Az újpesti Csoboth Varga Barninak ajánlotta a gólját

2024. június 24. hétfő 09:32

Csoboth Kevin leírhatatlannak nevezte azt az érzést, ami hatalmába kerítette akkor, amikor berúgta a győztes gólt az Európa-bajnokság harmadik csoportmérkőzésének 100. percében Skóciának, ezzel életben tartva Magyarország továbbjutási esélyeit.

"Hatalmas boldogság számomra, a sikert és ezt a gólt is Varga Barninak ajánlom" - utalt az újpesti futballista a Ferencváros csatárára, akinek a meccs 68. percében a skót kapussal történt ütközés következtében eltört az arccsontja, s azóta kiderült, hogy meg kell műteni, a torna hátralévő részében pedig biztosan nem léphet pályára.

 
Hála az égnek nem történt nagy baj (Fotó: #thetiphoto)

"Amikor eltaláltam a kapufát, akkor egy másodpercre édesapámra gondoltam, hogy vajon most mit művelhet otthon. Ugyanakkor tudtam, hogy lesz még lehetőségünk, mert a skótok is rohamozni próbáltak, azt viszont nem gondoltam, hogy megint én leszek az, aki helyzetbe kerül. Örülök, hogy ezt már sikerült gólra váltanom" - nyilatkozta Csoboth, aki elárulta, Marco Rossi szövetségi kapitány azzal az utasítással küldte pályára csereként, hogy mozogjon be az üres területekbe és próbáljon gólt szerezni, vagy gólpasszt adni a társaknak.

Szeretnénk most kiélvezni ezt a győzelmet, mert jó volt látni a szurkolóinkon, hogy mennyire örülnek. Le a kalappal előttük, az utolsó percig buzdítottak még akkor is, amikor az előző két csoportmeccsen vesztésre álltunk" - dicsérte a drukkereket a 24 éves futballista.

 
Kapitány és a csodacsere (Fotó: #rhetiphoto)

A válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik úgy fogalmazott, az egész csapatra büszke, különösen azért, mert az utolsó pillanatig küzdöttek és nem adták fel. "Kevin megérdemelte ezt a gólt, gyerekkora óta ismerem, láttam, hogy mennyi munkát tett bele. Gratulálok neki, élvezze ki, de jó ha tudja, innentől már ez lesz az elvárás" - jelentette ki a Liverpool légiósa.

Felidézték a dermesztő Varga-ütközést

Saját állapotáról Szoboszlai elmondta, volt már jobban is, még mindig fáj a lába, de reméli, hogy az elmúlt két naphoz hasonlóan a következő napokban is tud majd még regenerálódni. "Boldogok vagyunk, de azért Barnira is gondolunk, mert a legfontosabb, hogy ő jól legyen. Én voltam az első, aki odament hozzá az ütközés után. Láttam, hogy mi van, de arról nem is akarok beszélni" - nyilatkozta Varga Barnabás súlyos sérüléséről a középpályás hozzátéve, nem érti a protokollt, hogy ilyen esetekben miért nem rohannak be a pályára azonnal a mentősök, illetve miért nem hozzák gyorsabban a hordágyat.

Ez mindenki számára egy rohadt nagy kérdés! Azért remélem, hogy mindenki észhez tér, mert most jól jöttünk ki belőle, de remélem, soha többé nem élünk át ilyet" - fogalmazott a csapatkapitány.

Szoboszlai elmondta, pozitív löketet adott nekik, hogy a hajrában a sérült Vargáért is küzdöttek. Úgy vélte, az utolsó húsz perc ki-ki meccs volt, melynek során az döntött, hogy melyik együttes akarja jobban a győzelmet, valamint a magyaroknak egy kis szerencséjük is volt. "Innentől már nem a saját kezünkben van a sorsunk, nyilván fogunk számolgatni, de a lényeg, hogy ezen a mai meccsen megtettünk mindent. Reméljük, hogy a többi találkozó a mi szempontunkból kedvező eredménnyel zárul" - jelentette ki Szoboszlai.

 
Szoboszlai volt már jobban is (Fotó: #rhetiphoto)

A csoportkör végén hatból a négy legjobb harmadik jut tovább, jelenleg a magyarok három ponttal és mínusz hármas gólkülönbséggel állnak, legkorábban kedden, legkésőbb szerdán derül ki, hogy ez elég-e a továbbjutáshoz.

MOL Sportágak
MOL Csapat