Szilágyi Áron frenetikus vívással világkupa-győztes!

2020. február 22. szombat 20:15

Szinte hozzáérni sem tudtak a MOL Csapat kétszeres olimpiai bajnokához Varsóban, Szilágyi Áron a negyeddöntőben izzadt meg egyedül, végül simán nyerte meg a versenyt.

A MOL Csapat kétszeres olimpiai bajnoka a főtáblán 15-8-ra verte a kanadai Shaul Gordont, 15-10-re a japán Tokunan Kentát, majd egy jóval erősebb ellenfélen, a csapatban olimpiai, illetve az elmúlt három évben sorozatban világbajnok dél-koreai Gu Bon Gilen is túljutott 15-13-mal.

 
Mint kiderült, ez volt az utolsó igazán szoros asszója Áronnak, aki a negyeddöntőben a kétszeres egyéni Európa-bajnok, csapatban vb-aranyéremmel is rendelkező német Max Hartunggal csapott össze, és győzött le 15-11-re.
 
A fináléért Luca Curatolival találkozott volna, de ellenfele sérülés miatt visszalépett, az aranyérmet pedig a világranglistán negyedik amerikai Eli Dershwitz 15-9-es legyőzésével harcolta ki.

 
Vasárnap jön a csapatverseny, a magyar férfi kardozók helye gyakorlatilag biztos az olimpián, még úgy is, hogy a mostani után további két versenyük lesz a kvalifikációs időszakban. Áronnal még a verseny előtt beszélgettünk, és már akkor jelezte, hogy elég jó formában érzi magát: 

Szilágyi Áronnak két fontos célja van a varsói világkupán

Kicsattan az erőtől Szilágyi Áron, a MOL Csapat kardvívó világklasszisa kőkemény időszakon van túl, és már alig várja, hogy újra pástra lépjen, és ott mutassa meg, milyen eredményes volt az elmúlt néhány hét. "Egy igencsak hosszú áthidaló időszakon vagyunk túl, hiszen január elején Montrealban vívtunk, azóta viszont csak edzettünk, nem is keveset.

MOL Sportágak
MOL Csapat