Varga Dani: Most vagyunk a legjobbak, mióta itt vagyok
2023. május 16. kedd 09:40
Az esélyeknek és a várakozásoknak megfelelően Ferencváros-Genesys OSC finálét rendeznek a férfi vízilabda bajnokságban, a két budapesti élcsapat tavaly után újra a döntőben találkozik. Idén alaposan ráunhattak egymásra a felek, hiszen az ob I. alapszakasza mellett a Magyar Kupában és a Bajnokok Ligájában is egymásba futottak, és az előjelek nem az OSC győzelmét valószínűsítik.
“A Ferencváros a döntő esélyese, mi mégis győzni megyünk a fináléba.
"Benne van a pakliban, hogy nem járunk sikerrel, de a sportban az a szép, hogy egy erősebb csapattal szemben is össze tudnak úgy állni a dolgok, hogy borul a papírforma” - mondta bizakodva Varga Dani, az OSC vezetőedzője.
Nagyon fontos döntő következik
Egy bajnoki finálé mindig fontos esemény, hiszen az egész éves munka lakmuszpapírja a döntő, de az OSC számára az idei különösen fontos lesz. Varga Dani az elmúlt három évben döntőbe vezette az újbudaiakat, és bár sem a Szolnok, sem a Fradi ellen nem sikerült a végső győzelem, a folyamatos fejlődést mutató OSC most áttörheti az üvegplafont.

“Most vagyunk a legjobbak, mióta én irányítom a csapatot” - mondta az egykori világklasszis játékos. “Az alapszakaszban bizonyítottuk, hogy ott van a helyünk a döntőben, hiszen a Fradi kivételével minden ellenfelünket legyőztük. Harmadik éve jutunk be a döntőbe, és most érzem azt, hogy egyfajta megalapozott optimizmus dolgozik a csapatban.”
“Folyamatosan fejlődik az OSC, egyénileg és csapatként is sokat léptünk előre, és ez akkor is megkérdőjelezhetetlen tény, ha esetleg nem sikerül megnyernünk a bajnokságot.
"A Ferencváros egy európai topcsapat, a legyőzését nem fogalmazhatjuk meg elvárásként, de hiszünk benne, hogy komoly gondokat tudunk okozni nekik.”

“Az számomra nem kérdés, hogy fel tudunk kapaszkodni a Fradi szintjére, de az fontos, hogy ez ne ilyen görcsös, túlfeszült kapaszkodás legyen. Az ideális feszültségi szintet el kell érni, és mindenkinek ki kell hoznia magából a maximumot. Egyetértek Manóval, aki legutóbb azt mondta: elég már az ezüstökből” - tette hozzá nevetve Dani.
Hogy lehet megverni a Fradit?
A bajnoki címvédő, kupagyőztes, tavalyi BL-bronzérmes Ferencváros európai szinten is fajsúlyos ellenfél, ezt bizonyítja, hogy idén csak egy döntetlen jött össze az OSC-nek, a többi meccsüket a zöld-fehérek nyerték. A remek magyar játékosokkal és minőségi légiósokkal felálló FTC persze nem verhetetlen, de Dani szerint nem lehet előre megmondani, mi az a tényező, amivel le lehet győzni.
“Apró meglepetésekkel lehet készülni, de a két csapat jól ismeri egymást. Készülünk a domináns karakterisztikájú játékosok mozgásából, de biztos vagyok benne, hogy a Fradi is ugyanígy tesz a mi kulcsembereinkkel.”
“Januárban nyolc gólt lőttünk a Ferencvárosnak, és ugyanúgy egy góllal kaptunk ki, mint a kupadöntőben, ahol tizenötöt szereztünk. Alapvetés, hogy csak akkor győzhetünk, ha védekezésben és támadásban is a legjobbunkat nyújtjuk, de egy ilyen csatában nincs olyan, hogy ennyi vagy annyi gólt kell lőnünk a győzelemhez.”

Az OSC-nek, bár még van hátra egy forduló a Bajnokok Ligájából, már nincs más dolga idén, mint a bajnoki döntőre figyelni, Varga Zsolt csapatára viszont még vár a nyolcas döntő. Vajon segít az újbudaiaknak, hogy az ellenfél figyelme megosztott?
“Ez is egy olyan kérdés, amire csak utólag lehet válaszolni. Az biztos, hogy a Ferencvárosnak van olyan mély a kerete, hogy két fronton is eredményesen tud küzdeni, és biztos vagyok benne, hogy élesek lesznek a döntőben is."Nekünk nem is azzal kell elsősorban foglalkoznunk, hogy mi történik az ellenfélnél, csak magunkra, a saját játékunkra kell figyelnünk”
- mondta az OSC vezetőedzője.