A tragédiák sem tudták megállítani a topolyaiakat

2021. május 27. csütörtök 11:48

Palágyi Szabolcs vezérigazgató szerint a TSC-től nagyszerű teljesítmény volt az 5. hely, de jövőre ezt sem fogadná el előre, mert még többre vágynak a vajdasági csapatnál. Interjú.

A topolyai TSC megmutatta, hogy legelső szezonja a szerb bajnokság élvonalában nem pusztán kifutott eredmény volt, a tavalyi negyedik hely után idén is az élmezőnyben, az ötödik helyen végzett a vajdasági csapat.

A topolyaiak teljesítményének értékét növeli, hogy a csapat továbbra sem otthon játssza a hazai meccseit (bár Zenta kiváló házigazda), idén egyből megismerkedtek a kettős terhelés súlyával, és a csapatot a koronavírus és a sérülések mellett egy szörnyű tragédia is hátráltatta idén, amikor Szabó Zoltán edző váratlanul elhunyt.

“Azt szokták mondani, a második év mindig a legnehezebb, mert az elsőben még viszi a lendület a feljutó kiscsapatot, és senki nem ismeri, nem tudja, mit várhat tőle. Ha ez így van, még büszkébbek lehetünk magunkra a második szezonunkban elért ötödik hely miatt” - mondta a MOL Csapatnak Palágyi Szabolcs, a klub vezérigazgatója.

Ősszel nem volt biztos, hogy jön a siker

“A második idényünket úgy kezdtük el, hogy párhuzamosan az Európa Liga selejtezőiben is részt vettünk, és a csütörtök-hétvége terhelés sok volt a csapatnak. A játékosok feje is inkább Európa felé húzott, aztán jöttek a sérülések és a koronavírus-járvány, így szinte természetes volt, hogy az eredmények nem úgy alakultak a bajnokságban, ahogy szerettük volna.”

 
Palágyi Szabolcs (Fotó: Vajdaság Ma)
 

A TSC az egész európai kupaszezon talán legőrültebb meccsén esett ki az Európa Ligából, amikor a román FCSB ellen kettős emberhátrányban is büntetőkig harcolt, ám a 11-eseket a bukarestiek rúgták jobban. A csapat ekkor a bajnokságban sem állt igazán jól, pedig nagyon fontos volt, hogy zárják az őszi szezont a topolyaiak.

“Szabó Zoltán tragikus halála után borzasztó nehéz helyzetbe kerültünk, ám szerencsére jelenlegi sportigazgatónk, Mirko Jovanovic beugróként megnyerte az utolsó két idegenbeli meccsünket, így a nyolcadik helyen zártunk ősszel."Ez nagyon fontos volt, hiszen egészen más alapállásból várhattuk a tavaszt, megmaradt az esély a jó szereplésre” - idézte fel a télen történteket Palágyi.

Nagy név jött a kispadra

A topolyaiak ugyan az európai klubfutballban is jól csengő nevet választottak Mladen Krstajic személyében, ugyanakkor a döntésnek volt kockázata is, hiszen az egykori kiváló játékos, aki Bundesliga-bajnok is volt, klubcsapatnál korábban nem dolgozott, csak a szerb válogatottat vezette.

 
Fotó: FK TSC
 

“Olyan edzőt akartunk, akinek komoly játékosmúltja van, hogy tudja kezelni az öltözőt, és közben ismeri a szerb közeget is. Fontos volt, hogy Krstajic maga is akart jönni, nem kellett győzködni, és a pályaedzőjével - akit egyébként jól ismertünk - együtt olyan motivációval érkeztek a csapatunkhoz, hogy az már önmagában sikert ígért.”

“A helyzet ekkor egyáltalán nem volt könnyű, számtalan sérültünk és vírusfertőzöttünk volt, de az új stáb nagyon jó munkát végzett. Lassan elkezdtek jönni az eredmények, és ahogy kapaszkodtunk fel a tabellán, úgy éreztük egyre inkább azt, hogy sínre kerültünk. "Az ötödik hely mellett azt is ki kell emelnünk, hogy két fiatal játékost is sikerült beépítenünk a csapatba, és már ott toporog a keret küszöbén a következő fiatal páros.”

 
Fotó: FK TSC
 

Amikor a szezon legszebb pillanatáról kérdeztük, Palágyinak alaposan el kellett gondolkodnia a válaszon. “Nehézségből több jutott nekünk idén, de ha csak egyet mondhatok, akkor az európai szereplésünket mondom. Nekünk, klubvezetőknek is fontos volt, hogy szervezési és rendezési kérdésekben megtapasztaljuk, mit jelent egy ilyen feladat, illetve azt az örömöt, amit az első fordulóban megszerzett továbbjutás jelentett.”

Változások a lebonyolításban és a helyszínben

A szerb szuperliga következő idénye több változást is hoz majd. A legörvendetesebb, hogy vélhetően hamarosan átadják a topolyai stadiont, így a csapat hazaköltözhet. “A stadion hamarosan kész lesz, a környék infrastruktúrájával kapcsolatban vannak még feladatok, de ha a következő szezont nem is tudjuk az új stadionban elkezdeni, valamikor az első fordulókban sor kerülhet az avatásra” - mondta bizakodóan Palágyi.

“A lebonyolítás is változik, jövőre már tizenhat csapat áll rajthoz az idei húsz helyett, és úgy tűnik, arra is van szándék, hogy a következő években még tovább csökkentsék a létszámot.”

“Azt gondolom, jelenleg a TSC valahol a 3-5. helyen áll a szerb bajnokság erősorrendjében, függetlenül attól, hány csapat szerepel a ligában. A két nagy csapat, a Partizan és a Crvena Zvezda meglógott a mezőnytől, de a Vojvodinával és a Cukarickivel nagyjából azonos játékerőt képviselünk, így jogosan várjuk el magunktól, hogy jövőre is az európai kupahelyekért küzdjünk.”

 
Fotó: FK TSC
 

“Hogy elégedett lennék-e, ha jövőre megismételnénk az idei teljesítményünket? Erre egyértelmű a válaszom: nem! Úgy gondolom, 1-2 hellyel még előrébb tudunk lépni, és csalódott lennék, ha a következő szezont nem zárnánk európai kupaszereplést érő helyen” - szögezte le a vezérigazgató.

MOL Sportágak
MOL Csapat