Cseh: Játékban nincs, az eredményben van hiányérzet

2024. augusztus 22. csütörtök 11:43

A női vízilabda-válogatott éremért ment Párizsba, de csak az ötödik helyen zárt az olimpiai tornán. Cseh Sándor társkapitány szerint a lányok teljesítményét nem érheti szó, egyszerűen arról van szó, hogy a rendkívül kiegyenlített mezőnyben apróságok döntenek, és ezek - szemben a januári vb-vel - most nem a mi javunkra döntötték el a kulcsmeccseket. A kapitánnyal beszélgettünk.

“A játékunkat illetően nem maradt bennem hiányérzet. Az eredményben igen” - sóhajtott nagyot Cseh Sándor a női vízilabda-válogatott társkapitánya, amikor a Párizsban ötödik helyen végző csapatáról kérdeztük.

“Azt gondolom, a kulcspillanatokban nem volt szerencsénk, és mivel elképesztően kiegyensúlyozott a női vízilabda élmezőnye, ezek a nüanszok most azt eredményezték, hogy érem nélkül tértünk haza az olimpiáról. Emiatt szomorú vagyok, mert nagyon szerettünk volna felállni a dobogóra, de közben nagyon büszke vagyok a lányokra, és arra a munkára, amit az elmúlt nyolc hónapban elvégeztünk.”

Nehéz ágra sodortuk magunkat

A szurkolóknak - sőt, mindenkinek, aki látta - az Egyesült Államok elleni meccs volt az olimpia kulcsmeccse, és ezzel nehéz is vitatkozni, hiszen minden tornán a negyeddöntő a legfontosabb találkozó. Ott dől el, hogy éremért játszik-e egy csapat, és bár a mieink óriási meccset játszottak az amerikaiakkal, Cseh szerint nem az volt a legfontosabb mérkőzésünk.

“A csoportkörben büntetőkkel kikaptunk Ausztráliától, és úgy gondolom, ha hibát akarunk keresni magunkban, akkor ott kell."Azt azért tudni kell, hogy Ausztrália, Kanada és az Egyesült Államok az olimpia évében minden a tornára tesz fel és együtt készül a csapat egész évben. Borzasztó éles csapattal jöttek Párizsba az ausztrálok, de nekünk azt a meccset meg kellett volna nyernünk” - mondta a végül egészen a döntőig menetelő ausztrálok elleni meccsről a társkapitány.

 
Ausztrália volt a kulcsmeccs (Fotó: Waterpolo.hu)

“A hollandokkal nagyon jó nyitómeccset játszottunk, egylabdás mérkőzés volt, nem a mi javunkra dőlt el, de jó kezdés volt. Legyőztük a tornán a rendkívül erős, hozzánk hasonlóan éremért érkező görögöket és olaszokat, valamint a szintén erős Kanadát is, de amik ezeken a meccseken a győzelmünket hozták, az ausztrálok ellen az ellenfél oldalán voltak, így kerültünk abba a helyzetbe, hogy a címvédővel kellett játszanunk a negyeddöntőben” - mondta Cseh, akivel a játékok előtt beszélgettünk, és akkor azt mondta, a csoport első két helyét kéne elcsípni.

Az olimpia egyik legdrámaibb meccse

A női pólóválogatott epikus drámát kerekített a negyeddöntőjéből, egészen fergeteges összecsapáson egyetlen góllal, 5-4-re kapott ki az USA-tól a védelmek összecsapásán.

“Előfordul a női vízilabdában, hogy az egyik csapatnak ennyire összeáll a védekezése, az viszont nagyon ritka, hogy két csapat egyszerre kapja el a fonalat. Hihetetlen volt, hogy mindkét csapat úgy védekezett, hogy a másik szinte képtelen volt gólt lőni” - mondta Cseh, aki egykedvűen kommentálta a brutális amerikai fölényt mutató kiállításarányt.

“A második félidőben csak kettős emberelőnyből tudott betalálni az amerikai csapat, ez tény. De egy szövetségi kapitánynak nincs meg az a szabadsága, ami egy szurkolónak vagy egy újságírónak: mi nem bírózhatunk, nem foghatunk semmit a játékvezetőkre, nekünk kötelező saját magunkban keresni a hibát. Így is tettünk.”

Cseh nem ülte végig a meccset a csapat mellett, a legfeszültebb pillanatokban piros lapot kapott, de elmondta, nem az indulat vezette. “Az egy taktikai döntés volt, és nekem kellett bevállalnom, hogy [Mihók] Attila a medence mellett maradhasson. Muszáj volt nyomás alá helyezni a bírókat, hogy a végén semmiképpen ne kapjon emberelőnyt az USA.”

 
Öt gólon tartottuk a címvédő USA-t (Fotó: Waterpolo.hu)

“Nyilván szörnyű volt átélni a kiesést, borzasztóan sajnáltuk a lányokat, akik szívvel-lélekkel, valóban a tudásuk legjavát nyújtva küzdöttek, ám sajnos nem volt elég. De nekünk már a lefújás után egy órával is azon jártak a gondolataink, hogy tudjuk a helyosztókra megfelelő mentális állapotba hozni a lányokat. Szerencsére ezügyben nem volt nehéz dolgunk.”

Az elmúlt nyolc hónap kamatozott

Szívszorító volt látni a medence szélén zokogó magyar játékosokat, és bizony a pesszimistáknak eszükbe juthatott, hogy igencsak nehéz feladat lesz összeszedni a csapatot az ötödik helyért folyó harcokra. Cseh nem aggódott, és neki lett igaza.

“Az elmúlt nyolc hónapban elvégzett munka eredménye volt, hogy lelkileg, fizikailag és taktikailag is készen álltunk a helyosztókra. "A lányok magukkal szemben érezték kötelezőnek, hogy odategyék magukat, és igenis fontosnak érezték az ötödik helyet is - még úgy is, hogy nyilván mindenki a dobogóra szeretett volna odaérni.

 
Nagyon jó csapat épült fel az elmúlt szűk évben (Fotó: Waterpolo.hu)

A magyarok kiváló játékkal, magabiztosan győzték le Görögországot, majd az 5. helyért az olaszokkal vívtak nagy csatát, amit végül büntetőkkel nyertek meg. Nem is akárhogy: alig másfél perccel a vége előtt még két góllal vezettek az olaszok, innen sikerült egyenlíteni, az ötmétereseknél pedig Magyari Alda gyorsan szertefoszlatta az olasz reményeket. Meglett az ötödik hely, de ez vajon milyen osztályzatot érdemel Cseh Sándortól?

“Minden sportágban, de a magyar pólóban különösen igaz, hogy csak az eredmény számít, és ez alapján akár egy közepest is adhatnék, de nem visz rá a lélek. "Végignéztem, milyen munkát tettek a felkészülésbe a lányok, hogy építették fel magukat, illetve hogy épült a csapat akár taktikailag, akár fizikálisan, akár az önbizalmát tekintve, és ezért nem adhatok négyesnél gyengébb jegyet nekik.”

 
Sok örömünk lesz még ebben a csapatban (Fotó: Waterpolo.hu)

“Ugyanezzel a teljesítmény akár érmet is szerezhettünk volna, apróságok miatt nem jött össze a dobogó. Nekünk, edzőknek az a kötelességünk, hogy magunkkal szemben legyünk igazán kritikusak: meg kell nézni, mivel tudunk még többet kihozni a csapatból, hogy legközelebb az apróságok a mi sikerünket hozzák. Valahogy úgy, mint a januári világbajnokságon…” - tette hozzá a társkapitány.

MOL Sportágak
MOL Csapat