Remek győzelemmel folytatták az Eb-selejtezőket a röpisek

2018. augusztus 19. vasárnap 22:50

A magyar férfi röplabda-válogatott 3-2-re győzött Svájcban az Európa-bajnoki selejtezősorozat második, vasárnapi fordulójában.

Európa-bajnoki selejtező, F csoport, 2. forduló:
Svájc-Magyarország 2-3 (-23, 21, -19, 23, -13)
a legeredményesebb magyar pontszerzők: Baróti 25, Gergye 18, Németh 15
A csoport másik mérkőzésén:
Macedónia-Ukrajna 2-3

A magyarok a szerdai nyitányon - részben egy vitatott bírói ítélet nyomán - 3-2-re kikaptak Macedóniától a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportcsarnokában. A román Bogdan Tanase irányította, az európai ranglistán 31. magyar együttes a második fordulóban vasárnap nagy csatát vívott Schönenwerdben, és a döntő szettben csikarta ki a győzelmet.

A magyar válogatott augusztus végéig még két mérkőzést játszik, a maradék két találkozóra januárban kerül sor. A selejtezőből a csoportelsők mellett az öt legjobb második jut ki az Eb-re úgy, hogy a négycsapatos csoportok utolsó helyezettjei elleni eredményeket nem veszik figyelembe.

A jövő évi Európa-bajnokságot négy országban, Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában és Szlovéniában rendezik szeptember 12. és 29. között.

A magyarok további programja:

augusztus 22. szerda: Ukrajna-Magyarország, Zaporizsje 18.00
augusztus 25., szombat: Magyarország-Ukrajna, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportcsarnoka 18.30
január 5/6., szombat/vasárnap: Magyarország-Svájc
január 9., szerda: Macedónia-Magyarország

MOL Sportágak
MOL Csapat