Kezd beleszokni a szerb fociba a magyar középpályás

2025. október 07. kedd 13:02

Nyáron igazolt a Topolyai SC-hez a Pakson remek karriert befutó Mezei Szabolcs, de a 24 éves középpályásnak még szoknia kell a brusztolós, kemény szerb focit a játékosabb magyar helyett. A TSC magyar középpályásával országváltásról, magyar fellegvárról és a TSC idei terveiről beszélgettünk.

Bár a nyáron (kölcsönbe) távozott a Topolyai SC-től Sós Bence, nem maradt magyar játékos nélkül a TSC: a Pakssal nagyszerű idényeket teljesítő Mezei Szabolcs tette át a székhelyét a vajdasági magyar futballfellegvárba.

“Még tartott a szezon, amikor megkerestek, és nem kellett sokat gondolkodnom, hogy elfogadjam-e az ajánlatot. A klub filozófiája, a csapatban rejlő lehetőségek, sőt összességében minden nagyon szimpatikus volt, úgyhogy nem volt nehéz döntés” - mondta Mezei a MOL Csapatnak.

Itt más a foci

A 24 éves középpályás azóta sem bánta meg a döntését, de elmondta, még biztosan szüksége lesz egy kis időre, hogy a játékostársakkal tökéletesen megértsék egymást a pályán. Ráadásul Mezeinek is bele kell még szoknia a szerb klubfutballba, ami elmondása szerint egészen más, mint a magyar.

“Ég és föld a különbség” - mondta a középpályás. “Sokkal fizikálisabb a játék itt, rengeteg a párharc, agresszívebbek a játékosok, és ehhez idomul a játékvezetés is. Engedik a kemény játékot, úgyhogy ebből nincs is hiány, viszont maga a játék így kevesebb szerepet kap.”

 
Futás, ütközés igen, játék kevésbé (fotó: FK TSC)

“Próbálok alkalmazkodni, szerintem jól is haladok, de leszek még ennél jobb is” - szögezte le a játékos, aki abszolút kulcsembere a TSC-nek, a kezdőcsapat tagja. “Azt érzem, hogy a társaim is egyre jobban bíznak bennem, de tudom, hogy még többet kell tennem, mert képes vagyok még jobban szolgálni a csapatot. Még nem teljesedtem ki.”

Felemás kezdés Topolyán

Mezei gyorsan a csapat fontos eleme lett, de a TSC nem kezdte éppen lehengerlően a szezont. Főleg idegenben akadnak gondjai a csapatnak, amely az utolsó felsőházi rájátszást érő helyen áll.

“Nagyon sok változás volt a csapatnál a nyáron, ilyenkor nem ritka, hogy az ősz rámegy az összecsiszolódásra. Ehhez képest nem állunk rosszul, de szerintem az igazi arcunkat majd a téli közös edzőtábor után fogjuk látni. Addig is dolgozunk, mindent beleadunk, és igyekszünk minél kevesebbet hibázni, a tabellával majd tavasszal foglalkozunk.”

 
Cél a legjobb nyolc, illetve Európa (fotó: FK TSC)

“Hogy hol lehet a plafon? Nehéz ezt most megmondani, szerintem a játékerőnk alapján mindenképpen a felsőházi rájátszásban van a TSC helye. De itt nagyon kicsik a különbségek, és ez látszik a tabellán is, hiszen egy-egy győzelemmel és vereséggel nagyokat lehet fel-le ugrálni a rangsorban.”

“A célunk az európai kuparészvétel, és úgy gondolom, ehhez meg is van mindenünk. A legjobb nyolcba oda fogunk érni, aztán majd meglátjuk, hogy a felsőházban mire leszünk képesek” - mondta Mezei, aki nemcsak a pályán érzi jól magát a Vajdaságban.

“Szabadkán lakunk a párommal, és nagyon szeretjük. Nem is gondoltam volna, hogy itt ilyen sok magyar szót fogunk hallani, de sokat könnyített a beilleszkedésünkön, hogy mindenhol az anyanyelvünkön tudunk beszélni, és általában mindenki nagyon kedves.”

 
Jól érzi magát a Vajdaságban Mezei (fotó: FK TSC)

“A klubra ez hatványozottan igaz, a klubház akár egy magyar klubnál is lehetne, hiszen szinte mindenki beszél magyarul, sok edző, az utánpótlásban dolgozók között is, illetve természetesen a lelátón is a magyar a hivatalos nyelv” - tette hozzá vidáman.

“Kemény menet vár ránk idén, de úgy gondolom, jó döntést hoztam, hogy Topolyára szerződtem. Érzem magamon, hogy fejlődöm, szakmailag és emberileg is új kihívások elé állít az élet. Fontos lépés a pályafutásomban, örülök, hogy itt lehetek” - mondta Mezei.

MOL Sportágak
MOL Csapat