Óriási csatában jutott negyeddöntőbe Fucsovics Marci

2019. február 07. csütörtök 17:07

Fucsovics Márton küzdelmes, 2 óra 48 perces mérkőzésen a negyeddöntőbe jutott a szófiai eménypályás tenisztornán.

Szófia, ATP-250, nyolcaddöntő:
Fucsovics Márton-Yannick Maden (német) 7:6 (7-3), 3:6, 6:4

Fucsovics és csütörtöki nyolcaddöntős ellenfele, a német Yannick Maden - aki a selejtezőből került a főtáblára - eddig egyszer találkozott egymással: tavaly a budapesti salakpályás tornán a rangsorban 121. rivális három játszmában győzött.

Szófiai mérkőzésük az első adogatójátéktól kezdve nagy csatát hozott, a magyar játékos három, Maden hat bréklabdát hárított, mielőtt eljutottak a rövidítésig. Itt Fucsovics 5-0-ra elhúzott, majd harmadik játszmalabdáját értékesítve, 66 percet követően előnybe került.

A második szett gyors brékváltással indult, de mivel a magyar teniszező - elsősorban a második szerváival - sokkal rosszabb arányban nyerte meg a labdameneteket, mint az első felvonásban, Maden még kétszer el tudta venni Fucsovics adogatójátékát, így 49 perc alatt egyenlített.

Maratoni csata lett belőle

A döntő játékrész remekül indult magyar szempontból: a nyíregyházi játékos két brékkel 3:0-ra vezetett, ám 4:4-nél már egyenlőt mutatott az eredményjelző, elsősorban azért, mert Fucsovics rossz százalékban ütötte pályára az első adogatásait. A ranglista-47. teniszező ezt követően ismét elvette ellenfele adogatójátékát, így szerválhatott a mérkőzésért: Maden ekkor ugyan kiharcolt két bréklabdát, de a magyar játékos nem ingott meg, és második meccslabdáját kihasználva, 2 óra 48 perces csata végén továbbjutott.

Fucsovics a negyeddöntőben a negyedik helyen kiemelt, az ATP-rangsorban 18. spanyol Roberto Bautista Aguttal találkozik.

MOL Sportágak
MOL Csapat