Vajdasági rangadóval kezdi idei menetelését a Topolya
2020. július 31. péntek 10:28
Nem akármilyen meccsel kezdi meg a 2020/21-es Super Liga-szezont a Topolya: a szerb első osztály első fordulójában egyből vajdasági rangadót rendeznek, a TSC - továbbra is nézők nélkül, és a zentai albérletben - a Vojvodinát fogadja az első fordulóban.
“A Vojvodina elleni meccsek mindig kiemelten fontosak a szurkolóinknak, ezért egyrészt jó, hogy velük kezdünk, másrészt viszont rossz, hogy nem élvezhetjük a Blue Betyars támogatását” - mondta a MOL Csapatnak Szabó Zoltán, a TSC vezetőedzője.
“Általában jó meccset játszunk a Vojvodinával, és erre most is jó esély van. Egyik csapat sem változott sokat, a legjobb játékosok nálunk és náluk is maradtak, bár ellenfelünk kapusa, Emil Rockov a MOL Fehérvárhoz szerződött. A Vojvodina formájáról nem tudok nyilatkozni, mi készen állunk, bár persze ilyenkor mindig az az ember érzése, hogy ha lenne még pár napja, tudná mire használni” - mondta mosolyogva Szabó.

“Rangadóval kezdeni kétélű fegyver, ahogy a győzelem komoly lendületet adhat, úgy a vereség visszavetheti a fiatal csapatomat, de nagyon bízom benne, hogy sikerül győznünk. Kemény meccs lesz, a Vojvodina tavaly harmadik lett, és megnyerte a Szerb Kupát. Mindent bele kell adnunk, ha le akarjuk győzni.”
A felkészüléssel nem volt gond
A topolyaiak felkészülése egyik részről tökéletes, a másikról kicsit problémás volt. Szabó elmondta, fantasztikus körülmények között készültek Magyarországon, főleg a Puskás Akadémia edzőközpontjában, és külön kiemelte, hogy a mindössze másfél éve üzemelő akadémia öt neveltje is az első csapattal tartott Magyarországra.

“A meccsek nem sikerült igazán jól, hiszen mindhárom magyar ellenfelünktől kikaptunk, de tudni kell, hogy sérülések és betegségek is nehezítették a dolgunkat. Ilyenkor az eredmények nem számítanak igazán, mostanra pedig újra velünk vannak a játékosok, akikre a felkészülési meccseken nem számíthattam.”
“Persze most sem mindenki egészséges, de a legtöbb játékosom már bevethető, még ha nincs is 100 százalékos állapotban. Szerencsére ránk is igaz, hogy a legjobb játékosainkat meg tudtuk tartani, és úgy gondolom, jól igazoltunk, így most nagyobb kerettel, több variációs lehetőséggel számolhatok.”
“Lesz idén egy változás, amire nekünk is fel kellett készülnünk. A szerb szövetség döntésének értelmében minden mérkőzésen legalább két, 1999 után született játékosnak kell a kezdőcsapatban szerepelnie, és legalább egy-egy félidőt játszania. Szerencsére ezzel nem lesz gondunk, megvan az a 4-5 fiatal játékos, akiket tudunk forgatni, de nekik még természetesen idő kell, hogy megszokják a Super Liga sebességét és színvonalát” - magyarázta Szabó.

“Az akadémiánk még nem működik elég hosszú ideje ahhoz, hogy onnan emeljünk át játékosokat, de természetesen az a célunk, hogy a jövőben a saját utánpótlásunkból kikerülő fiatalok töltsék be ezt a szerepet a csapatunkban.”
Nagy menetelés kezdődik
A Topolya a legutóbbi idényben az egész mezőnyt meglepte, a negyedik helyen záró vajdasági kiscsapat pedig idén sem szeretné lejjebb adni. Az esélyekkel kapcsolatban Szabó visszafogott magabiztossággal nyilatkozott.
“Nyilván az a célunk, hogy legalább olyan jól szerepeljünk, mint a legutóbbi idényben. Tudni kell, hogy Szerbiában van két kiemelkedő csapat, a Partizan és a Crvena Zvezda, mögöttük pedig egy 4-5 csapatból álló, közel azonos erősségű kerettel rendelkező csoport, amelynek rajtunk kívül a Vojvodina, a Cukaricki, a Radnicki a tagja, de jó szezonja lehet még akár másik 2-3 csapatnak is. Szóval az esélyekről nagyon nehéz beszélni.”
“Más okból, de hasonló a helyzet az Európa Ligával kapcsolatban is” - tért át a történelmi sikert jelentő negyedik helyre, és a vele járó európai selejtezős részvételre Szabó. “Európában óriási szerepe lesz a szerencsének, hiszen nem mindegy, hogy az egymeccses párharcokban házigazdák lehetünk-e, vagy idegenbe kell mennünk, az pedig végképp nem, hogy milyen ellenfelet sorsolnak mellénk.”

“Újoncok vagyunk Európában, így nem a sorozat megnyerését tűztük ki célul” - mosolygott Szabó. “Szeretnénk méltóképpen képviselni a klubot a nemzetközi porondon, ami számszerűsítve azt jelenti, hogy jó lenne 1-2 kört menni a selejtezőkben. Hogy kit szeretnék ellenfélnek? Inkább azt mondom, kit nem: nagyon rossz lenne egy hosszú utazás, szívesen elkerülném például a kazah és a grúz csapatokat.”
A Vojvodina elleni szezonnyitó mérkőzést Zentán, péntek délután 19 órakor kezdik meg a felek. Hajrá, Topolya!