A pályán vághat vissza a sportszerűtlenségért a Vidi

2020. szeptember 17. csütörtök 13:00

A máltaiak mindent megtettek, hogy kizökkentsék a MOL Fehérvár játékosait, de Pátkai Máté szerint csalódniuk kell, mert a Vidi játékosai minden idegszálukkal a meccsre koncentrálnak.

Leszögezhetjük, hogy nem a legideálisabb körülmények között készült a Hibernians FC elleni Európa Liga-selejtezőre a MOL Fehérvár stábja. Először kiderült, hogy koronavírus-fertőzött van a stábban - szerencsére a játékosok között mindenki egészséges -, Márton Gábornak pedig “kétes” eredményt hozott a tesztje, ám az UEFA szigorú szabályai miatt ez is azt jelentette, hogy nem utazhat a csapatával Máltára.

A vezetőedzőn elvégzett második teszt végül negatív eredményt hozott, így Márton mégis a csapattal tarthatott, csakhogy Máltán egy újabb kellemetlenség várta a Vidit. Bár a csapat el sem indulhatott volna negatív tesztek nélkül, a máltaiak érkezéskor újra tesztelték a teljes utazó csapatot, sőt karanténban tartottak mindenkit, míg az eredmények meg nem érkeztek.

“Egyrészt unalmas, másrészt meglehetősen kellemetlen procedúra egy ilyen teszt. Órákon át ücsörögtünk a repülőtéren, hogy megtudjuk, amit úgyis tudtunk, hogy mindenki egészséges, aztán pedig a szállodában kellett várnunk, hogy negatívak lettek-e a tesztjeink, így az edzés is alaposan elcsúszott. Úgy gondolom, ez a sportszerűtlenség már annak szólt, hogy a hazaiak egy kicsit kizökkentsenek minket a holnapi mérkőzés előtt” - mondta Pátkai Máté a MOL Csapatnak.

 
Fotó: MOL Fehérvár
 

A többórás - és mint kiderült, teljesen felesleges várakozás -, az étkezések és az edzés csúszása miatt a MOL Fehérvár hivatalosan is panaszt fog tenni az UEFA-nál.

Mindenki harap!

A válogatott középpályás elmondta, mindenki igyekszik pozitív maradni, és a nehézségek helyett most már csak a mérkőzésre koncentrálni. Annak, hogy a keret nagy része nagyon is komolyan veszi a máltaiak elleni összecsapást, Pátkai szerint van egy különleges oka.

“Tavaly igen kellemetlen kiesést produkáltunk, és azok a játékosok, akik a Vaduz elleni meccsen pályára léptek, most kettőzött erővel készülnek. Mindannyian tudjuk, hogy ilyesmi még egyszer nem fordulhat elő a Vidivel! "Nemcsak Fehérváron, az egész országban éreztük a csalódottságot a tavalyi kiesés miatt, most viszont meg sem fordul a fejünkben, hogy ne a Vidi jusson tovább.”

 
Fotó: MOL Fehérvár
 

Van átfedés a tavalyi EL-szezonnal, hiszen a Hibernians pont azt a Vaduzt ejtette ki az első fordulóban, amely tavaly a végállomást jelentette a fehérváriaknak. “Ez most nem sokat számít, nagyon sok minden változott mindenkinél azóta. Ebből az eredményből nem lehet kiindulni, ugyanakkor tisztában kell lennünk vele, hogy kemény meccs vár ránk, és nem engedhetjük meg, hogy lebecsüljük az ellenfelet” - mondta Pátkai.

“Egy dolog azért mindenképpen van, ami mellettünk szól: mi inkább meccsben vagyunk, hiszen míg nálunk megy a bajnokság, addig a máltaiaknak az a bizonyos Vaduz elleni mérkőzés volt az egyetlen tétmeccse ebben a szezonban.”

Be kell rúgni a helyzeteket

A MOL Fehérvár olyan játékot játszik, amit vártunk is Márton Gábortól, de a bátor támadófoci egyelőre szerényebb eredményekkel kamatozott. A bajnokságban már két döntetlent is játszott a Vidi, és az első Európa Liga-fordulóban sem brillírozott a csapat, igaz, az utóbbi fordulókban kezdte megtalálni a góllövő formáját.

Márton szabadságot ad, de fegyelmet vár a MOL Fehérvártól

Márton Gábor, ha a nemzetközi rutinját nézzük, talán kicsit meglepő választás volt Joan Carrillo helyére a MOL Fehérvár élén, ám az egykori kiváló középpályásnak egyáltalán nem az ölébe hullott a lehetőség, hogy az ország egyik legjobb csapatát vezesse.

“Az mindenképpen biztató, hogy rengeteg helyzetet alakítottunk ki azokon a meccseken is, ahol csalódást keltő eredmény született. Tudjuk, mit akarunk, de még egy kis időre talán szüksége van mindenkinek, hogy megszokja az új játékrendszert. Mindenesetre meccsről meccsre javulunk, és a csatáraink is kezdik belőni magukat, úgyhogy én abszolút optimista vagyok.”

 
Fotó: MOL Fehérvár
 

“Erős, nagy keretünk van, így komoly harc folyik a kezdőcsapatba kerülésért. Ez így is van rendjén, a stáb figyel rá, hogy mindenki megkapja a lehetőséget, és közben senki ne érezze úgy, hogy bérelt helye van a csapatban. Így húzzuk fel egymást, és biztos vagyok benne, hogy egyre jobbak leszünk.”

“És hogy Máltán mi lesz? Talán nem lesz sima, de mi jutunk tovább!” - szögezte le a középpályás.

A MOL Fehérvár vallettai mérkőzése 19 órakor kezdődik, az M4Sport élőben közvetíti. A találkozó zárt kapus lesz, a továbbjutásról egy meccs dönt.

MOL Sportágak
MOL Csapat