Óvatos építkezéssel készül a visszatérésre a Honvéd
2022. szeptember 21. szerda 09:42
Huszonegy év után jutott fel újra a magyar kosárlabda bajnokság első osztályába az évtizedeken át meghatározó szereplőnek számító Budapesti Honvéd. A Jászberény elleni döntő (amit söpréssel nyertek meg az angyalföldiek) után a csapat szakmai vezetésének alig két hónapja maradt, hogy az NBI-ben is versenyképes csapatot rakjon össze. Báder Márton szakmai igazgatóval a feljutás utáni feladatokról beszélgettünk.
“Mivel csak egy csapat jut fel, egészen az NBI/B playoffjának döntőjéig nem tudhattuk, hogy az első osztályra kell-e készülnünk, így valóban szűkös volt az idő” - mondta a MOL Csapatnak a magyar kosárlabda legendás alakja. “Az volt a célunk, hogy a tavalyi, bravúrosan szereplő csapat értékeit megtartsuk, és úgy erősítsünk, hogy megalapozottan reménykedhessünk az első osztályú tagságunk megőrzésében.”
Tavaly jött az extra, de idén is kell!
A magyar mellett horvát és szlovén bajnoki címeket is szerző egykori center roppant sikeres pályafutása elején játszott a Honvédban, vezetőként két éve dolgozik a BHSE sikeréért. Báder elmondta, tavaly a sok új igazolás révén nem lehettek benne biztosak, hogy a csapat ilyen jól fog szerepelni, de a feljutás kiharcolását abszolút megérdemeltnek tartja.

“Kikaptunk az alapszakasz első meccsén, de a Veszprém elleni vereség után legközelebb már akkor veszítettünk mérkőzést, amikor már szinte mindegy volt. A rájátszásban is csak egyszer kaptunk ki, így bár több csapat is a feljutás reményével vágott neki a szezonnak, teljesen megérdemelten nyertük meg a másodosztályt.”
“Rengeteg új játékosunk volt és új edzővel is kezdtük meg az évet, ehhez képest nagyon gyorsan összeállt a játékunk. Valami ilyesmire lesz szükségünk idén is, mert bár a csapat magját megtartottuk, erősítésre is szorulunk.
"Az NBI A-csoport és az NBI/B között óriási a szakadék, a 4-5 légióssal és válogatott játékosokkal felálló ellenfelekkel szemben nem sok esélyünk lenne, de azért már idén is hozzányúltunk a keretünkhöz” - magyarázta Báder.

“Ahogy tavaly, úgy idén is tagja lesz a rotációnknak több utánpótláskorú játékos, egyértelmű célunk és feladatunk, hogy Akadémiánk bázisként szolgáljon a felnőtt csapat számára. Ezek a fiatal játékosok idén az első osztályban is több játékpercre számíthatnak, de még tervezünk további erősítéseket. Jelenleg egy idegenlégiósunk van, de még valószínűleg érkezni fog külföldi játékos a keretünkbe.”
Nem egy szezonban gondolkodnak
A szakmai igazgató elmondta, a csapat célja a biztos bennmaradás, illetve a stabil NBI-es tagság megőrzése, ám ezt csak kiindulópontnak tekintik. Hosszabb távon egy látványos, közönségszórakoztató kosárlabdát játszó, erős magyar maggal operáló csapat a cél, és a Honvéd örömmel vállalja fel azt a felelősséget, hogy vissza kell költözteni a kosárlabdát a fővárosba.

“Az elmúlt években több fővárosi klub szerepelt az első osztályban, de egy erős budapesti csapat továbbra is hiányzik az élvonalból. Mivel én mindig úgy gondoltam, hogy a kosárlabda a közönségről, és a játékosokról kell, hogy szóljon, egy olyan csapatot szeretnénk adni a fővárosnak, amelynek a meccseire tényleg érdemes lesz kijárni.”

A felelősség azonban nem ér véget a játék népszerűsítésénél, sőt a jelenlegi gazdasági helyzetben a szakmai igazgató feladata nemcsak az, hogy versenyképes csapatot bocsásson az edző rendelkezésére, hanem az is, hogy a rendkívül bizonytalan helyzetben a szakosztály stabil lábakon álljon.
“Bár nagyon boldog vagyok, hogy kiharcoltuk, összességében egy nehéz időszakban jutottunk fel”
- mondta keserű mosollyal Báder. “Nagyon nehéz most tervezni, ezért a csapat megerősítésekor az óvatosság is szempont volt, hiszen semmiképpen nem akarjuk túlvállalni magunkat. Egy kiugró szezon érdekében nem akarunk túl nagy kockázatot vállalni, és szeretném, ha a szezon egészében minden célunkat teljesíteni tudnánk” - szögezte le az egykori klasszis.