U20-as pólókapitány: A csapategység a bluetooth-unk

2023. szeptember 18. hétfő 13:38

Benczur Márton szövetségi edző vb-győztes válogatottja elsősorban azzal nyert a rendkívül kiegyenlített mezőnyben, hogy nem volt nála összetartóbb csapat.

Az U20-as női vízilabda-válogatott telefújta habbal a magyar póló 2023-as tortáját, és felbiggyesztette a tetejére a koktélmeggyet, miután Coimbrában világbajnoki címet nyert. Ennél szebben nem lehetett volna zárni a nyarat, ami a férfiaknál felnőtt és U20-as világbajnoki, illetve U15-ös Európa-bajnoki címeket hozott, a nőknél pedig az U17-esek Eb-győzelme után nyerte meg a vébét Benczur Márton szövetségi edző csapata.

“Kicsit már kezdünk magunkhoz térni, de talán még mindig nem fogtuk fel teljesen, mekkora eredményt értünk el” - mondta a szakember a MOL Csapatnak. “Gyönyörű eredmény a világbajnoki cím, de meg kell mondjam, annyira kiegyenlített a mezőny, hogy ha így játszunk, ennyire összetartó csapatot alkotunk és így fejlődnek a lányok, akkor már akár aranyérem nélkül is elégedettek lehettünk volna."De így azért jobb” - tette hozzá. 

Bluetooth connected!

Benczur régóta a szakmában dolgozik, de elmondása szerint rendkívül ritka, hogy olyan kiváló közösséget alkotó csapat jöjjön össze, mint az U20-as magyar válogatott.

“Az, hogy mi ennyire nagybetűs csapat voltunk, kézzel fogható, gólokat jelentő különbséget jelentett. Ha megnézzük, milyen kicsik a különbségek a korosztály élcsapatai között, leszögezhetjük, hogy a győzelmünket leginkább ennek köszönhettük. Ez a mi saját bluetooth-unk: nem látjuk, de érzékeljük a jelenlétét és ki is használjuk” - mondta széles mosollyal.

 
A világ legjobbjai! (Fotó: Waterpolo.hu)

A szövetségi edző csapata - Benczur inkább a 2003-as korosztály megnevezést preferálja az U20-as helyett - a legutóbbi Európa-bajnokság döntőjében még alulmaradt a spanyolokkal szemben, Coimbrában azonban végig uralva (és vezetve) nyerte meg a finálét.

“Maximálisan elismerve a spanyol válogatottat, az elveszített döntő egy kicsit a mi hibánk is volt, most viszont komoly önbizalommal felvértezve érkeztünk a fináléba, hiszen egyénileg és csapatként is nagyszerű torna volt mögöttünk. "Szerencsére a taktikai húzásaink is jól működtek, ám ez még nem lett volna garancia a sikerre, kellett hozzá az is, hogy a lányok töretlenül higgyenek benne.”

 
Benczur Márton az UVSE és a juniorválogatott kapitánya (Fotó: Waterpolo.hu)

Benczur hozzátette, különösen az amerikaiak, illetve a spanyolok ellen tetszett neki a mieink játéka, és kiemelte, hogy a magyar válogatottnak egyszer sem kellett az ellenfele hátát néznie a tornán, de azt is fontos eredménynek tartotta, hogy egyszer sem kapott tíz gólnál többet a csapata.

A felnőtt válogatott szempontjából

Az utánpótlássikerek fontosak, de az UVSE-vel idén Eurokupát nyerő Benczur is tudja, hogy a közvélemény mindig megpróbálja egyből felnőtt sikerekre konvertálni a fiatalok győzelmeit. Ebből a szempontból most különösen érdekes a helyzet, hiszen a felnőtt női pólóválogatottnak nem sikerült jól a 2023-as év, miközben az utánpótlásban taroltak a mieink.

“A mi legfontosabb feladatunk, hogy nagy merítést biztosítsunk a felnőtt kapitánynak. Elnézve, hogy már az eggyel fiatalabb generáció is ad játékost a magyar válogatottnak, elmondható, hogy jól mennek a dolgok az utánpótlásban, és ez elsősorban azért fontos, mert borzasztó fontos, hogy a csapatba kerülésért verseny legyen.”

“Természetesen rengeteg munka és türelem kell ahhoz, hogy a fiatalokból először kiegészítő, aztán meghatározó játékosok legyenek a felnőttek között. Mindig azt mondom a lányoknak, hogy mindig tehetnek többet és lehetnek jobbak, és kell is az elszántság a tehetség mellé, mert a felnőtt válogatottunk sem mondható éppen öregnek.”

“Elsősorban nem is azért vagyok optimista a női póló ügyében, mert kiváló eredményeket szállítanak Biros Péter kapitány alatt az utánpótláscsapatok, hanem azért, mert nagyon komoly egység van a magyar vízilabdában, és mindenkinek az a legfontosabb célja, hogy a válogatottak jól szerepeljenek."Amíg ez így lesz, jó pályán marad a magyar póló” - zárta a gondolatait Benczur.

MOL Sportágak
MOL Csapat