Elvették a dobogós veretlenségét a szegedi pólósok
2023. január 21. szombat 21:39
férfi vízilabda obI., 10. forduló:
Szegedi VE-Szolnoki Dózsa 9-8 (2-3, 1-3, 3-1, 3-1)
Gólszerzők: Lakatos S. 2, Boros 2, Kürti, Leinweber, Baj, Bóbis B., Kardos A., illetve Szeghalmi 4, Jansik D., Kovács Gergő, Pásztor, Vismeg Zs.
A fiatal szegedi csapat óriási bravúrt mutatott be, a Szolnok a mérkőzés előtt még veretlen volt a bajnokságban. Az első félidő a papírformának megfelelően alakult, a nagyszünetben azonban komoly lendületet vett a Szeged, Molnár Dávid kapus védéseire alapozva egyre inkább megközelítette az európai kupainduló ellenfelét.
A Szeged a zárónegyed elején kiegyenlített, sőt kétgólos előnybe került, amit már csak kozmetikáznia sikerült a Szolnoknak. Sikerével a szegedi csapat nagyot ugrott előre a tabellán, tíz forduló után a 8. helyen áll.
“Rendkívül parázs mérkőzés volt, ami után hatalmas köszönet Kiss Csabának” - mondta a piros lapja miatt eltiltott vezetőedző helyett beugró Barna Tamás a Waterpolo.hu-nak. “Az elmúlt három napban szinte összeköltöztünk, folyamatosan készültünk a mai bajnokira, és mondhatom, hogy tényleg felkészültünk minden tekintetben. Ahogyan a csapat is, amit kértünk a fiúktól, azt betartották."
Címlapkép: Szegedi VE/Facebook