Szemüveggel, de végre visszatért a válogatott irányító

2023. augusztus 31. csütörtök 10:38

Juhász Ádám nyolc hónapot hagyott ki szemsérülése miatt, de a pénteken kezdődő kézilabda NBI-re már készen áll, és nagy reményekkel vág neki az idénynek a MOL Tatabányával.

“Ennél jobb már nem lesz” - mondta mosolyogva Juhász Ádám, a MOL Tatabánya irányítója, amikor a súlyos szemsérülése utáni állapotáról kérdeztük a napokban már mérkőzéseken is pályára lépő válogatott játékost.

Ádámnak a januári világbajnokság előtt, a válogatott edzőtáborában egy bemelegítéshez használt gumiszalag vágódott a szemébe, egy darabig az is kérdéses volt, fog-e látni a bal szemére, ám négy műtét után újra lát és a pályára is visszatérhetett.

“Nem száz százalékos a szemem, távollátáshoz egy fél dioptria maradt benne, és mivel a pupillám is sérült, a hirtelen erős fény is bánt, de a pályán már nem zavar, a játékban nem akadályoz. Visszatértem, de még egy kis időre szükségem lesz, hogy megszokjam, és az sem mellékes, hogy nyolc hónapot hagytam ki. Ennyit a legsúlyosabb sérülések után szokás” - sóhajtott nagyot az irányító.

Egyből irány a mélyvíz

Ádám úgy tervezte, fokozatosan szoktatja vissza magát a kézilabdapályára, ám a sors másképp gondolta. Egyébként sem mondható ideálisnak a tatabányaiak felkészülése, hiszen több új igazolás is egyből megsérült, utoljára pedig Juhász poszttársa, a bosnyák válogatott Josip Peric dőlt ki. Így nem volt mit tenni, a válogatott játékos a pálya felé vette az irányt.

 
A Kielce ellen nem kímélte magát Ádi (Fotó: MOL Tatabánya)

“Kicsit tartottam tőle, hogy úgy járok, mint szegény Jamali Iman, aki hosszú kihagyás után olyan lendülettel vetette magát az edzésekbe, hogy a teste azonnal jelezte, ez így túl gyors lesz. Hasonló a helyzet egyébként Periccsel is, neki egy tavalyi sérülése újult ki, ami a túlterhelésből fakadt. Ennek egyébként egy kicsit a csapat szerkezete is volt az oka, és ebből a szempontból komoly előrelépés történt a nyáron.”

“Arra gondolok, hogy bár tavaly is erős csapat volt a Bányász, valójában egy erős sora volt, és mivel komoly eredménykényszer alatt játszott a csapat, így a kezdősor óriási meccsterhelést kapott."Idén nyáron nagyon jól dolgozott a klub vezetése, mert sokkal hosszabb lett a kispad, jobban variálható a csapat és várhatóan nem lesz annyi túlterhelésből adódó sérülés sem.”

 
Visszatért a válogatott irányító (Fotó: MOL Tatabánya)

A MOL Tatabánya már a felkészülés során komoly tempót diktált, hiszen európai sztárklubok ellen játszott felkészülési meccseket. A Bányász megszorongatta a Veszprémet és a Kielcét is, egy lengyelországi tornáról pedig bronzéremmel tért haza Tombor Csaba csapata. A három utolsó meccsen, a Pauc, a Hölstebro és a Kielce ellen már ott volt a pályán Juhász is.

Fejben is készen kell állni

A tatabányaiak tavaly simán hozták az elvárásként megfogalmazott bronzérmet, sőt a két nagycsapat elleni meccsek is jól sikerültek, többször is közel volt a Bányász ahhoz, hogy elkapja a Veszprém-Szeged páros valamelyik tagját. Az irányító szerint idén is hasonlóak a célok, és bár ezt elvárásként nem lehet megfogalmazni, ő is nagyon szeretné legyőzni valamelyik óriást.

“Számomra már az is nagy dolog, hogy újra a pályán lehetek!"Bevallom, nagyon nehezen viseltem, amikor a sérülés után az orvosok sem tudták megmondani, visszatér-e valaha a látásom. De most, hogy újra itt vagyok a pályán, szeretnék minél gyorsabban formába lendülni, mentálisan és fizikailag is gyorsan utol akarom érni magam.”

 
Végre újra akcióban (Fotó: MOL Tatabánya)

A Bányász számára gyorsan eljön a lehetőség az első bravúrra, hiszen már a második fordulóban tengelyt akaszt az egyik hazai gigásszal: a PLER elleni szezonnyitó után egy héttel, szeptember 9–én jön a Telekom Veszprém elleni rangadó Tatabányán.

“Persze én is azt szeretném, hogy elkapjuk valamelyik nagycsapatot, de a fókuszban azok az ellenfelek lesznek, akikkel a harmadik helyért kell megküzdenünk. A Ferencváros, a Balatonfüred, a Csurgó mind kiváló csapat, ellenük kell majd a lehető legjobb teljesítményt nyújtanunk, hogy elérjük a célunkat.”

A MOL Tatabánya idén visszatér a nemzetközi porondra is, az Európa Ligában a Sporting CP (portugál), a Chrobry Glogow (lengyel) illetve a Fraikin BM. Granollers (spanyol)/CSM Constanta (román) selejtező győztese lesz a magyar bronzérmes ellenfele.

 
Pörgős szezon vár a Kék Tigrisekre (Fotó: MOL Tatabánya)

“Nem lehetetlen feladat továbbjutni ebből a csoportból, de nem is mondható könnyűnek a feladatunk. Én tavaly is szerepeltem az Európa Ligában a Benficával, és állíthatom, hogy nagyon kiegyenlített versenysorozat, kicsik a különbségek a csapatok között, nüanszok döntenek a továbbjutás és a kiesés között."Azon leszünk, hogy ott legyünk az egyenes kieséses szakaszban, és erre jó esélyünk van” - mondta elszántan a válogatott irányító.

MOL Sportágak
MOL Csapat