Fucsovics jól küzdött, de a 2021-es döntős kiejtette

2024. július 02. kedd 10:16

Nem sikerült a bravúr Fucsovics Marcinak, aki rendkívül peches sorsolást kapott a wimbledoni Grand Slam-en, hiszen a 2021-es döntős Berrettinit kapta az első fordulóban.

Wimbledon, férfiak, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Matteo Berrettini (olasz)-Fucsovics Márton 7:6 (7-3), 6:2, 3:6, 6:1

A világranglistán 70. magyar a 2021-ben finalista Matteo Berrettinivel csapott össze. A 2021-ben negyeddöntős Fucsovics elvileg nem járt rosszul a sorsolásnál az olasz kiválósággal, ugyanakkor a 28 éves rivális - aki sérülés miatt sokat kihagyott - korábban volt hatodik is az ATP rangsorában, nyolc ATP-viadalt nyert és egyértelműen a fű a legerősebb borítása.

Mindketten nyertek idén egy-egy salakos versenyt: Fucsovics Bukarestben, Berrettini pedig Marrákesben ünnepelhetett. Ami az egymás elleni mérleget illeti, 2018-ban az egyesült államokbeli Irvingben rendezett challengeren Berrettini, 2019-ben Szófiában viszont a nyíregyházi teniszező bizonyult jobbnak.

A harmadik csatában Fucsovicsnak 0:1-nél négy bréklabdát kellett hárítania, innentől viszont mindketten stabilan hozták az adogatásaikat. Ahogy az füvön lenni szokott, a labdamenetek ritkán tartottak 3-4 ütésnél tovább, a magyar első bréklabdáját a 196 centis Berrettini egy 220 kilométer/órás szervával, a másodikat pedig egy pontos tenyeressel hárította 5:5-nél. A rövidítésben a 32 éves magyar két elrontott ütése döntött, 55 perc után a római játékos került szettelőnybe.

A folytatásban 1:1-nél jött a meccs első brékje, az olasz egy remek elütéssel elvette Fucsovics szerváját, aki az egész játszma során mindössze egy pontot hozott fogadóként. A továbbra is határozottan irányító Berrettini 4:2-nél is brékelt, és hamarosan már csak egy szettre volt a továbbjutástól. A harmadik felvonásban végre az olasz is megingott, és Fucsovics - 1 óra 50 perc után - először el tudta venni az addig érinthetetlen szerváját. Az előnyt sikerült végigvinni, és részben négy ásznak köszönhetően összejött a szépítés.

A negyedik szett előtti szünetben az olasz ápolást kért a hátára. Ezt követően valamelyest lassultak félelmetes adogatásai, de hozta a szervagémjeit, sőt, kétszer is elvette az egyre inkább széteső Fucsovicsét. A magyar innen már nem tudott visszakapaszkodni, és 2 óra 54 perc után mehetett a hálóhoz gratulálni. "Ha azt mondanám, hogy előzőleg nulla százalék esélyt adtam magamnak, akkor nagyon szemét lennék magammal szemben" - kezdte nyilatkozatát a szövetség közösségi oldalán. "Nyerni akartam, de a realitás azt mutatta, hogy nem én vagyok az esélyes."

Fucsovics kifejtette, a negyedik szett előtt Berrettininek vélhetően nem volt semmi baja, csak meg akarta törni az ő ritmusát az ápolással. Ő azonban ekkor is hitt a sikerben, megcélozta az ötödik szettet, de ekkor az olasz ismét jól szervált. "Hiányoztak a jó szerváim, a tenyeres nyerőim, szenvedtem a pályán. Az ilyen szintű játékosok legyőzéséhez több hetes edzésmunka és felvezető tornák kellenek, én a kézsérülésem miatt a Roland Garros óta alig fogtam ütőt. Most az olimpia miatt salak következik, ami nem a legjobb a csuklómnak, de szeretnék ott lenni Párizsban, előtte pedig a kitzbüheli tornán - tette hozzá.

MOL Sportágak
MOL Csapat