Siklósi elégedett, de kicsit unja a japán himnuszt

2025. július 31. csütörtök 13:06

Ahogy egyéniben úgy csapatban is világbajnoki ezüstérmet szerzett Siklósi Gergő, aki nem elégedetlen egyik második hellyel sem, de nem volt a legvidámabb, hogy kétszer is meg kellett hallgatnia a japán himnuszt Grúziában. A klasszissal a szezon zárásáról beszélgettünk.

“Nem vagyok elégedetlen, kifejezetten elégedett vagyok a világbajnoksággal, bár azt nem tagadom, nem volt jó érzés kétszer is meghallgatni a japán himnuszt” - mondta fáradtan, de mosolyogva Siklósi Gergő, aki egyéniben és csapatban is világbajnoki ezüstérmet nyert a grúziai vébén.

“Korábban elmondtam, hogy nagyon nehéz évem volt, ezért örülök nagyon a vb-döntőnek, és ugyanez hatványozottan igaz a csapatunkra. Sok problémával kellett megküzdenie az olimpiai bajnok magyar válogatottnak, de a szezon végén azért csak odaértünk a világbajnoki döntőbe, és ez az ezüst jó visszaigazolás volt számunkra.”

Japán szétdominálta a férfi párbajtőrt

A MOL Csapat klasszisa elmondta, már az egyéni versenyszám közben érezni lehetett, hogy aki győzni akar, annak nagyon komolyan számolnia kell a japánokkal. A négyfős csapatuk három tagja ott volt a legjobb nyolcban az egyéni versenyben (egy a 16-ig jutott), köztük a Gergőt a döntőben legyőző Kano Kokival.

 
Kano két arannyal, Gergő két ezüsttel zárt (fotó: FIE)

“Kiemelkedőt nyújtottak a japán vívók, nincs mit tenni, gratulálnun kell a győztesnek, mert megérdemelten nyert. Ugyanakkor szerintem hosszú távon nekünk még jobban is jött, hogy most nem nyertünk, mert a siker elaltatott volna."Márpedig van mit tanulnunk, van hova fejlődnünk, és ezt Japán meg is mutatta.”

“Kano olimpiai bajnok egyéniben, a vébét is megnyerte, ő a mezőny számára a zsinórmérték jelen pillanatban. Engem is húz magával, hiszen mi azért sokat találkozunk és váltakozó eredményű asszókat vívunk egymással. A vébén nagyon sült a keze, remélem, jövőre nekem fog” - tette hozzá a Honvéd vívófenoménja.

Máskülönben minden rendben

A magyarok könnyedén vették az akadályokat a döntőig - még olyan kör is akadt, ahol nem állt ki az ellenfél -, az elődöntőben pedig igazi csapatmunkával sikerült legyőzni Franciaországot. A döntő történt, ahogy történt, de azért a világon másodiknak lenni nem egy utolsó dolog.

 
A nagy csata megvolt Grúziában is (fotó: FIE)

“Érezhető volt rajtunk, hogy egészen más mentális állapotban vívunk, mint az Európa-bajnokságon. Ott kikaptunk Hollandiától, ami abszolút megengedhetetlen az olimpiai bajnoknak, most viszont a kötelező köröket imponáló magabiztossággal hoztuk le, és ez nagyon jó."Azt mutatja, kezdjük magunk mögött hagyni a nehézségeket.”

“Igen, vannak a csapatunkban, akiknek nem úgy sikerült az olimpiai utáni első év, ahogy vártuk - és nyilván ők is várták maguktól. De itt is alakulnak a dolgok, hiszen például [Koch] Máté a franciák elleni elődöntőben már klasszisához méltón vívott, és szükség is volt rá, mert én már igencsak kezdtem elfáradni abban az asszóban.”

 
A franciák elleni elődöntő remekül volt (fotó: FIE)

“Új taktikával vívtunk, és ez így most rendben volt. Szorosabb lett volna, sőt talán meg is nyerjük a döntőt, ha antivívással készülünk, de nekün most nem ez az utunk. Támadtunk, aktívan és gyorsan próbáltunk vívni, mert ez lesz a sikerünk kulcsa még akkor is, ha most a vb-döntőben nem volt esélyünk a győzelemre ezzel a harcmodorral. Japán megmutatta, hol tartunk és mennyit kell még fejlődnünk.”

Az ezüstben ugyannyi meló van, mint az aranyban

Gergő két ezüsttel zárta a vébét, ami minden létező mérce szerint káprázatos teljesítmény, az emberben mégis ott mocorog a kérdés, nincs-e benne egy kis csalódottság. Annál is inkább, mert az elmúlt bő egy hétben a magyar sportolók öt világbajnoki döntőt vívtak, és mindegyiket elveszítették.

 
Szelfi a dobogón, ahova 12 év után tértek vissza a magyar párbajtőrözők (fotó: FIE)

“A pólós lányoktól és fiúktól is nagyszerű eredmény az ezüst, hiszen fiatal csapattal utaztak a vébére, a másik három ezüstöt pedig nem kell magyarázni. Vívásban nagyon kicsik a különbségek, ha egy döntőt egymás után tízszer levívnak a felek, szinte mindegyik asszó teljesen másképp fog alakulni.”

“Én egyébként sem tartozom azok közé, akik ne tudnák értékelni az ezüstöt. "Nincs benne kevesebb munka, szenvedés, tehetség és tudás, mint az aranyban. De közben megmutatja, hogy valamiért nem nyertél. Azt kell kitalálnod, mi volt az az apróság, ami miatt te hallgattad az ellenfél himnuszát, nem ő a tiédet.”

MOL Sportágak
MOL Csapat