Lubics Szilvi újabb sivatagi versenyen indul, a 4Deserts versenysorozatból tavaly már nagy sikerrel teljesítette az Atacama Race-t (sőt, az egyik kedvenc versenye lett a chilei), most pedig Afrikában teszi próbára tudását, ahol a Namib Race-en fog futni.

“A lebonyolítását tekintve hasonló a verseny, mint az Atacama: egy hét alatt hat etapot teljesítünk, mert van egy pihenőnap, legalábbis azoknak, akik időben beérnek. Nagyon remélem, hogy köztük leszek, mert Chilében is jól jött az a pihenőnap” - mondta a MOL Csapatnak vidáman Szilvia.

Hegy nincs, homok viszont dögivel

“Az első három napon nagyjából maratontávokat futunk, aztán jön a hosszú nap, amikor 80 km a táv, aztán megint egy maraton, és az utolsó napon csak egy rövid szakasz van, a befutó nagyjából tizenvalahány kilométer lesz. Így jön ki a 250 km-es össztáv.”

 

“A Namib-sivatag egészen más körülményeket teremt, mint az Atacama. Először is itt nincsenek nagy magaslatok, ami nekem nagy segítség, van viszont homok, amitől egy kicsit tartok."A homokra ugyanis nem lehet edzeni, viszont nagyon nehéz benne futni, így hiába nincsenek magas sziklák, a homokdűnékre is csak fel kell kapaszkodni, márpedig a homokban sík terepen sem egyszerű haladni."Egyébként ebben a sivatagban találhatók a legnagyobb homokdűnék, úgyhogy könnyű dolgom biztosan nem lesz” - magyarázta Szilvia.

A nagykanizsai ultrafutó legenda nagyon szerette a chilei látképet, és bár hasonlót Namíbia nem tud nyújtani, azért itt is lesz min legeltetnie a szemét futás közben, különösen az első versenynapokon. “Az óceántól indulunk, a parti szakaszokon biztosan érdekes látvány lesz, hogy az egyik oldalon a végtelen víz, a másikon pedig a végtelen sivatag terül el. Ezek a szakaszok szelesek, így elviselhetőbb a meleg is, ráadásul itt a szervezők szerint 30 C körüli hőmérséklet lesz. Aztán ahogy haladunk a sivatag belseje felé, úgy ugrik fel 40-42 fokra, éjszakára pedig akár 0 fok köré is lehűl a levegő. Nem lesz egyszerű dolgom, az biztos” - tette hozzá a háromszoros Spartathlon-győztes.

 

“A Namib Race-t egyébként a bajnokok versenyének nevezik, méghozzá azért, mert sok korábbi győztest hívtak meg. Úgy tudom, húsz olyan futó lesz, akik korábban már megnyerték a 4Deserts sorozat valamelyik állomását, úgyhogy nem akármilyen mezőnnyel vágok neki a versenynek.”

A legnagyobb kihívás: a batyu

Furcsa kérdés, hogy mi lesz a legnehezebb a versenyben, hiszen egy átlagembernek belegondolnia is fájdalmas, hogy egy héten keresztül egy homoksivatagban szaladgáljon egy málhával a hátán, de azért nekiszegeztük Szilviának.

“Mint mindig, most is a családtól való elszakadás volt a nehezebb, úgyhogy mondhatjuk, a nehezén túl vagyok” - mondta nevetve a háromgyermekes anyuka. “Ezen kívül biztosan nehéz lesz a hőmérséklethez hozzászoknom, hiszen itthon még nem volt annyira meleg, hogy erre készülni tudjak. Szerencsére Dél-Afrikába érkeztünk, ahol volt pár napunk akklimatizálódni, de ott sem volt olyan hőség, amilyen a Namib-sivatagban vár rám.”

“Az egészben a legnehezebb számomra egyértelműen a cipekedés lesz. Az edzéseken is éreztem, hogy a zsákos futás vesz ki belőlem a legtöbbet. Annak ellenére, hogy folyadék nem is volt benne, a hátizsákom 12 kg, ennél könnyebbre nem tudtam kihozni még a tavalyi tapasztalatokkal együtt sem” - mondta Szilvia, aki az Atacamában letudott verseny után elárulta a MOL Csapatnak, hogy csak két felesleges dolgot vitt magával, amiket nem használt: egy telefont és egy csősálat. “Telefont most nem viszek, a csősálra viszont óriási szükségem lesz a homok miatt” - tette hozzá nevetve.

 

“A zsák az első nap a legnehezebb, aztán ahogy fogy az étel, úgy lesz egy kicsit mindig könnyebb, de ez csak játék a szavakkal, hiszen nem az étel a legnehezebb, hanem a többi málha, amiket végig cipelnem kell. És persze ott van a homok is, amivel meg kell küzdeni, de nem ellenségként tekintek rá, hanem megoldandó feladatként. Pont úgy, ahogy a versenyre is” - mondta széles mosollyal Szilvia.

Valahogy úgy kellene, mint legutóbb

Az ultrafutó legenda elmondta, helyezésekről felesleges beszélni, egyrészt azért, mert a táv teljesítése az igazi kihívás, másrészt azért, mert nem igazán ismeri a mezőnyt, így nem tudja, kitől mi várható.

“Az Atacama Crossing tapasztalataiból kiindulva hasonlóan szeretném felépíteni a namíbiai versenyt is. Nem szabad szétfutnom magam az elején, az a célom, hogy a hosszú napra maradjon elég erőm, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy az dönt. Sokan voltak, akik gyorsan kezdtek Chilében is, aztán a hosszú napra elfogytak. Ezért is mondom, hogy egészen addig nincs jelentősége a helyezéseknek, okosan kell futni, hogy a végére maradjon erő még igazítani, ha szükséges.”

 

“Ha olyan állapotban fejezem be a versenyt, mint az Atacamát, és marad energiám hajrázni egyet a végén, akkor már elégedett leszek. Az időeredményre tippelni sem merek, hiszen ez most számomra egy óriási ugrás az ismeretlenbe, tippelni pedig nem szeretnék a helyezést illetően, hiszen az Atacamát megnyerő versenyzőnk kívül szinte senkit nem ismerek.”

Ez kell ahhoz, hogy az Antarktiszra mehessen

Szilvia izgatottan várja a versenyt, ami óriási kihívás, de nem csak önmagában a Namib Race mozgatja, hanem az is, amit a két sivatagi verseny teljesítése jelentene. “A 4Deserts sorozat egyik szabálya, hogy csak indulhat el az Antarktiszon tartott The Last Desert kihíváson, aki legalább két sivatagi versenyt teljesített. Ha sikerül a Namib Race-t teljesítenem, akkor elvben ott lehetek majd a 2020-as antarktiszi versenyen” - magyarázta Szilvia.

“Mindenképpen szeretnék az Antarktiszon futni. Valahogy úgy érzem, azzal lenne igazán kerek számomra ez a történet. De a hósivatag helyett most még a homoksivatagra készülök, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő" - tette hozzá.