Xisco Munoz váltja a DAC kispadjáról távozó Gulát
2023. november 19. vasárnap 11:35
Miután Adrian Gula szerződését felbontotta a hatodik helyen álló DAC, két nappal később egyből jött a bejelentés: a remek edzői pedigrével rendelkező Xisco Nunez vette át a szlovák szakember posztját
A 48 éves Gula tavaly júniusban vette át a csapat irányítását, és összesen 61 tétmérkőzésen (46 a Niké Ligában, 8 az Európa Konferencia Ligában, 7 a Slovnaft Cup-ban) vezette a sárga-kékeket. Az idei szezonrajt nagyon gyengén sikerült, ezért döntött a váltás mellett a klub.
„Nagyon boldogok vagyunk, amiért sikerült megegyeznünk Xiscoval. Egy dinamikus fiatal edzőről van szó, aki jelentős nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik. Egyetértettünk az idei szezonra szóló célkitűzésekben, továbbá a csapat erősségeiben és gyengeségeiben is.
"Összességében simán zajlott a folyamat és elkezdhetjük az előttünk álló fontos hetekre való felkészülést. Xisco és két munkatársa holnap az ügynökeik kíséretében Dunaszerdahelyre érkeznek, ezután kerülhet sor a szerződéseik aláírására klubunkkal. Xisco keddtől veszi át az együttes irányítását” – üdvözölte az új vezetőedzőt és a munkatársait Jan Van Daele, a DAC ügyvezető igazgatója.