A női pólókapitány szerint bárkit le tudunk győzni

2024. július 19. péntek 10:12

Cseh Sándor szerint kiválóan halad a női pólóválogatott olimpiai felkészülése, elmondta, melyik lesz a kulcsmeccs Párizsban, és hogy néz most ki szerinte az erősorrend.

“Sok ilyenben volt már részem, és bár az ember hajlamos azt gondolni, egyre könnyebb lesz, valójában egyre nehezebb” - mondta a kapitányokat leginkább megviselő támáról, az olimpiai kerethirdetésről a női vízilabda-válogatott társkapitánya, Cseh Sándor a MOL Csapatnak.

“Két edző, két hitvallás, két pólófilozófia, de a közös cél érdekében mindig megtaláljuk a metszetet Mihók Attilával, és nagyon egységesek vagyunk, amikor ilyen súlyú döntéseket hozunk meg. Természetesen alaposan körbejártuk a keretet illető kérdéseket, de a szakmai jellegű viták lefolytatása után kijelenthetem, hogy olyan csapattal utazunk az olimpiára, amilyennel akartunk” - szögezte le a szakember.

Adunk is, kapunk is pofonokat

A női válogatott kikapott Ausztráliától a görögországi felkészülési tornán, ám már a Tetisz-kupán összejött egy bravúr is, hiszen - igencsak kemény meccsen - a házigazda görögöket is legyőzték a mieink. Ezt követte egy még nagyobb bravúr, hiszen az Egyesült Államokkal közös edzőtáborban hivatalos meccsen sikerült megverni a címvédőt.

 
Az USA ellen vb-döntőt vívó csapat utazik az olimpiára (Fotó: MVLSZ)

“Szuper két és fél hét van mögöttünk, szakmailag nagy kihívás volt a görögországi és az amerikai túra is. Utóbbin gondolkodtunk is, hogy bevállaljuk-e, mert nagyon messze van, de úgy voltunk vele: ha a címvédő velünk akar kétkapuzni, az van olyan megtisztelő felkérés, hogy muszáj eleget tennünk neki. Nem is bántuk meg, nagyon sokat tanultunk az amerikai napokból.”

“Görögországban az ausztrálok elleni nyitómeccs elejét nagyon elrontottuk, de ott is vissza tudtunk jönni, és végül csak egy góllal kaptunk ki. "Bár a vébé nem sikerült nekik, azért most megmutatták, hogy nem véletlenül sorolják őket is a legjobbak közé. Úgy gondolom, Ausztrália az olimpián is kemény ellenfél lesz bárki számára. A többi meccsünket megnyertük, ezek közül nyilván a görögök elleni siker a legnagyobb szó, de ők még keresik a csapatukat. Erősek lesznek az olimpián ők is.”

 
Forrt a víz rendesen a görögök elleni meccsen (Fotó: Eviasport.gr)

A csapat haza sem jött, egyenesen Görögországból repült San Franciscóba, ahol tíz napig készült együtt a legutóbbi három olimpiát megnyerő Egyesült Államokkal. A kapitány elmondta, minden közös edzésen, kétkapuzáson és nem hivatalos meccsen érezhető volt, melyik a jobb csapat, de a magyar csapat helyt állt, sőt bizonyította, hogy képes a bravúrra.

“A két hivatalos meccs közül a másodikat közvetítette a tévé, elég nagy show is volt, és úgy láttam, ez egy kicsit megfogta az amerikaiakat. Az, hogy legyőztük őket, önmagában nagy dolog, de még fontosabb az üzenete: hiába kiemelkedően jók, hiába van mindent védő kapusuk, ők is csak emberek. És az embereket ki lehet zökkenteni” - mondta Cseh.

Tartani a tüzet és a tempót

A társkapitány szerint a hazaérkezés után az volt a stáb legfontosabb feladata, hogy az amerikai edzőtábor lendületét megtartsák a lányok, hiszen már valóban a nyakunkon van az olimpia.

 
Fejlődünk, lépegetünk előre (Fotó: MVLSZ)

“Nem stagnált a csapatunk a felkészülés alatt, hanem folyamatosan egyre jobb lett, és ezt nagyon jó látni. Most azt kell elérnünk, hogy ez a fejlődési ív folytatódjon, és akkor legyünk a legjobbak, amikor arra a legnagyobb szükség van.”

Hogy az mikor van, arról már sokszor beszélgettünk, de Cseh ezúttal is megerősítette: “számunkra az első döntő a negyeddöntő lesz, ha azt sikerrel vesszük, majd meglátjuk a többit. Hogy ehhez mi kell?"Szerintem a csoport első két helyének egyikén kell végeznünk, mert akkor elkerülhetjük az amerikaiakat és a spanyolokat. Na, nem mintha a többiek ellen olyan nagyon könnyű lenne továbbjutni, de hát ez egy olimpia: itt nincs könnyű feladat.”

Rákérdeztünk a kapitánynál, hogy az elmúlt hetek, illetve évek tapasztalatai alapján hova helyezi a magyar válogatottat a játéktudása alapján. “Nem változott a véleményem, ugyanazt gondolom, mint amit legutóbb is mondtam: az USA a legerősebb válogatott, mögötte szorosan a spanyol-holland kettős következik, aztán jön egy üldözőboly az olaszokkal, a görögökkel, az ausztrálokkal és persze velünk.”

 
Hihetünk Cseh Sándor erősorrendjének (Fotó: MVLSZ)

“Ez nyilván nem jelenti azt, hogy a végeredmény is így fog alakulni, mert látható, hogy sok csapat képes meglepetést okozni. Számunkra az lesz a legfontosabb, hogy minden meccsbe úgy menjünk bele, hogy le akarjuk győzni az ellenfelet. Mert egyébként le tudjuk. Mindegyiket.”

MOL Sportágak
MOL Csapat