A magyar sporttársadalom egyébként sem világverő a siker és a kudarc feldolgozásában, hát még egy olyan esetben, amikor azt sem könnyű megállapítani, siker vagy kudarc volt-e a csapatunk szereplése. A magyar válogatott Európa-bajnokságának megítéléséről még széles minőségi spektrumon fognak vitatkozni az emberek, ehhez szeretnénk hozzátenni néhány pozitív meglátást. 

Kezdjük a legfontosabbal: egy sok szempontból igen balszerencsés tornán is az utolsó pillanatig versenyben voltunk a továbbjutásért. A torna egyik favoritjával, illetve a sötét lovával kerültünk egy csoportba, voltak jobb és rosszabb perceink, de egy frenetikus győzelemmel a saját kezünkbe vettük a sorsunkat a végére. Volt miben reménykedni, sőt a papírforma a mi továbbjutásunkat ígérte. Pech.

Lássuk tisztán a saját tükörképünket!

Nem tagadhatjuk, hogy a legutóbbi három Európa-bajnokság közül az idei sikerült a legrosszabbul, pedig a játékosaink klubcsapatait nézve most voltunk a legerősebbek. De még annak ellenére is, hogy két Premier League-, és négy Bundesliga-játékossal a kezdőben vágtunk neki a tornának, a keretünk összértéke alapján szinte bárki ellen underdognak számítunk. A skótok ellen nem, őket le is győztük.

 

Csoboth éppen a mennyországba lövi a magyarokat (Fotó: MLSZ)

Meggyőződésünk, nem kérhető számon a magyar válogatotton, hogy nem tudja legyőzni Svájcot. Halljuk és értjük, hogy az első hatvan percben taktikai problémák miatt nem voltunk meccsben, de ezek orvoslása után szépített, és esélyt adott magának a csapatunk. Svájc azonban nemcsak a kispadok meccsét nyerte meg, hanem a pályán is legyőzött minket. Az ok egyszerű: egy jó csapat kiváló meccset hozott le, a nála gyengébb pedig magához képest is gyenge közepest. Reális vereséget szenvedtünk.

A németek ellen még kevésbé kérhető számon bármiféle számszerű eredmény, hiszen - ahogy a kapitány is mondta - ez már nem az a német válogatott, amit legyőztünk a Nemzetek Ligájában, és percek híján kiejtettünk a 2021-es Eb-ről. A topligák legszűkebb elitjében szereplő német játékosokkal szemben helyt állt a csapatunk, a bírózásba pedig nem akarunk belemenni, mert ennél elegánsabb vesztesnek kell lennünk Németország ellen.

 

Egy lesgólra és helyzetekre futott a házigazda ellen (Fotó: MLSZ)

Az ellenfelek és a magyar válogatott játékereje közti különbséget gyakran megsemmisítő erő Marco Rossi, aki csapatként és közösségként is kiváló érzékkel építette fel a válogatottunkat. Van egy erős alapjátéka, karaktere, sőt már játéképítő képessége is, de nyilvánvalóan egyikben sem lehet olyan erős, mint a minden poszton klasszisokat bevető ellenfelek. Az az alaphelyzet, hogy kikapunk. Ha nem kapunk ki, azt úgy nevezzük: bravúr. Láttuk jó párszor, átéltük, ismerjük. Hiányzik is, nyilván, de ez nem olyan dolog, amit számon lehet kérni. Ha számon lehet kérni, akkor már nem bravúr, hanem papírforma.

Aminek szabadon örülhetünk

Amikor azt mondjuk, instant klasszikus, olyan eseményekre gondolunk, amikről bekövetkezésük pillanatában tudjuk, hogy örökre emlékezni fogunk rájuk. Biztosan nem csak Szoboszlai Dominiknak égett a szemébe szegény Varga Barni esete (a játékos megkezdte a rehabilitációt, teljesen fel fog épülni), és persze ott van ellenkező előjellel Csoboth Kevin epikus, 101. perces gólja. Gólpassz: Sallai Roland.

 

A támadóink rendben voltak az Eb-n, Sallai pedig klasszis volt (Fotó: MLSZ)

A legjobbat kiválasztani mindig szubjektív, raádásul többen is jelentkeznek a posztra: Gulácsi Péter megbízható oszlopa volt a védekezésünknek, Varga Barnabás pedig veszélyes tudott lenni az elitmezőnyben is, ráadásul példaértékűen dolgozott a mezőnyben. Nálunk mégis egyértelmű, hogy Sallai volt a legjobbunk.

A freiburgi csatár játékának sebessége, intenzitása és minősége is felért a legmagasabb szinthez, ő volt az a játékos, aki mindhárom meccsünkön a jobbak közé tartozott. Leginkább mégsem ezért választottuk a torna legjobb magyar játékosának, hanem azért, mert azt is megérezte, hogy Szoboszlai Dominik nincs a legjobb formában, keményen fogják az ellenfelek és nem is teljesen egészséges, és átvette a liverpooli sztártól a vezér szerepét.

Örülhetünk annak is, hogy van két egészen kiváló kapusunk. Gulácsi kiválóan védett az Eb-n, de a selejtezőkben mutatott teljesítménye okán Dibusz Dénes is megnyugtató megoldás a kapuban. Örülhetünk Varga Barnabás nagyszerű (és sokszor önfeláldozó) játékának, de a csereként beszálló Ádám Martin, vagy Csoboth Kevin is a helyén van a csapatunkban.

 

Gulácsi jól tette a dolgát a kapuban, nem rajta múlt (Fotó: MLSZ)

Nem volt szerencsénk a tornán, a teljesítményünk sem volt a legjobb a Rossi-éra alattiakkal összehasonlítva, de megvan a csapatunk, megvan a taktikánk, megvan a játékunk. Ez most így sikerült, de nem azért, mert nincs bennünk több, pusztán azért, mert - még! - nem vagyunk elég jók ahhoz, hogy mindig, minden meccsen erőn felül teljesítsünk. 

Ott voltunk, harcoltunk, nem volt elég

Csoportelsőként jutottunk ki az Eb-re, ami azt jelenti, hogy a régi lebonyolításban is ott lettünk volna. A 2016-os és a 2020-as tornára még lehetett azt mondani, hogy a létszámbővítés haszonélvezői voltunk, most azonban mindenféle mércével mérve ott volt a helyünk - igaz, a létszámbővítés most némileg ellenünk dolgozott.

Nem kérdés, hogy felhígult a mezőny az Eb-n, ennek köszönhető, hogy a sztárcsapatok - sokszor kifejezetten gyenge teljesítménnyel is - könnyedén nyerik a csoportjaikat, és az utolsó fordulóra már biztos továbbjutóként, illetve csoportelsőként fordulnak. Két ilyen csapat is továbbjuttathatta volna a mieinket, de sem Anglia, sem Portugália nem fordított minimális figyelmet sem az utolsó fordulóra, aminek most mi lettünk a vesztesei.

 

Nem sok körülmény dolgozott mellettünk az Eb-n, az biztos! (Fotó: MLSZ)

Ha csak azt nézzük, hogy a kisebb nemzetek közül azok jutottak tovább (jogosan!), akik elértek egy bravúrt a csoportban, tulajdonképpen jogos a kiesésünk. Ám azt is hozzá kell tennünk, hogy peches volt a sorsolásunk, hiszen Szlovéniának és Grúziának az utolsó fordulóban jött a (már továbbjutott) sztárcsapat. De az is igaz, hogy a szlovákok csak megverték a belgákat, Ausztria pedig Hollandiát kapta el, és nekünk sem volt tilos pontot szerezni Svájctól, noch dazu Németországtól. 

Mindenekelőtt megtartani Marco Rossit!

Nem is voltak ott a tornán az írek, a norvégok, a svédek, a görögök és az észak-macedónok, pedig mindegyik válogatottjában topligás spílerek egész sora szerepel. Mi ott voltunk, pedig a kezdőnkben is vannak olyanok, akik nem az adott ország első osztályában szerepelnek, vagy egy jó csapat kispadját koptatják. Látni kell, mekkora dolog, hogy egyáltalán ott vagyunk!

A jövő szép és biztató, egyetlen félelmünk van csupán. Marco Rossi bevallotta, egyetlen percét sem élvezte az Eb-nek, és látszott is a kapitányon, hogy megviselte a torna. Ráadásul most először követett el olyan taktikai hibát, ami alaposan visszaütött (a svájciak más formációban játszottak, mint amire készültünk), és az olasz szakember biztosan nagyon nehezen bocsát meg magának. Egyszer már majdnem lemondott, amikor Wales-ben cserben hagyták a játékosai, most azt sem lenne szabad hagyni, hogy egyáltalán a gondolat megfoganjon a fejében.

 

Rossi a mi legnagyobb értékünk! (Fotó: MLSZ)

Ha Rossi távozik, tartunk tőle, hogy nagyon gyorsan kiderül, nem a sporttámogatási rendszer, az akadémiák és/vagy a sportszerencse volt a magyar válogatott ugrásszerű fejlődésének az oka, hanem a kapitány.