Hiába a hősies feltámadás, ezüstérmesek a magyarok
2026. július 26. vasárnap 11:36
Vizilabda Világkupa, szuperdöntő, döntő:
Magyarország-Görögország 14-15 (3-5, 3-2, 4-4, 4-4)
Gólszerzőink: Zalánki 4, Manhercz 3, Vigvári Vendel 2, Nagy Ákos, Nagy Ádám, Fekete, Jansik, Vismeg
Gyengén kezdett a magyar csapat, a görögök érezhetően elszántabbak és pontosabbak voltak. A magyar kapuban már ekkor is kevés volt a védés, igazából örülhettünk, hogy csak kétgólos hátrányból kezdtük a második negyedet. A másodikban már jobban ment, meg is nyertük a játékrészt, és egy gólra felzárkóztunk, sőt a harmadikban vezettünk is, de újabb fordulat következett a meccsen, és megint a görögök kapták el a fonalat.
A magyar kapusok nem igazán tudták védésekkel segíteni a csapatot, és a védekezésbe is sok hiba csúszott, de elöl mindig volt valaki, aki látótávolságon belül tartotta a mieinket. A negyedik negyedre minden nyílt volt, de úgy tűnt, a görögök gyorsan lerendezik a trófea sorsát, mert háromgólos előnyt építettek ki, de Varga Zsolt csapata nem adta fel.
A magyar együttes háromgólos hátrányból egyenlített, a rivális azonban a Ferencváros sztárjátékosa, Sztilianosz Argiropulosz góljával az utolsó támadásából megszerezte a győzelmet. A magyar válogatott sorozatban a harmadik világversenyén zárt másodikként - világbajnokság, Európa-bajnokság, világkupa -, a görögök pedig történetük első győzelmét ünnepelhették.

