Bombaigazolás: Németh Krisztián a DAC-nál folytatja

2020. február 26. szerda 17:22

A magyar válogatott csatár másfél évre érkezik Dunaszerdahelyre, Németh Krisztiánnal pótolja a klub a Lengyelországba szerződött Vida Kristophert.

A Győrből származó 31 éves játékos legutóbb az amerikai MLS-ben, a Sporting Kansas City együttesénél futballozott - mutatja be a válogatott támadót új klubjának honlapja.  Gazdag pályafutását az ETO Győrben és az MTK Budapestben kezdte, ahonnan 2007 nyarán megvásárolta őt az FC Liverpool.

Azóta több országban és klubban is megfordult. Játszott az AEK Athénben, az Olimpiakosz Pireuszban, a Waalwijkben, a Rodában, az Al-Gharafában, a New England Revolutionben és a már említett Sporting Kansas Cityben is.

„Több mint tíz éve második otthonomként tekintek Dunaszerdahelyre, mondhatni tehát, hogy szinte hazatértem. Az évek során végig követtem a csapat szereplését és jól látszik, milyen fejlődésen ment át a klub Világi Oszkár irányítása alatt. "Titokban mindig is vágytam arra, hogy a fanatikus dunaszerdahelyi szurkolótábor előtt játszhassak, illetve, hogy olyan helyzet adódjon, amikor ide tudok igazolni. Ez most összejött, így nagyon boldog vagyok - mondta Németh a klub honlapjának.

MOL Sportágak
MOL Csapat