Hosszú Katinka rommá verte a mezőnyt 200 vegyesen

2019. augusztus 11. vasárnap 13:04

Hosszú Katinka győzelemmel zárta szereplését az úszó világkupa-sorozat csinani állomásának utolsó napján, és egy bronzérem is befigyelt a végén 100 pillén.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú a kínai versenyen 200 méter vegyesen 2:09.41 másodperccel, jelentős előnnyel nyert a mezőny, így a másodikként célba érkező Jakabos Zsuzsanna (2:13.32 p) előtt. Utóbbi még egy döntőben volt érdekelt: 100 méter pillangón harmadikként (58.39 mp) végzett.

A dél-koreai vb után az úszók a vk-sorozat három részből álló ázsiai állomásán vesznek részt: Tokióban vasárnap fejeződött be a viadal, míg a kínait követően Szingapúrba utaznak a versenyzők, ahol jövő csütörtöktől szombatig vetélkednek.

A vk második szakasza október 4. és 6. között a budapesti Duna Arénában indul, öt nappal később pedig Berlinben folytatódik. A harmadik részben Kazany (november 1-3.) és Doha (november 7-9.) látja vendégül az úszókat.

MOL Sportágak
MOL Csapat