Marco Rossi csapata Rómába ment, de nem látta a pápát
2022. október 05. szerda 15:22
A hétfői, Olaszország elleni mérkőzéssel lezárult Nemzetek Ligája-sorozat után Marco Rossi kapitánynak még számtalan teendője volt, ezért legkorábban csütörtök délelőttre tudtuk lekötni a beszélgetésünket. A magyar válogatott kapitányát így is meglehetősen gyűrött állapotban értük utol, de már saját közegében, a reggeli feketéjét szürcsölgetve kaptuk telefonvégre Nápolyban.
“Feketén, cukor nélkül” - vágta rá Rossi, amikor - egyébiránt pont a kávézás világnapján - megkérdeztük, hogy issza a kora hajnali budapesti indulást követő első olasz kávéját. A kávérajongó szakember egyébként épp a napokban lett a MOL Fresh Corner új arca.
“Fáradt vagyok, de közben boldog is. Úgy látszik, nem tudok olyan korán kiérni a Ferihegyi reptérre, hogy a szurkolók ne találjanak meg. Tudom, közhelyes, de számomra nagyon fontosak az ilyen interakciók, egy közös kép, egy kézfogás vagy néhány kedves szó mind azt mutatja, hogy a magyarok elismerik a munkámat” - tette hozzá a kapitány.
Fair playből is leckét adtunk
Emocionális befutója volt a káprázatos Nemzetek Ligája-sorozatnak Rossi számára, hiszen hazája, Olaszország ellen a csoport első helyéért játszhatott az utolsó fordulóban. A sokadik bravúr azonban már nem sikerült, nyertek az olaszok, ám mielőtt a kapitánnyal a meccs (és a sorozat) értékelésébe kezdünk volna, egy fontos körülményt kiemelt az olasz szakember.
“Sok kritika érte a magyar szurkolókat az utóbbi időben, volt köztük néhány abszolút jogtalan is, de az, hogy a hétfői meccsen megtapsolták az olasz himnuszt, annak a tiszteletnek a jele, amit mi nem mindig kapunk meg. A cesenai meccsen például volt egy lelátórész, ahonnan megállás nélkül szidták a magyarokat, erre válaszolt a tapssal a mi szurkolótáborunk. Így is lehet.”
A kétségkívül felemelő és sportszerű jelenet után aztán jött a fekete leves: Olaszország ellen a teljes NL-sorozat legrosszabb huszonöt percét produkálta a magyar válogatott, amely gyorsan hátrányba is került, és mint kiderült, nem is tudott fordítani.
“Nem pusztán annyi volt a baj, hogy túlságosan sok egyéni hibával segítettük az ellenfelet, hanem az is, hogy taktikailag nem olvastuk megfelelően a játékot. Tudtuk, hogy az olaszok letámadnak majd, de megvolt a taktikánk a presszing átjátszására, csakhogy túlságosan sok keresztpasszt választottunk ahelyett, hogy vertikálisan játszottunk volna."Bár rövid passzokkal akartunk építkezni, a játékosoknak is érezniük kellett volna, mikor kell előrevágni a labdát, hiszen a taktikánk része az is, hogy ezeket a labdákat Szalai Ádám nagyszerűen tartja meg. Egy nagy hiba elég volt, és máris vezettek az olaszok…”
“Soha nem fogom azt kívánnni, hogy csend legyen egy stadionban, de a frenetikus hangulat ezúttal azt is eredményezte, hogy nem tudtam kommunikálni a játékosaimmal. Akkora hangorkán volt, hogy a saját hangomat sem hallottam.”
A legpechesebb meccsünk volt
A lefújás után pár perccel a MOL Csapaton mi is azt a címet adtuk az összefoglalónak, hogy “Peches vereség…”, és Rossi is úgy véli, sokkal többet érdemelt volna a csapata egy 2-0-s vereségnél.
“Az angliai meccsen ötször találtuk el a kaput, ebből négy gól született, az olaszok ellen ugyanennyiből egy sem. Angliában egyetlen szögletet sem rúgtunk, most hatot is elvégezhettünk, és míg Wolverhamptonban csak 34 százalékban volt nálunk a labda, addig az olaszokkal szemben ugyanez az arány 51 százalék volt."Egyszerűen belefutottunk egy olyan kapusba, aki egyébként is a világ egyik legjobbja, és ezúttal ezt alaposan be is bizonyította”
- sóhajtott nagyot a kapitány.
“Donnarumma öt óriási bravúrt mutatott be, ami már önmagában nagy dicséret a magyar csapatra nézve, de mondok mást is. Roberto [Mancini, az olasz szövetségi kapitány] a meccs után azt mondta, nem tetszett neki az utolsó húsz perc, mert csak szenvedtek, ezzel szemben én úgy gondolom, rövidebb periódusokat leszámítva az első húsz percet leszámítva is alaposan megszenvedtek velünk. Hosszú perceken át az olasz térfélen folyt a játék, mi irányítottuk a meccset.”
“Ahogy Anglia ellen ki tudtuk használni ellenfelünk kiegyensúlyozatlan játékát, Olaszország is ki tudta használni az egyéni képességekben rejlő előnyét, és Donnarumma remeklése mellett még szerencséje is volt, hiszen egy teljesen egyértelmű 11-est is megúszott.
"Azt hiszem, azt a Gulácsi-hibát leszámítva, ami után a gólvonalról kellett tisztázni, egyetlen olyan momentuma sem volt a meccsnek, amiben szerencsénk lett volna” - mondta szomorkásan Rossi.
Pótolni a pótolhatatlant
Nem a csoportelsőség elmaradása volt az egyetlen szívszorító esemény az Olaszország elleni meccsen, hiszen ekkor lépett pályára utoljára válogatott mezben a csapatkapitány, az öltöző hangadója, a csapat szellemi vezére, a támadójáték (és a védekezés) fontos láncszeme, Szalai Ádám.
“Azok, akik egész pályafutása alatt támadták Ádámot, nem fognak sokáig mosolyogni, mert egy olyan játékost veszítettünk el, akit személyében gyakorlatilag lehetetlen pótolni. Korábban is láthattuk, hogy a csapatjátékra - legyen szó akár támadásról, akár a védekezés első vonaláról - gyakorolt hatása akkor igazán látványos a laikusok számára, amikor nincs a pályán. Hát, most többet nem lesz a pályán, és igen nehéz feladat vár ránk a pótlásával.”
“Kiváló csatárnak tartom Ádámot, de kiváló csatár akad még rajta kívül Magyarországon. Olyan futballista azonban nincsen, aki ilyen önfeláldozóan dolgozik a csapatért, mindent alárendel a válogatott érdekeinek, és nemcsak akaratban, képességben is nemzetközi szintet hoz.
"Vagy talán van más olyan csatár, akinek azt tudom mondani, hogy az ellenfél mélységi irányítójával - jelen esetben Jorginhóval - lépjen vissza?” - tette fel a költői kérdést Rossi.
Felmerült a kérdés, hogy lehetséges-e egy az egyben pótolni Szalait, vagy esetleg az egész csapat játékának kell megváltoznia azzal, hogy a 34 éves csatár visszavonult a válogatottól. Rossi egyelőre nem akart találgatásokba bocsátkozni.
“Nagyon kedvelem Ádám Martint, de ő egyelőre nem tud kezdőként segíteni nekünk.
"Számos játékost figyelünk, lesznek, akiket kipróbálunk majd Szalai elárvult posztján, és stratégiailag is reagálnunk kell a csapatkapitány hiányára, de ez most nem ilyen egyszerű. Őszintén szólva nem is tudom megmondani, a pályáról vagy az öltözőből fog-e jobban hiányozni.”
Kísért az Eb szelleme
“Álszerénynek tűnnék, ha azt mondanám, nem vagyok elégedett a Nemzetek Ligájában mutatott teljesítményünkkel, de egy kicsit úgy érzem magam, mint a turista, aki elment Rómába, de nem látta a pápát” - mondta nevetve a kapitány*.
“Pont úgy vagyunk, mint az Európa-bajnokságon: halálcsoport, nagyszerű, inspiráló szereplés, kiváló egyéni- és csapatteljesítmény, ám a vége szívszakadás.
"Tavaly nyáron egy németországi döntetlen jelentette a végállomást, idén pedig az olaszok elleni hazai meccs, és csak még fájdalmasabbá teszi az egészet, hogy mindkét mérkőzésen nagyszerűen játszottunk. A szívem szakadt meg a fiúkért, akik mindent kiadtak magukból.”
Rossi hozzátette, bár végső soron minden az eredményekről szól, a Nemzetek Ligája-szereplés után érdemes hátrébb lépni egyet, és végignézni, mi történt a magyar válogatottal az utóbbi években.
“Mi vagyunk a Nemzetek Ligájában a legtöbbet fejlődött csapat. A C ligából indultunk, 30+-os rajtszámmal, most pedig nemcsak az elitcsoportban szereplünk, de kis híján megnyertük a legerősebb csoportot, és végül a nyolcadik helyen zártunk.
"Németországot és Angliát idegenben győztük le tétmeccsen, ilyesmire csak a legidősebbek emlékezhetnek Magyarországon.”
“Azt mondtam, nyomot akarok hagyni a magyar futballban, és talán ez már meg is történt. Ugyanakkor nemhogy nem gondolok távozásra, de Csányi Sándor elnök úrnak azt mondtam: én csak akkor hagyom el a magyar válogatottat, ha kirúgnak” - mondta elszántan Rossi.
“Én még mindig nem gondolom, hogy elértük volna a csúcsot.
"Annak idején a Honvédtól azért mentem el a bajnoki cím után, mert nem láttam az esélyt, hogy versenyképesek maradjunk. Engem motiválnak a nagy célok, de elég ideje vagyok már a futballban ahhoz, hogy különbséget tudjak tenni a nehéz és a lehetetlen között. És a magyar válogatottra még mindig azt mondom, hogy nem értük el a plafont. Nem, amíg a játékosaim is úgy gondolják, hogy még mindig vezet út felfelé.”
* - Az olasz mondás (Andare a Roma e non vedere il Papa) szó szerint úgy hangzik, Rómába menni, de nem látni a pápát, és olyasmit takar, hogy valamiért nagy, ám hiábavaló erőfeszítéseket tenni, a végén üres kézzel távozni.
