A magyar kosárlabda alapjait Kuncze Géza testnevelő tanár tette le, aki 1912-ben egy müncheni tanfolyamon ismerkedett meg a játékkal. A kosárlabda először a kereskedelmi iskolákban lett népszerű, majd az 1920-as években megalakultak az első hazai szakosztályok a BSE, a Ferencváros, illetve a MAC és az MTK égiszei alatt. Az első magyarra fordított szabálykönyvet 1921-ben adták ki.

Bár egészen 1933-ig a palánk nélküli kosárlabdát (korbball) játszották, a Torinóban rendezett Főiskolás Világbajnokságon a magyarok megismerkedtek a játék palánkos változatával, és innentől szélsebesen terjedt az országban a sportág. Még ebben az évben kiírták az első bajnokságot, amin 10 csapat vett részt, az évtized végére pedig már 36 csapat versenyzett szervezett keretek között, és a női bajnokság - mindjárt három osztályban - is elindult.

A háború utáni kommunista sportfinanszírozási rendszerben a klubok és az utánpótlás háttérbe szorultak, és minden energiát a válogatottakra fordítottak. Páder János keze alatt ekkor kezdett kialakulni a magyar kosárlabda történetének legeredményesebb csapata, amely 1946-ban harmadik, 1953-ban második lett az Európa-bajnokságon, majd 1955-ben megnyerte a kontinensviadalt.

Mive a játék egyre népszerűbb lett a világon, a forráshiánnyal küzdő magyar kosárlabda gyorsan elveszítette vezető szerepét Európában. Bár az 1964-es játékok már a negyedik olimpiai szereplése volt a magyar válogatottnak, azóta egyszer sem sikerült kijutni, és világbajnokságon sem járt soha a férfi csapatunk.

1999-ben, harmincéves szünet után, újra sikerült kijutni az Európa-bajnokságra, ám ezt követően újra nagyon hosszú ideig, egészen 2017-ig kellett várni a következő Eb-szereplésre. A legutóbbi kontinenstorna azonban olyan jól sikerült, hogy a mieink továbbjutottak a csoportjukból, és a nyolcaddöntőben búcsúztak a tornától.

Legjobb eredmények:

Olimpia: 9. hely (1952, 1960)

Világbajnokság: -

Európa-bajnokság: 1. hely (1955), 2. hely (1953) 3. hely (1946)