Egy tinédzsert is behívott Marco Rossi a nyári meccsekre

2022. május 13. péntek 12:52

Elképesztően erős programja lesz nyáron a válogatottnak a Nemzetek Ligájában. Az olaszok, a németek és az angolok ellen készül Marco Rossi csapata.

A mindössze 17 éves Vancsa Zalán is bekerült a magyar válogatott keretébe a Nemzetek Ligája A divíziójának első négy fordulója előtt. Marco Rossi szövetségi kapitány az MTK tehetséges csatára mellett 26 játékost hívott meg a júniusi mérkőzésekre készülő keretébe, köztük több olyan játékost, aki még az U21-es csapatba is lejátszik majd.

"Schön Szabolcs továbbra is az A-válogatott keretének fix tagja, ugyanakkor klubjában nagyon kevés játéklehetőséghez jut" – mondta a kihirdetett keretről szövetségi kapitány az MLSZ honlapjának." "Arra jutottunk, hogy leginkább azzal tudunk neki, és ezáltal a válogatottnak is segíteni, ha az U21-es válogatott mérkőzésén pályára tud lépni, hogy a lehető legtöbbet gyarapodjanak a játékpercei, majd ezt követően térjen vissza hozzánk. "Vancsa Zalán esetéről ugyanez elmondható, neki is szüksége van a játékpercekre. Egyértelmű, hogy a válogatott szempontjából nagyon fontos tehetség, aki könnyen fix kerettaggá válhat, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy klubjában az eddigieknél többet játsszon."

"Bár Zalán még nem játszott az U21-es csapatban, de továbbra is szeretnénk újabb és újabb fiatal, főként U21-es játékosoknak lehetőséget adni az A-válogatott keretében. Ez jól mutatja, hogy Gera Zoltán és stábjának munkája milyen nagy mértékben hozzájárul az A-válogatott eredményeihez is, ez pedig nagyon fontos, hiszen a lehető legjobb eredmények elérése mellett a jövő csapatát is folyamatosan építenünk kell."

Ne tévesszen meg a két döntetlen 

A magyar válogatott a június 4-i, angolok elleni meccs után három nappal Olaszország vendége lesz Cesenában, majd június 11-én a németek következnek itthon, június 14-én pedig Anglia lesz az ellenfél Wolverhamptonban. "Mindhárom csoportellenfelünk iszonyatosan erős csapat. Minden játékosukat nagyon jól ismerjük, Angliával és Németországgal tavaly játszottunk is. Ugyanakkor a két ellenük elért döntetlen senkit se tévesszen meg, mert azok tőlük gyengébb, tőlünk pedig kiugró eredmények voltak.

"Ha most szinte tökéletes taktikával és azt maximálisan betartva, náluk sokkal többet futva és maximálisan odaadóan és motiváltan játszunk, akkor lehet csak esélyünk jó teljesítményt nyújtani. Ugyanakkor még ez sem jelenti azt, hogy az eredmény is biztosan hízelgő lesz számunkra."

 

"Az talán segíthet minket, hogy az angol, német és olasz válogatottban játszó játékosoknak hosszú szezonjuk volt, így némileg talán fáradtabbak, fásultabbak lehetnek, mint mi, azonban ez is csak akkor jelenthet előnyt, ha mi az imént említett módon játszunk, hiszen ez a három válogatott jóval magasabb szintet képvisel, mint mi.

A magyar válogatott kerete:

kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Szappanos Péter (Budapest Honvéd)
védők: Bolla Bendegúz (Grasshoppers), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (MOL Fehérvár), Kecskés Ákos (Nyizsnyij Novgorod), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Nagy Zsolt (PAFC), Willi Orbán (RB Leipzig), Spandler Csaba (PAFC), Szalai Attila (Fenerbahce)
középpályások: Baráth Péter (DVSC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Kleinheisler László (NK Osijek), Nagy Ádám (AC Pisa), Nego Loic (MOL Fehérvár), Schäfer András (Union Berlin), Styles Callum (Barnsley), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig), Vécsei Bálint (Ferencváros)
támadók: Ádám Martin (Paksi FC), Sallai Roland (SC Freiburg), Sallói Dániel (Sporting Kansas), Schön Szabolcs (FC Dallas), Szalai Ádám (FC Basel), Vancsa Zalán (MTK Budapest)

MOL Sportágak
MOL Csapat