Juhász: Nekünk már csak magunkkal szabad foglalkoznunk

2019. április 12. péntek 11:47

Nincs már sok hátra, nagy előnnyel vezet a Fradi, de a MOL Vidi csapatkapitánya az Újpest elleni meccsre is úgy készül, hogy meglegyen a 6/6 a szezon végére.

Újabb forduló, újabb rangadó következik, hiszen az Újpest elleni mérkőzés zsinórban a harmadik olyan meccse lesz a MOL Vidi FC-nek, amelyen egy dobogóra hajtó ellenféllel találkozik. A Debrecent és a Honvédot legyőzte a bajnoki címvédő, a lilák ellen pedig bőven lesz miért visszavágni.

A MOL Aréna Sóstó avatóünnepségén a Vidi ugyan legyőzte a lilákat, de a Megyeri úton csúnya vereségbe szaladtak bele a fehérváriak. Az új stadion első gólját szerző Juhász Roland is óvatosságra int az Újpest elleni rangadó előtt.

“Persze, szép emlék a stadionavatón szerzett gólom, de őszintén szólva teljesen mindegy, kinek a góljával nyerünk. A három pontot megszereztük, ennyi számított” - mondta a MOL-csapatnak a Vidi csapatkapitánya.

Nehéz meccs lesz a szombati is

Ahogy a többi dobogóaspiráns ellen is megszenvedett a bajnok - a Debrecen a hajráig vezetni tudott Fehérváron, és a Honvéd ellen is az utolsó percekben fordította a maga javára a találkozót a Vidi -, Juhász az Újpest ellen is nagyon nehéz meccsre számít.

 
Fotó: MOL Vidi FC
 
“Jó játékerőt képviselnek a lilák, kevés gólt kapnak, szervezett futballt játszanak, és nemcsak a vereséggel zárult idegenbeli meccsünkön okoztak nekünk komoly gondokat, hanem a stadionavatón is. Egy ilyen meccsen annyira felfokozott a hangulat, hogy mindkét csapat sokat ad ki magából, szerencsére akkor mi jöttünk ki jobban a mérkőzésből. Aztán Újpesten sajnos nem ment a játék, és kikaptunk” - magyarázta Juhász.

“A Megyeri úton nem játszottunk jól, ezért nemcsak hiányérzet van bennünk, hanem erős a vágyunk, hogy visszavágjunk, és bizonyítsuk a liláknak, hogy mi vagyunk a jobb csapat."Úgy gondolom, a sérültjeink ellenére jó esélyünk van rá, hogy tartsuk a lépést a Fradival, sőt talán közelebb is lopózzunk hozzájuk.”

Na, igen, a sérülések

A Vidiből immár nem csak egy, hanem két alapember fog hiányozni, hiszen Fiola Attila után Marko Scepovic is súlyos sérülést szenvedett. Ez nyilván nem könnyíti meg a fehérváriak tavaszát, de Juhász szerint nem lehet a sérültekre fogni semmit.

 
Fotó: MOL Vidi FC
 
“Szerencsére nemcsak elég bő a keretünk a problémák megoldásához, de nagyon jó szellemű is a csapatunk."Ezalatt azt értem, hogy ha valaki kevesebbet játszik, az sem lógatja az orrát, és követelőzik, hanem beáll a sorba, és megpróbálja a lehető legtöbbet hozzátenni a csapat játékához abban az időben, amikor pályára kerül. Ez nagyon fontos!”

“Marko [Scepovic] nagyon szerencsétlen sérülést szenvedett, és biztosan hiányozni fog, a csapat nevében csak jobbulást, gyors felépülést tudok kívánni neki. Fiola Attila még nem edz ugyan velünk, de látom, milyen megszállottan végzi a neki kijelölt edzésmunkát, és biztos vagyok benne, hogy hamarabb visszatér közénk, mint arra az orvosok számítottak” - tette hozzá Juhász.

Csak saját magukra figyelnek

A MOL Vidi komolynak mondható, nyolcpontos hátrányból követi a Ferencvárost a bajnokságban, így meglehetősen nehéz dolga van, ami a címvédési esélyeit illeti. Juhász nem kertelt, amikor erről kérdeztük.

 
Fotó: MOL Vidi FC
 
“Nézd, tisztában vagyunk vele, hogy nagy a hátrány, és kevés meccs van már csak hátra a bajnokságból, ezért nekünk nincs más dolgunk, mint csak saját magunkkal foglalkozni. Ha a hátralevő hat meccsből mindet megnyerjük, és a Fradi lesz a bajnok, megemeljük a kalapunkat a bajnok előtt, és felemelt fejjel kezet nyújtunk az ellenfélnek. De amíg matematikai esélyünk van a győzelemre, addig mindent bele fogunk adni.”

“Nem adtuk fel a bajnoki címet! Tavaly is sokan előre odaadták a Fradinak az aranyat, aztán mégis mi nyertünk. Igaz, most nagyobb a hátrányunk, de a kupában is bizonyítottuk, hogy álljuk a versenyt a Fradival. A futball kiszámíthatatlan, bármikor történhet valami, ami felborítja a jelenlegi helyzetet, és ne felejtsük el, hogy még találkozunk egyszer a Ferencvárossal idén."De leszögezném, mindig csak az előttünk álló feladattal foglalkozunk, majd az Újpest elleni meccs után megnézzük újra, hogy áll a tabella” - tette hozzá mosolyogva Juhász.

Szurkolóként is óriási élmény

A védővel szinte minden beszélgetésünk alatt szóba kerül a válogatott, és nem volt ez másként ezúttal sem. Juhász mindkét meccsen kint volt, és már a szlovákiai mérkőzésről is jó érzésekkel tért haza, a horvátok elleni selejtezőn pedig újra beleborzongott a magyar szurkolók által teremtett hangulatba.

“Szerintem Szlovákiában sem játszottunk rosszul, úgy éreztem, túlságosan szigorú volt a meccs után a csapattal a közvélemény. Viszont a magyar tábor már Nagyszombaton is óriási hangulatot varázsolt a stadionba, de az igazi borzongás a Groupama Arénában, a horvátok elleni hangulat után ért utol.”

 
Fotó: MTI
 
“Szerencsére átéltem játékosként is, most pedig a lelátón érzékeltem azt, hogy valami elképesztő energiát tudnak adni a csapatnak a szurkolók."Amikor felcsendült a himnusz, az jutott az eszembe, hogy amelyik volt játékos azt mondja, hogy neki ez nem hiányzik, az hazudik” - tette hozzá nevetve Juhász, aki hamarosan A-licenszes edző lesz.

“Játékosként már jártam Eb-n, remélem, a mostani válogatott hozzásegíti, hogy szurkolóként is megtehessem. Hogy edzőként leszek-e ennyire szerencsés, azt nem tudom, mindenesetre ahogy közeledik a visszavonulásom, egyre inkább kedvet érzek a feladathoz, hogy edzőnek álljak” - zárta a gondolatait a MOL Vidi csapatkapitánya.

MOL Sportágak
MOL Csapat