Siklósi Gergő izmokról, lábakról és cipősdobozokról
2025. december 11. csütörtök 08:00
“Ez idéntől a minimális cél: mindig a legjobb négy egyéniben és csapatban is. Mármint a Világkupa sorozatban, mert az Eb-t és a vébét meg akarom nyerni” - zanzásította szokás szerint legkevésbé sem szerény idei céljait Siklósi Gergő, aki máris nekilátott a megvalósításnak, hiszen a vancouveri nyitóversenyről egy egyéni- és egy csapat-bronzéremmel a poggyászában tért haza.
“Ez egyébként egy nagyon komoly vállalás, hiszen elképesztően kiegyenlített a mezőny, rengeteg a jó vívó, és persze a csapatok is rendkívül erősek. De ha nem járok sikerrel, akkor is ezt a célt kell magam elé tűzni. Nem várhatok el magamtól kevesebbet a maximumnál!”
Izgult, pedig sosem izgul
A Honvéd klasszisa nem egy idegeskedős fajta, tisztában van saját magával, és fejben is jó állapotban lép pástra legyen szó világkupáról, vébéről vagy olimpiáról (bizonyíték: mindháromból nyert már szép számmal). Most mégis izgult a verseny előtt, ám ennek speciális oka volt.
Mi, vívók nem szoktunk többhetes fizikai edzőtáborokat tartani, ám erőnléti edzőmmel, Zsivoczky-Farkas Györgyivel most úgy döntöttünk, hogy ez lesz a helyes út.
"Nyolchetes alapozáson voltam túl az első Világkupa-forduló előtt, és valóban izgultam egy kicsit a versenyen, de csak azért, mert meg akartam felelni annak a kőkemény munkának, amit elvégeztem.”

“Vancouver nekem erről szólt: kamatozik-e a befektetett munka. Persze úgy utaztam ki, hogy aranyat akarok egyéniben és csapatban is, és csak két bronzot szereztem, de a helyzet úgy áll, hogy egy olyan apróságon kell már csak javítanom, amit könnyedén meg tudok tenni. Máskülönben abszolút elégedett lehettem a saját teljesítményemmel” - mondta elégedetten Gergő, aki arra is kitért, mi ez a bizonyos apróság.
Kaptam a két versenynapon vagy tizenöt lábszúrást, ami nem mutat valami jól, lássuk be.
"Három hasonló stílusú vívótól kaptam mindegyiket, ezért is mondom, hogy tényleg nem nagy dologról van szó, de azért foglalkozni kell vele, mert az látszik, hogy akár ez is jelentheti a különbséget az arany és a bronz között.”
Az élen maradni
Siklósi tavaly megnyerte a Világkupa-sorozatot, azaz világranglista I. helyezettként zárta az évet - és így is kezdte az aktuális szezont. A Honvéd klasszisa elmondta, mivel tavaly nem volt ott az első két versenyen, ezért nem is volt megvédendő pontja, így a bronzéremmel is megerősítette a vezető pozícióját.

“Furcsa lesz, amit mondok, de most tekintem magam igazán profi sportolónak. Nem voltam eddig sem olyan, aki ellógja a munkát, de úgy gondolom, mostanra tisztult le tökéletesen a vívásom, ismerem magam, tudom mit várhatok és mit követelhetek magamtól. A munka folytatódik, még erősebbnek kell lennem, de hogy jó úton járok, az egyértelműen kiderült Kanadában.”
“Ez a lábszúrás-dolog is csak rövid távon negatívum, összességében azonban azt jelenti, hogy csak így tudtak megszúrni. Ha ez nincs, akkor két arany van, azon pedig már nincs mit emelni.
"Még nekem sem, pedig én igencsak szeretem minél magasabbra helyezni a lécet” - mondta nevetve a MOL Csapat bajnoka.
Jöhetnek a cipősdobozok!
Siklósi Gergő nemcsak a sportpályán klasszis, mindenki tudja róla, hogy bármikor kapható jótékonysági akciókra. Az állatvédelem mellett ha csak teheti, minden kérésnek eleget tesz, és így volt ez a MOL és a Baptista Szeretetszolgálat közös akciójával is.
“A cipősdoboz gyűjtés az egyik legsikeresebb és legjópofább karácsonyi akció, nemcsak a MOL Csapat tagjaként, hanem magánemberként is részt veszek benne. Kincsővel mi is készítjük a kis ajándékainkat, és mindig jó érzéssel tölt el, ha valakinek a karácsonyát egy kicsit szebbé tudjuk varázsolni” - mondta a kezdeményezésről.

