Fucsovics kis pihenés után jól belehúz a szezonba

2024. január 11. csütörtök 11:15

Szokásával ellentétben egy kicsit pihent az év végén a MOL Csapat klasszisa, akire a szezon első Grand Slamje, valamint Davis Kupa-párharcok is várnak télen.

Fucsovics Marci olyat tett, amire nagyon régen volt utoljára példa: elutazott pihenni egy pár napra. Nagyon rá is fért a MOL Csapat klasszisára, hogy fújjon egy nagyot, csak nekünk volt furcsa, hogy november eleje óta nem láttunk a pályán. De a pihenés megvolt, most már újra a játékra koncentrál a világranglista 69. helyén álló teniszező.

"A 2023-as évet sikerre éhesen fejeztem be a Zverev elleni szoros, háromszettes párizsi meccsel és a szófiai tornával. Ezután elutaztam pár napra pihenni, amire vagy két éve nem volt már példa. Nagyon jót tett mentálisan is eltávolodni mindentől és kikapcsolni egy kicsit. Hazaérve pedig belevágtunk az igazán kemény felkészülésbe: napi 2-3 edzés. Ez tavaly is jól megalapozta az évemet" - mondta a MOL Csapatnak a nyíregyházi klasszis.

Rövid volt a felhozóverseny

Az év hagyományosan úgy kezdődik a teniszelitnek, hogy Ausztráliában, kisebb felhozóversenyeken hozzák magukat formába a játékosok a szezon első Grand Slam versenye, az Ausralian Open előtt. Ez Marcinak tavaly kiválóan sikerült, hiszen meg is nyert egy challengertornát, idén azonban Brisbane-ből az első fordulóban búcsúzni kényszerült, az adelaide-i versenytől pedig visszalépett.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is nagyon jól sikerült az itthoni szezon előtti felkészülésem. Az év eleji legelső tornák rend szerint azt a célt szolgálják, hogy újra felvegyük a tempót, visszarázódjunk."Idén a tavalyi évvel ellentétben rögtön egy ki-ki meccsel kezdtem az évet. Arnaldi nagyon jól játszott aznap, mi pedig értékeltük a pályán mutattottakat és levontuk a tanulságokat, hogy legközelebb hasonló helyzetben én távozzak győztesen a pályáról. Adelaide-ből egy sérülés miatt kényszerültem visszalépni."

 
Visszarázódás: pipa (Fotó: Fucsovics Márton/Facebook)

A sérülés szerincsére nem komoly, de Marci azért komolyan veszi, hogy semmiképpen ne veszélyeztesse az Australian Openen való indulását. "Most sokat konzultálunk a fiziósommal, ki is utazik hozzám. Jelenleg a gyógytornára fókuszálok hogy rendben legyen az Australian Open indulásom, ne kockáztassunk meg egy esetleges rásérülést" - magyarázta.

Nagyobb figyelmet kap a regeneráció a programomban, ám sajnos így is előfordul egy-egy sérülés. "Ezeket igyekszünk minimalizálni. Reméljük, hogy a mostanin is hamar túl tudok jutni" - tette hozzá.

Sűrű a program: AO után DK

Ha az utóbbi időben kevesebbet is láttuk a pályán, az év elején minden bepótol a MOL Csapat klasszisa, hiszen az Australian Open után alig néhány nappal máris a nemzeti színeket képviselve lép pályára: február elején, Tatabányán fogadjuk Németországot a Davis Kupa világdöntőjének selejtezőjében.

 
A legutóbbi DK-idény kiválóan sikerült (Fotó: Huntennis)

Magyar közönség előtt, hazai pályán mindig elképesztő játszani. Remélem idén is sokan kijönnek és jó meccseket látnak majd. Ha mindenki egészséges biztos vagyok benne, hogy tudunk nagyot küzdeni csapatként! Érdemes lesz eljönni Tatabányára" - mondta a magyar csapat első számú játékosa.

Marci tavalyi céljai szinte maradéktalanul teljesültek, hiszen több elitversenyen is kiválóan szerepelt, szépen gyűjtögette a pontokat és a világranglistán is jól állt. Vajon idén milyen célokkal készül? Hasonlókkal, mint tavaly. Cél, hogy a Grand Slameken minél tovább jussak, gyűjtsem a pontokat és ha a saját teljesítményem maximumához közel tudok minél többször teljesíteni, a ranglista helyezés is úgy lesz egyre magasabb."Ez a célom: kihozni magamból a maximumot" - tette hozzá Marci.

MOL Sportágak
MOL Csapat