Ötödször kamion-Eb győztes a mezőnyt leuraló Kiss

2023. szeptember 24. vasárnap 21:40

Le Mans-ban szerezte meg pályafutása ötödik Európa-bajnoki címét a Révész Racing pilótája, Kiss Norbert, aki a kamion szakág egész szezonját durván uralta.

Kiss Norbertnél vasárnap sem volt gyorsabb Le Mans-ban! A Révész Racing magyar pilótája a remekül sikerült szombat versenynap után vasárnap is megszerezte az időmérőn az első rajthelyet, márpedig az első rajtkocka igen fontos volt, hiszen a futamgyőzelem Eb-címet érhetett számára.

Az első rajt jól sikerült magyar szempontból, de mivel egy kamionnak a célegyenesben volt technikai gondja, így piros zászlóval megállították a futamot. A megismételt rajtot is jól kapta el Kiss Norbi, és a címvédő gyorsan két másodperces előnyt épített ki. Végül magabiztosan győzött Lenz és Hahn előtt, ezzel ötszörös Európa-bajnok lett, a Révész Racing pedig megszerezte harmadik csapat Európa-bajnoki címét!

 
A csapat és a pilóta közös sikere (Fotó: Révész Racing)

"Nagyon boldog vagyok. Szép pillanat ez a pályafutásom során. Köszönöm Révész Bálintnak, családjának, az egész Révész Racingnek, hogy sok energiát fektettek a csapatba, és biztosították a feltételeket. Köszönöm a csapat tagjainak a munkát, nélkülük ez nem sikerülhetett volna."Van még hátra ma egy verseny, ahol már bajnokként állhatunk rajthoz, igyekszem majd ott is gyors lenni, de már nem kell nagy kockázatot vállalni. Persze szeretnék ott is minél előrébb végezni – mondta Kiss Norbert a leintés után.

A fordított rajtrácsos futamon a 8. helyről startolhatott az immár ötszörös Európa-bajnok, de már az első körben három helyet javított. A rajt utáni csatában viszont megsérült az autó jobb eleje, ennek ellenére jó tempóban ment és végül a negyedik helyen zárta a futamot. A kamion EB sorozat következő állomása Spanyolország lesz.

MOL Sportágak
MOL Csapat