Győzelmet vár az Eb-selejtezőkben a kosárkapitány

2023. november 09. csütörtök 09:43

Magasan szárnyal a női kosárlabda-válogatott ázsiója, Székely Norbert kapitány szerint a szlovénok és a finnek ellen az a fontos, hogy a stabil fejlődő pálya megmaradjon.

Újra együtt a nyáron káprázatos sikert elérő női kosárlabda-válogatott, az Európa-bajnoki elődöntős csapat már a következő Eb selejtezősorozatát kezdi meg Székely Norbert kapitány vezetésével. A rendkívül kiegyenlített mezőnyben senki ellen nem lehet biztosra menni, ráadásul a kapitány szerint a két legnehezebb meccsel kezdünk: csütörtökön Szlovéniát fogadjuk (Sopron, 18h, jegyek itt), vasárnap Finnországba utazunk.

 
Egyre magasabbra tör a csapatunk (Fotó: Magyar női kosárlabda-válogatott)

“Kiváló a hangulat, úgy érzem, ott folytatjuk, ahol nyáron abbahagytuk. Ebben nincs semmi meglepő, hiszen hét éve dolgozik együtt a csapat, a lányok nemcsak a pályán, de azon kívül is jól megértik egymást, és ezen nem változtat az sem, hogy megint vannak újoncok a keretben.

Újoncokat is avathat a válogatott

A magyar csapat egyébként is elég fiatal, de a kapitány folyamatosan keresi a lehetőséget, hogy lehetőséget biztosítson az ígéretes fiataloknak. Így került a selejtezős keretbe a soproni Sitku Zsuzsa, illetve a másodszor beválogatott szekszárdi Boros Júlia, de van még egy újonc, aki miatt egy kicsit bele is kell nyúlni a sikercsapatba.

 
A kapitány kellemes gondjai (Fotó: Magyar női kosárlabda-válogatott)

“Kellemes gond, hogy helyet kell csinálnunk a csapatban egy olyan kiváló játékosnak, mint Juhász Dorka, és nem is olyan nehéz a feladat, hiszen a WNBA-ből érkező játékos jól ismeri a keret nagy részét, nem a nulláról indul majd a játékkapcsolat."Ugyanakkor mi mindig is azzal értük el a sikereinket, hogy csapatként voltunk erősebbek, és akárhogy nézzük is, Dorkával kicsit változik a játékunk karakterisztikája, ami azért kihívást jelent a szakmai stábnak.”

Juhász, aki élete első WNBA-szezonjában a legjobb újoncok ötösébe is bekerült, jelenleg Európában játszik, és ahogy a MOL Csapatnak elmondta, alig várja, hogy bemutatkozzon a felnőtt válogatottban:

“Kicsit megváltoznak a csapat adottságai Dorkával, de kapitányként természetesen örülök neki, hogy taktikai szempontból nő a mozgásterem, hiszen egy egészen kiváló játékossal erősödött az egyébként is nagyszerű keretem” - tette hozzá elégedetten Székely.

Magasra tette a lécet a válogatott

Az Európa-bajnokságon bravúrt bravúrra halmozó csapattal szemben magától értetődően alaposan megnőttek a várakozások, a szurkolók úgy vannak vele, aki a címvédőt legyőzve nyeri meg a csoportját egy Eb-n, annak nem nagyon van kitől tartania. Székely örül neki, hogy elismerik a csapata eredményeit, de természetesen a szurkolóknál jóval óvatosabban közelíti meg az Eb-selejtezőket.

 
Büszkék lehetünk erre a csapatra (Fotó: Magyar női kosárlabda-válogatott)

“Méltán lehet büszke erre a csapatra mindenki, aki a magyar kosárlabdában dolgozik. Úgy gondolom, bárkivel képesek vagyunk felvenni a versenyt, és amellett, hogy a legnagyobb erősségünk továbbra is a csapategység, játéktudás tekintetében is igen magas szintet képviselünk.”

A kapitány nem a levegőbe beszél, elég csak az utóbbi hetek eredményeit nézni: Juhász a WNBA újoncainak álomcsapatába került be, Aho Nina a legutóbbi Euroliga-forduló MVP-je lett, Kiss Virág pedig Törökországban lett a legutóbbi játéknap legjobb játékosa. Fut a szekér a magyar játékosokkal, ennyi biztosan leszögezhető.

“Ha valaki azt várja, hogy mostantól minden ellenfelünket elgázoljuk, arra csalódás vár! Persze magunktól mi is győzelmet várunk és erre minden esélyünk meg is van, de csak akkor, ha a csapat felvonultatja az erényeit a pályán."Két nagyon nehéz meccsel kezdünk, sőt a két legnehezebbel, én már két bármilyen arányú győzelemmel is nagyon boldog lennék.”

 
Két győzelmet vár a kapitány (Fotó: Magyar női kosárlabda-válogatott)

Szlovéniával az Eb előtt kétszer is játszottunk felkészülési meccset, mindkettőt megnyertük, de a kapitány szerint semmi értelme azokból az összecsapásokoból kiindulni.

“Az akkor volt, most pedig most van. Jól kihasználtuk az erényeinket azokon a meccseken, de ahogy említettem is, kicsit megváltozott a csapatunk karakterisztikája azóta. Viszont változott más is: olyan megalapozott önbizalommal vértezte fel a lányokat az Európa-bajnokság, amire lehet és kell is építkeznünk.”

“Már nem csak hisszük, hanem tudjuk, hogy jók vagyunk és képesek vagyunk a legjobbakkal is állni a versenyt. "A lányok is tudják, hogy stabil fejlődő pályán vagyunk, azaz nem elégszenek meg azzal, ahol most tartunk. Mindenki még jobb akar lenni. Egy kapitánynak ennél jobb hír nem is kell” - tette hozzá mosolyogva Székely.

MOL Sportágak
MOL Csapat