
További eredmények az 1. fordulóból:
Eurofarm Pelister-Kolstad 22-31 (10-16)
Kielce-Aalborg 31-34 (15-18)
GoG-Celje 38-36 (18-19)
Montpellier-Barcelona 25-30 (11-16)
Zagreb-Kiel 23-30 (9-16)
Porto-Plock 24-23 (11-13)