Röpi-Eb: Kiváló meccset játszottunk a címvédővel
2026. augusztus 24. hétfő 21:06
Női röplabda Európa-bajnokság, A csoport:
Törökország-Magyarország 3-0 (24, 21, 14)
Magyarország: Petrenkó 3, Kiss L. 8, Kump 5, Németh A. 15, Bozóki-Szedmák 6, Csereklye 4, csere: Kertész, Szalai (liberók), Pampuch 1, Németh L., Kiss N., Zsombók E., szövetségi kapitány: Alessandro Chiappini
Ahogy a korábbi török meccseken, ezúttal is minden vendégszervát hatalmas füttykoncert fogadott, a házigazdák ennek ellenére csak 0-3-nál szereztek először pontot, de 7-6-nál már vezettek.
A jól védekező és nyitó magyarok azonban nemhogy tartották a lépést a törökökkel, de 18-16-os, majd 20-17-es vezetésüknél Santarellinek időt kellett kérnie. Tanítványai 21-21-nél egyenlítettek, s bár a magyarok szettlabdáig eljutottak, a hazaiak Vargas parádés teljesítményével előnybe kerültek: a török válogatottban 22-23-as állás után csak ő szerzett pontot, a legvégén két ászt szerválva.

A második etap elején lendületben maradtak a törökök, akik hamar négypontos előnyt építettek ki úgy is, hogy az első játékrészben 11 pontot összeszorgoskodó Vargas ezúttal csendesebb volt.Németh Anették azonban ezúttal is jól és stabilan röplabdáztak, egyenlítettek is, a Chieri átlója pedig egy alkalommal egyedül blokkolta le Deniz Uyanikot, elcsendesítve a hazai publikumot. A hajrá előtt is csak eggyel vezetett a címvédő, amely azonban a végjátékban érvényesítette fizikális és tudásbeli fölényét.
A harmadik etap előtt a lelátón lánykérés színesítette a programot - a leendő feleség igent mondott -, a magyarok pedig ezúttal csak 8-7-ig tudták tartani a lépést a hazaiakkal.Ekkortól a nemzeti csapat játékosai fáradni látszottak, emiatt minden játékelemben pontatlanabbá váltak, míg az ilyen tempójú találkozókhoz szokott törökök - újra Vargas vezetésével - folyamatosan növelték előnyüket.
A hajrában Chiappini több cserejátékosának is lehetőséget adott arra, hogy a világ legjobbjai ellen játsszon.

