Szappanos 11-est védett, egy pontot szerzett az Újpest
2026. augusztus 15. szombat 19:55
OTP Bank Liga, 4. forduló:
Újpest FC-MTK Budapest 1-1 (1-1)
Szusza Ferenc Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Zierkelbach
gólszerzők: Ljujic (39.), illetve Jurek (12.)
sárga lap: Amenyido (31.), Fenyő (66.), illetve Kovács P. (45+4.)
Újpest FC: Szappanos - Bodnár (Sarkadi, a szünetben), Fiola (Nunes, 60.), Stronati, Ujváry (Scharmer, 70.) - Matko, Ljujic, Maier (Fenyő, 60.), Horváth K. - Amenyido, Vlijter (Krajcsovics, 60.)
Az MLSZ fegyelmi bizottságának döntése értelmében a lila-fehérek májusi, Ferencváros elleni rangadóján tapasztalt szurkolói magatartás miatt szinte teljesen zárt kapuk mögött rendezték meg a 233. Újpest-MTK mérkőzést, csupán pár gyerek és kísérőik, illetve a vendégszektorban néhány tucat néző ülhetett fel a Szusza Ferenc Stadion lelátójára.
Az újpesti drukkerek egy csoportja az utcáról biztatta kedvenceit, de a mérkőzést nem láthatták, így azt sem, ahogyan az MTK a 12. percben megszerezte a vezetést. Egy kontratámadás végén Kerezsi Zalán tette vissza középre a labdát, Jurek levette, majd nyolc méterről a jobb felső sarokba emelt. A folytatásban is a vendégek futballoztak pontosabban, Zubor Ádám és Hinora Kristóf lövésénél azonban Szappanos Péter védett.
Az előzmények ismeretében meglepetésként hatott az Újpest egyenlítése a 39. percben. Matija Ljujic végzett el szabadrúgást 22 méterről, a labda a lécről a gólvonal mögé vágódott, majd kifelé, az érkező Amenyido pedig a kapuba kotorta, de a gólt a szerb középpályás szerezte.
Helyzetek és egy büntető
A második játékrész újpesti helyzettel kezdődött, Gleofilo Vlijter közeli lövésénél azonban Demjén Patrik lábbal védett. A másik oldalon a menteni akaró Patrizio Stronati lábáról a kezére pattant a labda, a játék azonban a szabálynak megfelelően továbbment, csakhogy érkezett Ljujic, és buktatta Kerezsit, amiért már jogosan járt a tizenegyes az MTK-nak.
A büntetőt Kata Mihály végezte el, de a jobb alsó sarokra tartó lövésénél Szappanos kiütötte a labdát.A hiba egy időre visszavetette a kék-fehérek játékát, a hazaiaknak viszont lendületet adott, és Krajcsovics Ábel is betalálhatott volna, de Demjén megint mentett.
A hajrában mindkét csapat többször is eljutott az ellenfél tizenhatosán belülre, az eredmény azonban nem változott.

