“Nem vagyok sokkban, amiért olimpiai bajnok lettem. Erre készültem” - mondta magától értetődő természetességgel Siklósi Gergő alig tizenkét órával azután, hogy a párbajtőrcsapatok versenyében bevitte az aranyat érő tust a japánok világklasszisának, Kanónak. Aztán elmondta azt is, miért nem nehéz megemésztenie, hogy olimpiai bajnok lett.

“A csapatverseny előtti éjszakán már tudtam, hogy megnyerjük. Amilyen kényelmetlenül, feszengve vártam az egyénit [Gergő a nyolcaddöntős vereség után elmondta, egyáltalán nem volt önmaga aznap], most annyira nyugodt és magabiztos voltam. Tudtam, hogy a csapatverseny a mi napunk lesz!”

Úthengerrel a döntőig

A Siklósi-Koch-Andrásfi-Nagy csapat az elődöntőbe jutásért a veszélyes, a magyaroknál feljebb rangsorolt kazah válogatottal találkozott. Izgalmas asszóra készültünk, nem lett az: Gergőék imponáló magabiztossággal, az ellenfélnek szemernyi reményt sem hagyva meneteltek a négy közé.

 

Az első három asszó után eldőlt Kazahsztán sorsa (Fotó: FIE/Facebook)

“Nagyon készültünk rájuk, rendkívül alaposan levideóztuk a kazahokat, és szerencsére azt csinálták, amire számítottunk tőlük. Olvastuk a vívásukat, a nagyarányú győzelem a profi felkészülésnek volt köszönhető - no meg persze annak, hogy már az első asszóban kiderült, tényleg jó napunk van.”

“Az utóbbi időben nem mindig tudtam előnnyel átadni a stafétát a második vívónak” - mondta a válogatottban a csapatversenyeket nyitó és záró klasszis. “Most jól sikerült a kezdés, és mivel az első asszóban mindhárman jól és eredményesen vívtunk, annyira demoralizáltuk az ellenfelet, hogy ott el is dőlt a párharc.”

A párbajtőr csapatversenyének sorsolását két héttel az olimpiai előtt megejtették, akkor beszélgettünk Gergővel, aki úgy fogalmazott, “aki olimpiai bajnok akar lenni, annak szerintem valahol meg kell vernie a franciákat.” A magyaroknak erre az elődöntőben jött el a lehetőség, és finoman fogalmazva éltek is vele: a káprázatos, szokás szerint tömött olimpiai vívócsarnok, a Grand Palais közönsége leforrázva nézte végig, ahogy Siklósiék döbbenetesen simán lelépik a házigazdát. A maroknyi, de extázisban ünneplő magyar tábor sem akart hinni a szemének.

 

Térden a házigazda franciák (Fotó: FIE/Facebook)

“Nagyon jól ismerjük a franciákat, sokszor találkoztunk velük a csapatversenyeken. Őket nem kellett levideózni, és szerintem nekik sem minket, mindkét fél tudta, mire készül a másik, mik az erősségei, mivel lehet megfogni. A taktikájuk arra épült, hogy előnybe kerülnek, és rákényszerítenek minket a támadásra, ám mivel mindhárman megnyertük az első asszónkat, a mi kezünkbe került az irányítás” - idézte fel egy olimpiai elődöntőben ritkán látható különbséggel, 45-30-ra megnyert párharcot.

Döntő, sorsszerűen a címvédő ellen

Hiába a két tanár-diák jelleget öltő csörte, a fináléban a soraiban a négy nappal korábban egyéni olimpiai bajnoki címet szerző Kano Kokival érkező Japán volt a magyarok ellenfele. 

“Kedvelem a japánokat” - vallotta meg Gergő. “Nagyon tisztelem őket, és a döntőben is hihetetlenül profin vívtak, tartották a lépést a végéig, pedig azt mondhatom, nagyon jól vívtunk ellenük is. Tudtuk, hogy a végén jönni fognak, hiába volt a hajrához közeledve 2-3 tusos előnyünk is, biztos voltam benne, hogy nagyon szoros lesz a vége” - utalt egy párbajtőr sajátosságra.

 

Hiába voltunk jobbak, Japán a végén kiegyenlített (Fotó: FIE/Facebook)

“Tízből hétszer a hátrányban lévő csapat az utolsó percekben vissza tud jönni a meccsbe, mert amikor szorítja az idő, sokkal bátrabban támad, mert nincs veszítenivalója. Nem lepett meg, hogy Kano kiegyenlített, számítottam rá, bár bíztam benne, hogy egy tust meg tudok őrizni az előnyből. Nem sikerült.”

Hogy még epikusabb legyen a győzelem, a párharc hosszabbítást hozott, amelyben Siklósi egy zseniális akcióval beszúrta az aranytust. “Nem vívnám újra azt a tust” - mondta Gergő széles mosollyal. “Loyola ellen azt mondtam, tudtam, hogy én fogok nyerni, de tévedtem. Most nem mondhatom azt, hogy tudtam, azt viszont éreztem, hogy nekem kell akciót indítanom. Nem várhatok rá, valahogy meg kell szúrnom.”

Tökéletes csapatmunka

A magyar csapat tagjai mind kiválóan vívtak, az egyéni versenyben elődöntőig jutó és a csapatversenyben is parádézó Andrásfi Tibi azonban a japánok ellen elveszítette az első asszóját. Dancsházy-Nagy Tamás a csere mellett döntött, és érkezett Nagy Dávid. Gergő elmondta, a csapat legfiatalabb tagja nem azért jött be, mert ha nem áll pástra, érmet sem kap. Nyomósabb oka volt.

 

Együtt ünnepel a csapat és a stáb (Fotó: FIE/Facebook)

“Dávid egy nagyon komoly fegyver Japán ellen. Többször vívott ellenük és mindig jól ment neki, már a döntő előtt biztos volt, hogy valamennyit vívni fog. Aztán amikor Tibi elveszítette az asszóját, lejött a pástról, és közölte: ennyi volt. Végigvívta az egyéni versenyt, napja volt a csapatban is, de nagyon elfáradt, mégis nyugodtak voltunk, mert Dávidot még az olimpiai bajnoktól sem félteni” - mondta nevetve Gergő Nagy Dávid első asszójáról, aki bemutatkozásként egy tisztességes 2-2-vel hozta le a csörtéjét Kanóval.

Furcsa dolgokat produkál a sors, és felvetettük a Honvéd bajnokának, hogy sokkal valószínűbb volt, hogy az egyéniben domborít nagyot, hiszen a kvalifikáció kiharcolása óta gyakorlatilag nem lehetett nélküle döntőt rendezni sem Eb-n, sem világkupán. Eközben a csapat a párizsi repjegy birtokában igencsak kiegyensúlyozatlanul teljesített.

 

Amikor kellett, megtalálta magát a csapat (Fotó: Team Hungary)

“A tokiói dobogón azt mondtam, Párizsban a csapattal akarok bajnok lenni. Egyedül éreztem magam, úgy gondoltam, jó társaságban csak sikerül egy lépéssel feljebb kerülni” - mondta mosolyogva Tokio ezüstérmese, akinek megvan a magyarázata az egyéni- és csapatteljesítményre is.

“Amíg nem volt meg a csapattal a kvóta, nem érdekelt semmi más. Az egyéni nem volt fontos, mindig a csapatra éleztem magam, aztán amikor bebiztosítottuk a kijutást, már mindenki az egyéni versenyszámokra kezdett koncentrálni, és ennek bizony itt-ott látszott az eredménye.”

“Őszintén mondhatom: nem cserélném el a csapataranyat az egyénire. Ennek így kellett történnie, így volt az igazi” - mondta a Honvéd klasszisa, aki az Európa- és világbajnoki címe mellé most már olimpiai bajnoknak is mondhatja magát.

 

Így kellett lennie! (Fotó: Team Hungary)

“Amikor fent álltam a dobogó tetején, és szólt a himnusz, és mi felszabadultan énekeltük, bevillant egy kép. Két hónappal az olimpia előtt megnyertem egy világkupaversenyt Párizsban. Igaz, nem a Grand Palais-ban, de emlékszem, akkor az járt a fejemben, hogy még nyerni fogok idén egy versenyt Párizsban. Hát nyertem.”

Irány az edzőterem

Érdekes pillanat volt, amikor a győztes interjúk közben Nagy Dávid egy kicsit lefagyott annál a kérdésnél, hogy “hogyan tovább?”. Pedig teljesen érthető, hogy aki felér a csúcsra, az veszít a motivációjából, szemléletes példa a MOL Csapat egy másik klasszisa, Milák Kristóf, akinek az összes létező csúcs meghódítása után keresgélnie kellett önmagát [aztán megtalálta]. Gergő elmondta, fél évig ő sem foglalkozik most a vívással, de nem azért, amit az olvasó elsőre gondolna.

 

Nem fáradt el eléggé Párizsban (Fotó: FIE/Facebook)

"Nem vagyok fáradt sem testileg, sem lelkileg, és azért nem fogok lemenni a vívóterembe, mert a fizikai felkészülésre helyezem a hangsúlyt, most fél évig erre fogok fókuszálni” - közölte az elképedt újságíróval a friss olimpiai bajnok.

“Engem Tokió óta már a sport, a vívás szeretete visz előre, és ez nem csökken attól, hogy olimpiai bajnok lettem."Szeretek vívni, szeretem a közeget, jól érzem magam az edzéseken is. Amikor az ember elér egy ilyen mérföldkövet, jó pillanat ahhoz, hogy mérleget vonjon. Én azt látom, hogy tudok ennél vékonyabb, atletikusabb, gyorsabb lenni, és a következő időszakot erre fogom rászánni.”