Benne van, hogy esünk-kelünk, de ráléptünk az útra

2025. január 24. péntek 09:12

Madaras Norbert szerint adósságot is törlesztenek a magyar pólóválogatottak, amikor nagyon komoly átalakításba - sőt, generációváltásba - fogtak, mert elég régen volt már ilyen a magyar vízilabdában. Az MVLSZ elnöke elfogadja, ha a Los Angelesig tartó építkezés közben lesznek kevésbé vidám időszakok, de nem vette ki a férfi és női kapitány szerződéséből a rettegett kitételt.

Ha van sportszövetségi elnök, akinek oka van a vidámságra, az Madaras Norbert. A pólószövetség elnöke - régen látott - vékony jégen tette meg első lépéseit az olimpiai ciklus kezdetén, hiszen mind a férfi, mind a női válogatottunk alaposan átalakulva, hatalmas klasszisoknak búcsút intve feszült neki az első megmérettetésnek.

“A nőknél csupán öt, a férfiaknál négy olyan játékos volt a Világkupa-selejtezős keretben, aki ott járt az olimpián. "Óriási változások mennek végbe, de egyrészt ez elkerülhetetlen, másrészt kicsit adósságot is törlesztünk vele, mert nagyon régen fordult már elő ilyen mértékű generációváltás” - mondta a játékosként olimpiai- és világbajnok MVLSZ-elnök.

Ingoványos talajon

Egy generációváltás szükségszerűen az eredmények visszaesésével jár, márpedig ezt a magyar vízilabda környékén szemráncolva fogadja a szakma és a szurkolók is. Ilyenformán igencsak veszélyes a helyzet, hiszen úgy kell új csapatot építenie Cseh Sándornak és Varga Zsoltnak, hogy közben - ahogy a mindenkori magyar pólókapitányoknak általában - az eredmények sem mehetnek egy bizonyos szint alá.

 
Maradtak azért klasszisok szép számmal a fiúknál és a lányoknál is (fotó: MVLSZ)

“Egy kicsit érdemes azért árnyalni a képet, mert sajnos nem arról van szó, hogy a világ trónjáról néznek le a magyar fiúk és lányok. Nagyon elégedettek voltunk az előző generációval, csodálatos pólósok alkották a csapatainkat, de eljött az ideje, hogy újra építkezni kezdjünk, és még nagyobb sikereket vegyünk célba” - utalt a párizsi olimpiára az elnök, ahol a hölgyek az 5. helyen zártak, a fiúk pedig bementek ugyan a négy közé, de érem nélkül tértek haza.

“Persze mindannyian abban bízunk, hogy az első éveket sem beáldozni fogjuk, és a Világkupa-selejtező a fiúknál és a lányoknál is azt mutatta, nagyon erős potenciál van a fiatal válogatottjainkban."De ha úgy alakul, hogy be kell áldoznunk egy-két világversenyt, akkor be fogunk. Nincs mire várni, ez a helyes út, és mi elszántak vagyunk, hogy végigmegyünk rajta, lesz, ami lesz” - szögezte le Madaras.

 
A fiúk a görögök ellen megmutatták, mi van bennük (fotó: MVLSZ)

Az elnök hozzátette, továbbra is ott van a kapitányok szerződésében, hogy ha nem jutnak a négy közé egy világversenyen, akkor felmenthetők, de sietett leszögezni, az elnökség is tisztában van a helyzettel, és nem fog elhamarkodottan dönteni.

“Számítunk rá, hogy lesznek nehéz pillanatok, de nem fogunk leragadni az eredményeknél. Kicsit talán esünk-kelünk majd, de mindig a nagy képet, a fejlődés ütemét fogjuk nézni, és ezek alapján értékelünk."Tudomásul kell venni, hogy a vízilabda olimpiacentrikus sportág, és bár lesznek fontos állomások menet közben, a most elkezdett munkának Los Angelesben kell learatnunk a gyümölcsét.”

Fiúk csípőből döntőbe jutottak

A férfi válogatott, ahol Manhercz Krisztián személyében új csapatkapitányunk is van (Manóval itt beszélgettünk), egészen parádés Világkupa-selejtezőt hozott le, köztük néhány frenetikus eredménnyel, ám a végén a döntő kicsit visszarángatta a földre a magyarokat. Többek között erről is beszélgettünk a torna után Varga Zsolt kapitánnyal: 

“A döntőben ízelítőt kaptunk abból, milyen hihetetlenül erős most a spanyol válogatott, és láthattuk azt a szintet, amit nekünk is célba kell vennünk. Még egyszer leszögezem: itt nem az eredmény volt a lényeg, sőt még a szuperdöntőn sem az lesz a fontos, és ahogy nem szállunk el a görögök elleni, egészen magas szintű teljesítménytől, úgy a spanyolok elleni játék miatt sem megyünk a hídnak.”

A fiúk, bár a lányokhoz hasonlóan rengeteg a változás a csapatban, annyival könnyebb helyzetben vannak, hogy a mostani válogatott gerince már megmutatta magát egy világversenyen: a tavaly januári Európa-bajnokságon Varga Zsolt csikócsapata egészen parádés játékkal menetelt be a legjobb négy közé.

 
Manónak most jóval nagyobb a felelőssége (fotó: MVLSZ)

“Büszke voltam egy éve, és most is büszke vagyok a fiúkra, mindazonáltal elnökként kötelességem minden szempontot figyelembe venni. És ahogy a tavalyi Eb-n, úgy a Világkupa-selejtezőn is felbukkant egy fontos tényező: nem elég jónak lenni, győzni is tudni kell” - mondta Madaras, aki pályafutása során a legfontosabb döntőket megnyerte, bár azt is tudja, milyen elbukni egy finálét.

“Azt látjuk a fiúknál, hogy rendkívüli potenciál van az utánpótlásból kikerült játékosokban, de az mindig nagy kérdés, hogy egy szinttel feljebb is tudják-e ugyanazt hozni. A felnőtteknél nagyobb a nyomás, komolyabb a terhelés, keményebbek az ellenfelek, és a csúcsvízilabda a nüanszokról szól.”

“A győzelmet is meg kell tanulni. Egy döntőt, vagy döntő jelentőségű meccs nyomását nem lehet edzésen modellezni, ezt át kell élni minél többször, hogy az ember kezelni tudja. Ezért is mondhatom, hogy elég nyugodt vagyok, mert elég jók vagyunk ahhoz, hogy odaérjünk az ilyen meccsekre, és minél többet játszunk le, annál jobban fogjuk kezelni a következőt” - vonta meg a konklúziót az elnök.

A lányokra is büszkék lehetünk

Felvetettük Madarasnak, hogy a fiúk annyival jobb helyzetből futottak neki a generációváltásnak, hogy talán közelebb voltak az elithez, mint a lányok. Egyszerűbben fogalmazva Varga Zsolt csapata úgy ment neki az olimpiának, hogy győzelmi reményei voltak, a Mihók-Cseh páros viszont tudta, már a négybe kerüléshez is hatalmas bravúrra lenne szükségük.

 
A lányok alaposan kitettek magukért a Világkupa-selejtezőben (fotó: MVLSZ)

“Azt gondolom, reális volt a párizsi 5. hely a lányoktól. Az elmúlt években az Egyesült Államok emelkedett ki, de az előző olimpiai ciklusban beérett a spanyolok okosan átgondolt építkezése, és mára ők a zsinórmérték. Nem is véletlenül.”

Cseh Sándor is elmondta a MOL Csapatnak, valahol az lenne a cél (bár nevetve hozzátette, minden kapitány így gondolja), hogy minden posztra két olyan játékosa legyen, akik közül bármelyik játszik, nem esik vissza a csapat játéka. Ebben bőven van még lemaradásunk.

“A két spanyol center a világ bármely más csapatában kezdő lenne, ahogy az amerikai kapusok is a legmagasabb szintet képviselik. Nekünk még vannak hiányzó láncszemeink, de minden bizalmunk Cseh Sanyiékban van, biztos vagyok benne, hogy meg fogják találni azokat a játékosokat, akik a legjobban illeszkednek a válogatottba.”

“Az olimpiai ciklus közepére már szeretnénk közelebb araszolni az elithez. "Ez más jellegű kihívás, mint a fiúknál, ahol 6-8 csapat van egy gólon belül, de a Világkupán láthattuk, hogy ha összeáll a játékunk, már most is versenyben tudunk lenni az elittel. Az amerikaiak szintjére előbb a spanyolok értek fel, aztán a hollandok, az olimpián pedig az ausztrálok jelentkeztek be. Szóval minden lesz ez a feladat, csak könnyű nem!”

Budapesti vébé vagy Los Angeles?

A legtöbb pólóválogatott úgy van vele, az építkezésnek a Los Angeles-i olimpián kell beérnie, ebből a szempontból a magyaroknak némileg meg kell osztaniuk a figyelmüket. Az ugyanis nem fordulhat elő (pedig legutóbb előfordult a fiúkkal), hogy egy évvel a játékok előtt, 2027-ben ne szerepeljenek kiválóan egy budapesti vizes világbajnokságon.

“Nyilván rendkívül fontos mérföldkő számunkra a hazai rendezésű vébé, de ha azt kérdezed, budapesti vb-győzelem vagy amerikai olimpiai bajnoki cím, akkor nem kell sokat gondolkodnom a válaszon. Az olimpia mindenek felett!” - jelentette ki Madaras.

 
Madaras Norbertnek van otthon néhány aranyérme innen-onnan (fotó: MVLSZ)

“Hogy mi vár ránk addig, az persze szintén nem mellékes. Már csak azért sem, mert a győzelemnél jobb csapatépítő nincs, és ez akkor is igaz, ha egy vereségből is sokat lehet tanulni. A mi csapatainknak most minden alkalomra szükségük van, hogy fejlődjenek, tapasztalatot szerezzenek és tovább járják az utat, amit a kapitányok kijelölnek.”

MOL Sportágak
MOL Csapat