A szerb dobogón telel a büszke vajdasági futballklub

2022. november 30. szerda 09:30

Történelme legjobb eredményét érte el a csonka őszi szezonban a topolyai TSC, a vajdasági magyar klub a szerb bajnokság gigászai mögött a harmadik helyen áll.

“Ez a csapat történetének legjobb eredménye” - mondta büszkén Palágyi Szabolcs, a topolyai klub vezérigazgatója a MOL Csapatnak. A sportvezetőnek minden oka megvan a büszkeségre, hiszen a vajdasági, magyar gyökerű csapat a harmadik helyen vonult el a hosszú téli szünetre, csak a két belgrádi gigász, a Partizan és a Crvena Zvezda előzi meg.

 
Fotó: FK TSC
 

“Volt, hogy Szabó Zoltán keze alatt is hasonló játékot és eredményeket produkáltunk, de a tragikusan fiatalon elhunyt edzőnk eredményeihez képest is jobbak vagyunk most. Tizenkilenc forduló után még soha nem állt ennyi ponttal a Topolya, és ez rendkívül jó érzés, nagyszerű visszaigazolása annak, hogy jó munkát végez a klub.”

Számítottak rá, hogy ez most rendben lesz

Palágyi elmondta, számukra nem meglepetés a TSC remek szereplése, mert összeálltak a dolgok az utóbbi hónapokban. A klub nagyszerűen mozgott az átigazolási piacon, jó és egységes csapatához pedig kiemelkedő tudású edzőt választott Zarko Lazetic személyében, akivel azóta már hosszabbított is a Topolya.

“Ha csak egy valakit emelhetek ki, az Lazetic lesz. Úgy gondolom, a mostani szerb edzőgeneráció egyik legkiemelkedőbb szakemberévé növi ki magát, rengeteget dolgozik, minden részletre odafigyel, ráadásul olyan futballt képvisel, ami nemcsak a mi szurkolóinknak tetszik, de egész Szerbia elismeri a gólratörő, szemre is tetszetős játékunkat.”

 
Fotó: FK TSC
 

“Annyiból rendhagyó a szerb bajnokság, hogy a két belgrádi nagycsapatot nem nagyon lehet megfogni, mögöttük viszont óriási a harc a dobogóért, illetve az európai kupahelyekért. Egy 4-5 csapatból álló kontingens harcol a helyekért, és büszkén mondhatom, hogy az őszi szezonban valóban a Topolya tűnt a két óriási mögött a legjobb csapatnak. Teljesen jogosan állunk a harmadik helyen” - szögezte le a klubigazgató.

“Mivel a játékosokkal is belenyúltunk, és sikerült a terv, hogy olyan futballistákat vegyünk, akiknek nem kell akklimatizálódniuk, hanem az első perctől segíteni tudnak nekünk, már csak az volt a kérdés, hogy az öltöző atmoszférája is megfelelő lesz-e, de ebben is szerencsénk volt."Nagyon jó most a hangulat a csapaton belül, mindenki egy irányba húz, azt kell mondjam, minden a legnagyobb rendben van most Topolyán.”

A cél ugyanaz: Európa!

Bár a harmadik hely kecsegtető, Palágyi szerint nem a dobogó a lényeg, hanem az, hogy a csapat európai kupaindulást érő helyen zárja a bajnokságot. Persze nem lényegtelen a dobogós hely sem, mert a szerb bajnokság koefficiense annyira erős jelenleg, hogy a harmadik helyezés duplaesélyt érne Európában.

 
Fotó: FK TSC
 

“Jelenleg úgy áll a szerb UEFA együttható, hogy a harmadik helyezett csapat nem a Konferencia Ligában, hanem az Európa Ligában indulhat. Ez azért lenne hasznos, mert ha ki is esnénk az EL-selejtezőben, még maradna esély a KL-ben a csoportkörbe jutni. De még egyszer szeretném leszögezni: élvezzük a helyzetet a dobogón, de a legfontosabb cél Európa.”

“Büszkén mondhatom, mostanában sokan irigykednek a TSC-re. Persze ebben benne van a gyönyörű, új stadion, a magyar stábbal és edzőkkel működő akadémia is, de a legfontosabb, hogy attraktív és igencsak eredményes futballt játszunk. "Még nyáron, az ötödik fordulóban veszítettünk el egy meccset, aztán legközelebb két fordulóval ezelőtt, a Partizan ellen kaptunk ki. Tizenkilenc játéknap alatt két vereség: ez kiemelkedő szereplés és joggal vagyunk büszkék rá.”

“Mindent összevetve nagyon is reális lehetőség, hogy elérjük a szezon előtt kitűzött célokat, és az őszi szezon alapján óriási csalódás lenne, ha nem sikerülne kijutnunk Európába. A szerb közvélemény - és ebbe az edzőket, szakértőket és újságírókat is beleértjük - is kalapot emel most előttünk, az a kép rajzolódott ki a TSC-ről, hogy már a szerb bajnokságban is európai futballt játszik. Ennek lenne a kifutása az, hogy tényleg Európában játsszunk” - tette hozzá nevetve a klubigazgató.

A szerb bajnokság február 4-én folytatódik, a topolyaiak ugyanúgy négy ponttal vezetnek a negyedik helyezett előtt, mint amennyivel a második Partizan mögött le vannak maradva.

MOL Sportágak
MOL Csapat