Siklósi: Majd Los Angelesben én adom az aranytust
2025. július 28. hétfő 08:46
“Talán túl szép lett volna, hogy igaz legyen” - sóhajtott nagyot Siklósi Gergely alig pár órával azután, hogy az egyéni olimpiai bajnok Kano Koki ellen aranytussal elveszítette a világbajnoki döntőt. A MOL Csapat klasszisa egy percig sem tűnt csalódottnak az ezüst miatt, mert egy nehéz év végén került egy hajszálnyira attól, hogy (újra) világbajnoknak mondhassa magát.
“Kano megérdemelte, ahogy az olimpiát is. Nekem ott is döntőznöm kellett volna vele, ezt pótoltuk be most. Az olimpiai csapatversenyének döntőjében én adtam be az aranytust, most meg ő. Nem cserélném el a kettőt” - mondta vidáman a Honvéd klasszisa.
Nem is volt napja
Amikor Gergő azt mondja, túl szép volt, hogy igaz legyen, elsősorban arra utalt, hogy rendkívül nehéz úton jutott el a világbajnoki döntő hosszabbításáig. Nem is volt viszontagságoktól mentes az út, két aranytus és egy egytusos győzelem (majd a simán megnyert elődöntő) után jutott a fináléba.

“Nem volt napom, amit sajnálok, de az jó érzés, hogy így is el tudtam jutni a döntőig. Nem ment annyira jól, de komfortosan éreztem magam a páston, rendben volt az önbizalmam is, ez most ennyire volt elég. Nem vagyok elégedetlen, de emocionálisan teljesen kimerültem, érzelmes versenynap volt számomra” - mondta fáradtan Siklósi.
“A döntő? Nem érzem úgy, hogy hibáztam volna. Két hasonló képességű vívó között az aranytus már teljesen megjósolhatatlan. Mondjuk a következő vébén, vagy éppen Los Angeles-i olimpián megint én jövök.”
Nem maradt a tárban semmi
A párbajtőr-klasszis a világbajnokság előtt igen magabiztosan nyilatkozott, és a legfontosabb céljának - nyilván a győzelem mellett - azt nevezte meg, hogy ebben a hat asszóban mindent kiadjon magából. Vagy ahogy ő fogalmazott, “ellője az összes puskaport.”
“Nem maradt bennem semmi, mindent kiadtam magamból. De megnyugodhat mindenki, a csapatversenyre kipihenem magam. Maradt még bennem.”
A verseny előtti interjúban azt mondta, ilyen felkészülten még soha nem utazott vébére, amibe olyan apróságok is beletartoztak, mint az új cipő, vívóruha, illetve a frissen beállított penge. Ezek is vizsgáztak Tbilisziben.

“Minden tökéletes volt, de annyira, hogy még optimistábbá tesz a jövővel kapcsolatban. Ez az új vívóruha elképesztően kényelmes, nagyon jól vizsgázott a cipőm, és végre semmilyen sérülés nem akadályozott, abszolút fájdalommentesen tudtam vívni. De a legfontosabb az volt, hogy tökéletesen sikerült a pengém beállítása.”
“Úgy érkeztem Grúziába, hogy minden a lehető legnagyobb rendben volt. Ez most arra volt elég, hogy aranytussal elveszítsen a vébédöntőt úgy, hogy nem is vívtam különösebben jól. Sikernek könyvelem el az ezüstöt, és mostantól minden idegszálammal a csapatra készülök” - tette hozzá elszántan.

