Babos: Büszke vagyok rá, hogy magyarként idáig juthattam

2019. június 10. hétfő 10:57

Babos Timi tudja, hogy nem tenisznemzet a magyar, ezért még nagyobb sikernek éli meg a Roland Garros-győzelmet, amivel tenisztörténelmet is írt.

Babos Timi és Kiki Mladenovic óriási menetelés után megnyerték a Roland Garrost, ezzel Timi lett az első női teniszező, akinek egynél több Grand Slam-trófea ékesíti a vitrinjét. A soproni klasszisnak - bár az év első Grand Slamjén összejött egy döntő - eddig nem igazán sikerült jól 2019, egyesben nagyot zuhant a világranglistán, de Párizsban nyoma sem volt bizonytalanságnak a játékában.

Babos Timi újra tenisztörténelmet írva Grand Slam-győztes

Roland Garros, női páros, döntő Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.)- Cseng Szaj-szaj, Tuan Jing-jing (kínai) 6:2, 6:3 Timi ismét magyar tenisztörténelmet írt! A juniorok között 2010-ben elért három diadal után immár a profik között is kétszeres Grand Slam-bajnok, ezzel hazája első olyan női játékosa lett, aki duplázott ezen a szinten!

"Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy a páros valamelyest feledteti az elmúlt hetek nehézségeit. Hiszek a kölcsönhatásban, vagyis hogy a páros segíti az egyénit és fordítva. Ilyenkor igen, kicsit elfelejtődik, hogy az elmúlt időszakban nem úgy sikerült az egyes, ahogyan szerettem volna"

 
A Babos-Mladenovic kettős bármilyen versenyen esélyesnek számít, talán éppen pont salakon a legkevésbé. ennek ellenére végig magabiztosan játszva masíroztak végig a Roland Garros mezőnyén.

A sorsolást látva tudtuk, hogy rettentő nehéz dolgunk lesz, hiszen nagyon kemény és jó formában lévő párosokkal hozott össze minket a sors, de nagyon boldog vagyok, hogy végig csapatkènt, egymást kiegészítve tudtunk játszani."Átéltünk nagy sikereket, voltak nagyon fájó vereségeink, de ezek mind összekovácsoltak minket és erősebbek lettünk, csapatként."

A látszat ellenére kemény volt a döntő

Timiék két szettben, elsőre meglehetősen simán húzták be a finálét, de aki látta a mérkőzést, az tudja, hogy nagyon keményen meg kellett küzdeniük a győzelemért Timiéknek. A MOL Csapat teniszklasszisa elárulta, a kínai páros kicsit még meg is lepte őket.

 
Fotó: Babos Tímea
 
"Az elején kicsit meglepett minket a kínai páros. Megnéztük több meccsüket, kielemeztük a játékukat, ma mégis egészen más taktikát választottak. Nem voltak megilletődve, nagyon jól teniszeztek, Zheng fenomenálisan kezdett a hálónál. Ahogyan haladt előre a meccs, egyre jobban megéreztük, mit kell játszanunk.

A stabil szervagémek kulcsfontosságúak voltak, különösen akkor, amikor a bajnoki címért adogattam... Az kemény gém volt, de örülök, hogy mi jöttünk ki jobban belőle" - mondta vidáman Timi

 
A Babos-Mladenovic kettős az elődöntőben és a döntőben szettet sem vesztett, előtte azonban két mérkőzésen is hajszálon múlt a továbbjutásuk. Ha csak azt nézzük, hogy az egész tornán mindössze két játszmát veszítettek el, azt mondhatnánk, sima volt a Roland Garros. Vagy nem?

"Nem egészen... a németek elleni meccsünk kőkemény volt; remek páros, tökéletesen passzolt egymáshoz a játékuk és nagyon meg kellett harcolnunk minden pontért, hogy a szélvihart ne is említsük. A Stosur-Zhang páros az Australian Open idei bajnokai, ott a szakadék széléről táncoltunk vissza. A Mertens-Sabalenka duótól legutoljára kikaptunk, az Indian Wells-i és a Miami-i szupertornàt is ők nyerték, tehát nagyon jó játékosok. Az eredmény csak papíron volt sima, nagyon oda kellett tenni magunkat, nem szabadott egy pillanatra sem levegőhöz juttatni őket, mert az bizony nagyon megbosszulta volna magát" - idézte fel a bajnoki címik tartó menetelést Timi.

Élő tenisztörténelem

A Roland Garros megnyerésével Babos Timi lett az első magyar teniszező, aki - juniorként vagy felnőttként - minden Grand Slamen nyerni tudott, és szintén ő az első női teniszezőnk, aki két különböző GS-en is az élen tudott végezni. Milyen érzés két lábon járó tenisztörténelemnek lenni?

 
"Megható! A családomból sokan itt lehettek, láthatták a Roland Garros-győzelmem, tavaly pedig a szingapúri világbajnoki sikerünk, ez fantasztikus érzés. Nem tenisznemzetből jöttem, büszke vagyok rá, hogy magyarként idáig jutottam. A családomnak volt egy álma, hátha sikerül..." - mondta elérzékenyülve Timi.

Mindig el is érzékenyülök ezekben a pillanatokban, mert nagyon hálás vagyok nekik, amiért itt lehetek, és ilyen eredményeket érhetek el. Én egy dolgos, munkában hívő ember vagyok, de ez még nem garantálja a sikert – megható, hogy ilyen rekordokról beszélhetek és hogy ennyien örülnek a sikeremnek és hisznek bennem."Ahogy a ceremónián a beszédemben is mondtam, köszönettel tartozom azoknak, akik mertek álmodni nekem, velem, köszönöm a szűnni nem akaró támogatást, egészen megható. Ezekért a pillanatokért érdemes játszani, ezek azok a pillanatok, amit a szívében örökre őriz egy sportoló" - mondta Timi, aki angolul és franciául is szólt néhány szót a közönséghez a trófea átvétele után.

MOL Sportágak
MOL Csapat