Marco Rossi: Korai még a csapat formációjáról beszélni
2018. június 21. csütörtök 13:23
Marco Rossi hazatér. Nem mi fogalmaztunk így, hanem az olasz kapitány, aki az egyik MOL-csapatot, a dunaszerdahelyi DAC kispadját cseréli fel egy másikra, a magyar labdarúgó válogatottéra. Az olasz szakember elmondta, második otthonának tekinti Magyarországot, és reméli, nem okoz csalódást azoknak, akik bíznak benne.
Marco Rossi váltja a kapitányi poszton Georges Leekenst
A Georges Leekens által összeállított és irányított, különböző összetételű csapatok a lejátszott négy felkészülési mérkőzésen nem voltak eredményesek, és játékban sem mutattak határozott fejlődést. Noha voltak a négy mérkőzésen elfogadható, illetve biztató időszakok a játék tekintetében, összességében nem volt tapasztalható olyan tartós, biztos előrelépés a csapat teljesítményében, amely alapján kijelenthető lenne, hogy meg van a csapat gerince és játéka a Nemzetek Ligájára.
“Bár már novemberben hallottam pletykákat, hogy benne van a pakliban az én nevem is, az én szakmámban az embernek mindig csak a kézzel fogható dolgokkal szabad foglalkoznia."Természetesen óriási megtiszteltetésnek tartom, hogy felkértek az ország első számú csapatának irányítására, és azon leszek, hogy megháláljam a bizalmat”
- mondta Rossi a MOL-csapatnak.
A megfelelő ember a megfelelő helyen
Marco Rossi életrajzának egyik legfontosabb pontja az lehetett a szövetség szerint, hogy mindig képes erőn felül teljesíti a csapataival, és az övénél erősebb csapatokat is maga mögé utasítva, az előzetes várakozásokat túlszárnyalva ér el fajsúlyos sikereket. A magyar válogatottnál pont erre a tulajdonságára lesz szükség.

“Minden bizonnyal az sem volt mellékes, hogy a döntéshozók úgy látták, illene a csapathoz a futballfilozófiám, és a stílusom. Úgy gondolták, az itt töltött idő alatt sikerült megismernem a magyar futballközeget, a bajnokságot, a játékosok képességeit, illetve a mentalitásukat.”
“Ez persze innentől kezdve egy egészen más kávéház. Hiába gazdag történelmű, óriási múltú klub például a Honvéd, egy válogatott irányítása mindig kiemelten megtisztelő, és hatalmas felelősséggel járó megbízatás. Az országot, a nemzetet fogjuk képviselni, és bár én nem itt születtem, annyit ígérhetek, hogy úgy fogok dolgozni a válogatottért, mintha nem a második, hanem az első hazám lenne Magyarország.”
Hosszú távra tervez a kapitány
Rossi elmondta, a szövetségi kapitányi megbízásoknak vannak olyan sajátosságai, amikre nehéz klubedzőként felkészülni, de késznek érzi magát az MLSZ által támasztott követelmények teljesítésére. “Az első és legfontosabb különbség, hogy nincs napi szintű közös munka a játékosokkal, kevés időnk van a közös munkára, így ezt kell maradéktalanul kihasználnunk.”

“A Nemzetek Ligája, illetve az Európa-bajnokság selejtezői a nyakunkon vannak, és a játékosaimtól azt várom majd, hogy minden idegszálukkal a kihívásokra összpontosítsanak, mert egyszerre több feladatot is meg kell oldanunk. Eredményes, jó focit akarunk játszani, és közben már a jövő csapatát is építgetnünk kell. Lépésről lépésre, de határozottan, és megalkuvást nem tűrően kell a célunk felé törnünk, hiszen csak így lehetséges a közös álom, az Európa-bajnoki szereplés megvalósítása”
- tette hozzá elszántan Rossi.
Nincs lehetőség gyakorolni
A piemonti születésű szakember feladatát csak még nehezebbé teszi, hogy már nem áll rendelkezésére barátságos mérkőzés, ahol a csapatát meccskörnyezetben mérhetné fel, hanem ősszel egyből tétmeccsekkel indul a nagy kaland. “Nem vagyok az a fajta, aki a problémákat nézi, én a megoldásokra szoktam koncentrálni. Ebből az egészből csak annyit hallok meg, hogy egy ennyire nehéz feladatra is megfelelő embernek láttak a szövetség vezetői, és ez csak még büszkébbé tesz” - mondta egy mosoly kíséretében Rossi.

Három védő? Négy védő?
Rossi a Honvédnál, majd a DAC-nál is három védővel tette fel a csapatait, így felmerül a kérdés, hogy a magyar válogatottnál szokatlannak mondható felállásra kell-e számítanunk a jövőben. “Nagyon korai még ilyen konkrét kérdésekről beszélni”
- szögezte le a kapitány.
“Még el sem kezdődött a közös munka, így ilyesmiről nem tudok beszélni. Tapasztalatokat kell gyűjtenem a játékosokról, a legideálisabb pozíciójukról, az erősségeikről és a legfontosabb fejlődési pontokról, majd csak utána tudok formációról, játékrendszerekről nyilatkozni.”
“Egyébként semmi kétségem afelől, hogy a válogatottba bekerülő játékosok tehetségük és képzettségük alapján alkalmasak bármilyen formációban jól futballozni. A mi célunk pedig az, hogy megtaláljuk azt a felállást, amiben a lehető legtöbbet tudják kihozni magukból. Hogy ez háromvédős, vagy bármilyen más rendszer lesz, az szinte mellékes is” - tette hozzá a kapitány.
A magyar válogatott következő mérkőzésére szeptember 8-án, Finnországban kerül sor. Ez már Nemzetek Ligája-találkozó lesz, ahogy a három nappal később esedékes, Görögország elleni hazai mérkőzés is, amit zárt kapuk mögött rendez a szövetség. Október közepén a görögökhöz utazunk, majd Észtországban lépünk pályára. A magyar szurkolók legközelebb November 15-én láthatják élőben a csapatukat, ekkor Észtországot fogadjuk a Groupama Arénában.