Két szívműtét után tarolta le Európát Spiesz Anna
2022. március 09. szerda 12:52
A csapból is folyó sláger lett a magyar himnuszból az újvidéki kadett és junior vívó Európa-bajnokságon. A magyar küldöttség kilenc arany-, négy ezüst- és három bronzéremmel zárta az Eb-t, ami minden idők legnagyszerűbb szereplése, ráadásként pedig megjegyezhetjük, hogy minden fegyvernemben remekeltek a magyarok.
A MOL Alapítvány vivótehetségei is nagyszerűen szerepeltek, Gachányi Gréta párbajtőrben szerzett két Eb-aranyat (egyet egyéniben, egyet csapatban) a juniorok között, de a többi szakágban is számos egykori, vagy jelenlegi támogatott végzett érmes helyen. A legkomolyabb teljesítmény azonban egy 16 éves hölgy nevéhez fűződik: Spiesz Anna kard egyéniben és csapatban is Európa-bajnoki címet szerzett, ami egy különleges ok miatt tűnik még nagyobb eredménynek.
“Mivel tábla 1-es voltam, kicsit az elején éreztem a nyomást, a legjobb 16-ba jutásért egy török lánnyal vívtam, és félidőben 8-7-re ő vezetett. Aztán rájöttem, hogy sokkal jobban vívok, ha kikapcsolom magamban a stresszfaktort. Azt az asszót végül 15-8-ra nyertem meg, és a tűzkeresztség után már nyugodtabban álltam a pástra” - mondta Anna a MOL Csapatnak.
Két szívműtét után tarolta le Európát
Annáról persze már korábban lehetett sejteni, hogy rendkívüli tehetség, ám korán kiderült, hogy a szíve igen rosszul viseli a stresszhelyzeteket. Egy kadett országos bajnokságról azért kellett visszalépnie, mert 250-re ugrott a pulzusa, és ez fenntarthatatlan helyzet volt.
“Félig nyilván pszichés a dolog, de általános volt, hogy 200 fölé ment a pulzusom, és nem az asszók előtt, hanem gyakran még órákkal utána is.
"A szövetség és a Vasas segítségével sikerült kiváló szakemberkhez eljutnom, akik két, összesen kilenc órán át tartó műtétet végeztek el a szívemen. Még járok konzultációra, de úgy néz ki, rendben vagyok” - magyarázta a Vasas ifjú vívózsenije.
“Mivel sok verseny kimaradt a beavatkozás miatt, az sem volt biztos, hogy össze tudom gyűjteni a pontokat az induláshoz, ám szerencsére Szófiában és Bukarestben is pástra tudtam állni, és jól ment a vívás” - mondta szerényen Anna, aki Bulgáriában a harmadik helyen végzett, Romániában pedig megnyerte a korosztályos versenyt.
Nem volt ellenfél az Eb-n
Anna olyan szinten dominálta a női kardívók versenyét, hogy kívülről úgy tűnt, csak saját magával versenyez. Egyetlen ellenfele sem tudott nyolc tusnál többet adni a magyar lánynak, meg is kérdeztük tőle, hogy a szívét kímélte-e azzal, hogy szemernyi izgalom nélkül vágtatott végig a mezőnyön.

“Ez volt az első Eb-m, és sok önbizalmat adott a szófiai és bukaresti verseny. Éreztem, hogy megvan a ritmus, tudtam dominálni az asszókat, és ez számomra rendkívül fontos."Az edzőm mindig azt mondja, minden asszó, sőt minden tus előtt legyen meg az ötlet a fejemben, mert ha az megvan, akkor önkéntelenül is dominálok, nem engedem ki a kezemből az irányítást.”
Anna nemcsak egyéniben, csapatban is Európa-bajnoki címet szerzett, méghozzá hasonlóan magabiztos menetelés végén. Mivel a magyar csapat (Bognár Liza, Domonkos Emese és Kovács Zsanett volt Anna csapattársa) három tagja is a nyolc közé jutott egyéniben, nem volt kérdés, hogy a mieink a legnagyobb esélyesek, ám ezt a páston bizonyítani is kell.

“Az első asszó itt is nehéz volt, feszültek voltunk, mert nyomott minket az esélyesség terhe. Aztán sikerült megnyugodnunk, más fokozatba kapcsolatunk, és onnantól már csapatként is kiválóan működtünk együtt. A döntő volt a legszorosabb, azt 45-37-re nyertük meg a románok ellen, de a franciák elleni elődöntő volt a legnehezebb asszónk” - idézte fel boldogan Anna.
Irány a felnőtt mezőny?
Anna elmondta, bár tavaly lett volna lehetősége elindulni egy felnőtt világkupán, végül kihagyták a versenyt, mert túl közel lett volna az utánpótlás világbajnoksághoz. A Vasas ifjú kardvívója nem bánja, hogy így alakult, mert úgy gondolja, még bőven van ideje.
“Az a célom, hogy eljussak a felnőtt szintre, és igaz, hogy szívesen kipróbálnám magam, de nem rohanok sehova. Az már egy egészen más szint, csupa profi sportoló az ellenfél, akiknek a vívás a munkájuk, a hivatásuk.
"Először az lesz a célom, hogy belekóstoljak a hangulatba, megtapasztaljam a vívás ritmusát, nem stresszelem magam feleslegesen eredménykényszerrel.”

“Egyébként is, nekem megvannak a magam erősségei, de még rengeteget kell fejlődnöm. Egyetértek szakosztályvezetőmmel, Szilágyi Áronnal: a vívás fejben dől el, ezért folyamatosan járok szakemberhez, aki a mentális felkészülésemet segíti, de sokat kell még dolgoznom például az erőnlétemen is. De ahogy mondtam is, van még időm” - mondta széles mosollyal Anna.