A negyvenedik születésnapját mindenki egyfajta határvonalként értelmezi. Akarva, akaratlanul is életközépnek érzi az ember, és ez remek alkalmat kínál arra, hogy elmerengjünk azon, amit magunk mögött hagytunk, és egy kicsit azon, ami előttünk van. Ez mindenkinek embert próbáló feladat, hát még egy olyan valaki számára, aki negyvenéves koráig annyi mindent megélt, hogy másoknak két élet is kevés lenne rá.

Itt van mindjárt Varga Dani, aki a magyar vízilabda-válogatottal olimpiai- és világbajnoki címet szerzett, klubcsapataival pedig hazai (valamint horvát) és nemzetközi trófeák egész seregét nyerte. Már csak azért is lehetetlen lenne mindet egyesével felidézni, mert ehhez könyvet kéne írni. De a legekről azért érdemes beszélgetni.

“A sportpályafutásomat nézve nagyon szerencsés ember vagyok” - mondta a 40. születésnapját szeptember 25-én betöltő egykori világklasszis, majd nevetve megjegyezte, ez a nap az edzők nemzetközi világnapja is. Nem akartuk a Genesys-OSC vezetőedzőjének egy egész napját elrabolni a beszélgetéssel, ezért csak öt kérdést tettünk fel a szülinaposnak. Meséljen az Elsőről, az Utolsóról, a Legszebbről, a Legjobbról és a Legfájdalmasabbról.

Az első

“Úszni már hároméves korom óta jártam, de az első vízilabdameccsemet csak 11-12 évesen játszottam. Rég idéztem már fel ezt az emléket, de jól emlékszem rá, hogy kapus voltam és 13-1-re kaptunk ki a BVSC-től.”

“Fogalmam sincs, hogy kerültem a kapuba, de egyébként egyáltalán nem áll távol tőlem a poszt. Amikor egymás között focizunk, mindig én állok a kapuba, kifejezetten szeretek védeni. Talán azért, mert onnan tökéletesen be lehet látni a pályát, teljesebb a kép arról, ami a mezőnyben történik és jól tudom irányítani a csapattársaimat.

Az utolsó

“Kiélezett, szoros bajnoki döntőt vívtunk a Szolnokkal, és nekem nem igazán ment a játék a Fradiban. Egész évben alig lőttem gólt, az ötmeccses bajnoki fináléban talán ha egyszer betaláltam a szolnoki kapuba, mielőtt az utolsó, mindent eldöntő meccs elkezdődött. Nem is akárhol: a Komjádiban, ami számomra ikonikus jelentőségű uszoda.”

“Az utolsó meccsemen három gólt lőttem, jól ment a játék, és végül egyetlen góllal megnyertük a mindent eldöntő összecsapást. Amikor a negyedik negyedben kiállítottak Kis Gáborról, lebuktam a víz alá, kiúsztam a partra, kikötöttem a sapkámat és abban a pillanatban megrohantak az érzelmek. És nem is csak engem, mert Madaras Norbi, aki a győztes gólt szerezte, szintén visszavonult. Rendkívül érzelmes pillanatok voltak.”

A legjobb

“Egyáltalán nem esik nehezemre az öcsémet mondani. Hogy jobb pólós volt-e nálam? Nos, ami vargadanis, abban én voltam a jobb. Minden másban ő.”

 

Dani és Dumi (Fotó: NSO/Mirkó István)

“Nem szeretnék kiemelni az edzőim közül senkit. Van, aki ebben volt jobb, van, aki abban, de minden edzőmtől sokat tanultam.”

A legszebb

“Sok szép emlékem van, de kettő kiemelkedik közülük. Az első inkább érzelmileg volt fontos: 2007-ben az első bajnoki címemet szereztem meg a Vasassal*. Talán a pályafutásom első nagyon komoly mérföldköve volt az a győzelem.”

(* A Vasas 1989-ben megszerzett bajnoki címe után egészen döbbenetes spirálba került, a fent említett győzelme előtt tizenkét bajnoki döntőbe jutott be, de mindegyiket elveszítette.)

“A másik a 2013-as barcelonai világbajnokság. 30 éves koromra lettem kiforrott, érett játékos. A világbajnokságon azt adtam a csapatnak, ami a legjobban kellett."Az, hogy a bennem rejlő potenciált kimaxoltam, még nem jelenti automatikusan azt, hogy annak a csapat is maximális hasznát látta, de ebben az esetben azzal tudtam szolgálni a csapatot, amire a leginkább szüksége volt.”

 

Érett, kiforrott játékos

“Edzőként még nincs ilyen bő merítésem élményekből, de van egy dolog, ami azért fontos számomra. Azt gondolom, egy edző dolga, hogy hatást váltson ki, és amikor egy játékos megköszön egy edzőnek egy győzelmet, akkor biztosan sikerrel járt ebben a kérdésben.”

A legfájdalmasabb

“A riói olimpia és az oda vezető út. Nem is akarom részletezni, egyszerűen annyi történt, hogy nem tudtam úgy segíteni a csapatot, ahogy szerettem volna. Nem akarom magamra vállalni a kudarcot, mert csapatként nyerünk és veszítünk, de részem volt benne. Rióban nem tudtam önmagam lenni."

“Edzőként nincsen ilyen. Majd lesz…”

Boldog születésnapot, sok sikert, jó egészséget, Dani!